Kállay Ignác katonai pályafutásának kezdete

„…nagyon nehezen esett a’ szabad élet kellemeit a leg szigorúbb szabályok rendivel felcserélni…”

– Kállay Ignác katonai pályafutásának kezdete

Szerző: Kiss Lajos

   Levéltárunkban az 1848/49. évi szabadságharc leverését követően működő járási bíróságokon tárgyalt ügyek közül, az Abaúj vármegyei szikszói és gönci járásbíróságok anyaga is megtalálható. Ez utóbbiban leltem rá Várjon Gábor kassai városi tanácsos, aljegyző és nagykállói Kállay Gyula, Imre, Ignác és Eugénia között zajló pereskedésre. A peranyag számos hasznos információt tartalmaz a 19. század közepén zajló életről. Várjon Gábor gondnoksága alatt összegyűjtött nyugták a gönci térség vállalkozóival és bizonyos termékek, szolgáltatások árával kapcsolatban rendkívül gazdag információmennyiséggel szolgál az utókor számára. A gondnoknak köszönhetően a legfiatalabb Kállay gyermek, Ignác levelei is fennmaradtak. Ezekben többnyire a levél írója igyekszik pénzt kérni örökségét óvó gondnokától, de apróbb információkat is nyerhetünk a kassai 34. gyalogezred életéből, pl. Széll főhadnagy leveléből, aki vázolja Várjon Gábornak, hogy mi szükséges egy kadétnak (hadapródnak) ahhoz, hogy altisztté váljon. Cikkemben Kállay Ignác kadét időszakának 1848. februártól-júliusig tartó levelezését vizsgálom, aki tékozló fiúból lett az itáliai hadszínteret,[1] majd pedig Miksa császár magyarországi önkéntes csapataival Mexikót is megjárt veterán huszár.[2]

   Nagykállói Kállay Ignác, a neves Kállay család sarjaként látta meg a napvilágot 1830-ban a Szabolcs vármegyében található Oroson. Szülei ifj. nagykállói Kállay Gábor és krajnikfalvi Krajnyik Jozefa voltak. Apja halálát követően, anyja birtokai révén egy ideig az Abaúj vármegyei Göncruszkán élt, így kerülhetett a kassai 34. gyalogezred kötelékébe 1847-1848 tájékán, feltételezhetően gondnoka javaslatára. A Krajnyik család révén rokonságban állt a báró Vay, Máriássy és Kazinczy családokkal is.[3] A Mária Teréziától 1778-ban grófi címet nyert Kállay János távoli rokona volt[4], az elnyert cím nem terjedt ki Ignác családjára. Ennek ellenére egyes családtagok elég magas pozíciókat tudtak elérni, mint pl. Kállay Péter, aki Ignác édesapjának volt a nagybátyja. I. Ferenc, majd V. Ferdinánd király kamarásaként tevékenykedő Péter, közel 40.000 forintos örökséget biztosított Gábor bátyja (Ignác nagyapja) fiú unokái számára.[5] Ez az örökség beleértve Ignácot is hat, főt érintett,[6] a peranyagban csupán említés szintjén van, a vagyon további sorsáról nem tudunk. Ifj. Kállay Gábor családjával Göncruszkán és Oroson felváltva élt. Erre hét gyermekének születési helyéből következtethetünk, akik közül ketten Göncruszkán, öten pedig Oroson születtek. A hét gyermek közül négyen élték meg a felnőttkort. A család korán elvesztette a családfőt, az 1840-es évek elején a vagyon kezelése, a birtokok és a család irányítása Kállay Gábor özvegyére, Krajnyik Jozefára hárult. Az orosi vagyont id. Kállay Gábor kezelhette egészen 1841-ben bekövetkezett haláláig. A család helyzetét nehezítette, hogy családfőként működő Krajnyik Jozefa 1847. december 6-án bekövetkezett, hosszas betegeskedést követően elhunyt.[7] A négy Kállay gyermek közül ketten Gyula és Eugénia számítottak felnőttkorúnak, igaz utóbbit 1848 tavaszán még gondnokság alatt jegyezték. Az árvák nagybátyja, Krajnyik Ferenc kezdeményezésének köszönhetően  és az Abaúj Vármegye Árvaszéki Bizottmányának döntése értelmében Kállay Ignác és testvérei Eugénia, valamint Imre öröksége Várjon Gábor kassai aljegyző gondnoksága alá került.[8] A göncruszkai vagyont képező ingatlanok, köztük az ún. „Nagy Vendégfogadó”, valamint a hozzátartozó szántóföldek és rétek, már korábban haszonbérbe kerültek, mivel azok fenntartását feltételezhetően az özvegy nem volt képes egyedül fedezni és ellenőrizni. Egyes hitelezői 1848 januárjában igyekeztek az árenda lejártát követően még 6 évig meghosszabbítani a haszonbért, úgy hogy a fizetendő összeget a felhalmozott adóságok rendezésnek megfelelően nem fizették volna ki az örökösöknek.[9] 1848-ban ilyen körülmények között vette át a göncruszkai vagyon feletti gondokságot a vármegye által megbízott, Kassa város tanácsosa és aljegyzője, Várjon Gábor. A Kállay gyermekek elhagyták a települést. A legidősebb fiú, Gyula Oroson kezdett gazdálkodni, a legidősebb testvér Eugénia édesanyja temetési költségeinek rendezését követően Nagykállóban telepedhetett le. Az adósságok törlesztését a két idősebb testvér rendezte elsősorban a Krajnyik család tagjaitól felvett kölcsönökből. Kállay Imre, aki Ignác legfiatalabb bátyja volt, a gimnáziumi tanulmányainak befejezését követően a 3. huszárezredhez került,[10] majd Nyíregyházán élt.[11] 1848 tavaszán csatlakozott a kassai 9. honvédzászlóaljoz,[12] a szabadságharc során alhadnagyi tisztségig jutott.[13] Gyula levelezéseiből kiderül, hogy Imre vagyona szintén gondnokság alatt volt.[14]

   Kállay Ignác édesanyja halálát követően, Kassán a 34. gyalogezred kadétjaként szolgál. Az ifjú kadét költségeinek fedezése és gazdálkodási hiányosságai jelentős pénzügyi problémákat okoztak. Az elszállásolás, élelmezés költségei, illetve egyéb kiadásai Kállay Ignácot arra késztették, hogy levélben forduljon az örökségét kezelő Várjon Gábor gondnok úrhoz. A gondnok február 13-án 45 forint 17 pengőt bocsátott készpénzben Ignác rendelkezésére.[15] A kifizetett összegből négy nap múlva nem maradt semmi. Egy, márciusban kelt levél szerint, Kállay február 17-én ismét pénzt kaphatott, azonban ez sem bizonyult elegendőnek. Az ifjú kadét a gondnokon kívül igyekezett rokonaitól is kölcsönöket, járandóságokat kérni. Két nagynénje Kállay Mária és vásárosnaményi Eötvös Lászlóné Kállay Cecília kölcsönnel illetve ruházattal segítették Ignácot. Február 21-én Várjon Gábor ismét kiutalt 5 forintot. A pénzösszegek folyamatos kérése mellett Ignác nem rettent el attól sem, hogy testvéreit apróbb, értékes tárgyak eltulajdonításával megkárosítsa. Kállay Imre 1848. február 24-én, Nyíregyházán kelt levelében arról számol be a gondnoknak, hogy tőle és Gyula bátyjuktól kisebb, dohányzással kapcsolatos tárgyakat lopott el (szivartartó, 30 forintos tajtékpipa, kostök), hogy azokat Kassán értékesítve pénzhez jusson.

  Kállay Imre levele Várjon Gáborhoz

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

   Várjon Gábornak az örökség eltékozlásának megakadályozásaként, a kért és kiadott összegek felügyeletével Ignác századosát bízta meg. Március 22-én 12 forint 30 krajcárt utalt ki az ifjú kadét számára. A kiutalások tekintetében a gondnok szigorúbb eszközökhöz folyamodott. A kadét pénzzel történő ellátását késleltette, a legszükségesebb  ellátásokkal kapcsolatban, mint a szállással és az étkeztetéssel keletkezett költségek kifizetése  személyesen gondoskodott. Kállay kadét március hónap végén ismét gondnokához fordult, hogy utazáshoz és bőröndhöz pénzt kérjen. Május elején Kállay Ignác Lembergből küldte indulatos levelét: „Ambátor a Téns Úr nékem hogy béaljak mentül elöbb eget, földet ide atta volna és most azt az egy nyomorult levelet sajnálja a Téns Úr az Ezredeshez hogy egy nyomorult Regementbéli Cadetnak legyenek, legalább erkölcsöm nem romlását kimélné meg a téns Úr!” Levelének utóiratában megjegyezte, hogy tisztjei Széll főhadnagy[16] és Balog alhadnagy[17] voltak ekkor.

Kállay Ignác 1848. május 1-én kelt levele Várjon Gáborhoz

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

A Lembergből érkező levelei ezt követően Széll főhadnagy ellenőrzésével, valamint észrevételeivel megtoldva kerültek Várjon Gábor elé. A május 21-én kelt levélben érezhető annak a hatása, hogy Széll főhadnagy elolvashatta a levelet és vélhetőlen korrigálásra késztette az immáron a 34. gyalogezred kötelékébe tartozó ifjú kadétot. A betűk formáját tekintve kiegyensúlyozottabb írás illetve az elegánsabb modor egy kiegyensúlyozottabb újonc benyomását kelti, korábbi levelei miatt bocsánatot kér gondnokától:

Kállay Ignác 1848. május 21-én, Lembergben kelt levele Várjon Gáborhoz

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

„…Azon sorok kétséges állapotom szüleményei mellyeket Ttts Gondnok Úrnak leg elsőbben irtám, és nagyon nehezen esett a’ szabad élet kellemeit a’ leg szigorúb szabályok rendivel fel cserélni. nagyon sajnálom hogy uraságát meg sértettem, de kérem ne tulajdonitsa szellem gondolatimnak, sött inkább panaszim sajtolták azon éretlen szavakat mellyek által meg bántottam, és reménykedek az engedelemért a’ mit atyámtol meg nyerek.”[18]

Kállay Ignác leveléből továbbá az is kiderül, hogy gondnoka szerette volna ha az ezred kötelékében, minél hamarabb altiszté avatják:

„Ne tessék megsértődni az által hogy ki fogásom mellé rekesztem, miért egy hóld el folyása alatt nem léptem az al tisztek karjába, bölcs elméjét csak író eszköze felejtette meg hogy hadi sorba egy próbálatlan ujonczot kíván csapat vezérnek; - az későbben lehetek, meg is van igérve, és forró ösztönöm abba be lepni…”[19]

Kállay Ignác álláspontját tisztje, Széll főhadnagy is megerősíti. Levelében megfogalmazza, hogy a szorgalom, a jó magaviselet mellet idő kell ahhoz, hogy egy újoncból altiszt váljon. Széll szerint egy altisztnek továbbá nem elég ha megtanulja a hadiszolgálat rendjét, hanem ennek tanítását is meg kell tanulnia. A tiszt a levélben élesen teszi fel a kérdést a gondnoknak: „…azért csak nem kötelezte őt hat évre gondnok úr hogy ő altiszteskedjék? – de bizonyosan hogy főtiszt is lehessen, ez pedig gondnok urnak köteleségében ál ehez néki utat nyitni – gondnok úr aztat fogja itten gondolni közvitézbül is lehet tábornok… mint Kállay közvitéznek lassan fognak virulni rozsáji, de mint cadetnak kevesebb hátráltatssál utjábo, mint közember élni is köl közötök…”[20]

Széll főhadnagy levele Várjon Gáborhoz (egy levelezőlapon Kállay Ignác május 21-én kelt levelével)

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

1848. június 18-án kelt levelében a felgyorsult országos események hatására némi félelem és a múltban elkövetett tetteiért megbánás érezhető az ifjú Kállay soraiból:

„…a Halál prédája, napról napra nyilik elöttem jövendő sorom ábrázatja, el múlt sok helytelen cselekedeteim bánom…”[21]

Kállay Ignác 1848. július 1-én, Lembergben kelt levele Várjon Gáborhoz

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

Tudatja továbbá, hogy Széll főhadnagy felügyelete alól, Hrabéczy[22] százados alá került. Széll időközben a 34. gyalogezred 11. századának századosává nevezték ki, amelyet második egyben utolsó levelében közölt. Szóba kerül továbbá Kállay sorsa is:

„… Ő azért ha ex propri[i]s cadet[23] leend is, a’ 6 évekre valo lekötelezése nem bomlik föl, más különbség csak az hogy mint cadet télen a cadet iskolába béosztatik, és magát kiművelni több alkalom adatik…”[24]

Ezredének helyzetéről ugyanebben a levelében Széll az alábbi helyzetjelentést írta:

 „Mink is halotuk minden felöl hogy édes honunkban vissza meendünk, de még edig nem valaszulhatot, itten most csöndeség van, 13-án kölöt volna megént valaminek lenni, de csöndesen el mult, mink az éjét a kazárnyáon töltötük az ujonczozás folvást tart…”

Széll százados levele Várjon Gáborhoz (egy levelezőlapon Kállay Ignác július 1-én kelt levelével)

(MNL BAZMLA IV. 396. 151/1850)

   Kállay Ignác, a per aktájában megőrzött, utolsó levelét július 17-én küldte Lembergből. Az írást nem ellenőrizte egyik tisztje sem (Hrabéczy leveleiből nem csatoltak a peranyaghoz). Levelében 80 pengőforintot kér gondnokától és biztatja ha kell akár kölcsön útján kerítsen számára pénzt. A választ azonban nem ismerjük. Várjon Gáborral az iratanyagban egy 1849. szeptember 27-én kelt, a megyei árvaszéknek küldött elszámolást illetően találkozunk. A gondnok beszámolt arról, hogy 1848. szeptember 9-én a Bizottmányi Ülés Csuka György Abaúj Vármegye alügyészére[25] bízták a gondnokságot.[26] Kállay Gyula vádjaira miszerint a gondnokság alá helyezett összeget visszatartotta, Várjon Gábor mentéségére hozta fel, hogy a zavaros időszakban nem sikerült utolérni az elszámolásban érintett személyeket és az orosz megszállást követően 9 heti várfogságot szenvedett Krakkóban. Az összeg végül átadásra kerülhetett, Kállay Gyula pedig átvette a testvérei feletti gondnokságot.[27]

  Várjon Gábor pályáját ügyvédként folytatta Rozsnyón, majd pedig Kassán. 1876-ban hunyt el Bécsben 69 éves korában.[28] Kállay Ignác, Schönherr Gyula kutatásai szerint a szabadságharc idején végül honvédőrmester lett.[29] 1861-ben belépett a magyarországi olasz légióba, ez év októberében az 1. huszárezredben szolgált, mint számvivő őrmester, majd 1862 októberétől Cueno városának tiszti iskolájában tevékenykedett.[30]  1864-ben csatlakozott a magyarországi önkéntes csapatokhoz, akik Habsburg Miksa hatalmát igyekeztek megerősíteni Mexikóban.[31] A mexikói kalandot túlélve hazaköltözött Orosra.[32]