Jelenlegi hely

„Jobbra tarts, balra előzz!”

2024.07.05.

„Jobbra tarts, balra előzz!”

Írta: Bodovics Éva

83 évvel ezelőtt, 1941. július 6-án lépett életbe hazánkban a jobboldali közlekedés. Az ország két lépésben mondott búcsút az évtizedek óta fennálló „Balra tarts!” elvének: július 6-án a vidék, november 9-én pedig Budapest és környéke állt át az új rendre.

Habár még száz éve sincs, hogy az út jobb oldalán halad a forgalom Magyarországon, sokan el se tudják képzelni, hogy lehetett ez másképpen is egykor. Az igazat megvallva a baloldali közlekedés vezethető vissza a régebbi múltra, állítólag már az ókori Rómában is az út bal oldalán közlekedtek – többnyire. Azért csak többnyire, mert a szabályok nem voltak kőbe vésve, inkább csak a nagyobb járművek (szekerek), esetleg lovasok esetében alkalmazták, gyalogosan közlekedők kevésbé ügyeltek rá, hogy az út melyik oldalán közlekednek. A bal oldali közlekedés feltehetően azért tűnt természetesebbnek a jobboldalinál, mert miután az emberek többsége jobbkezes, ezért biztonságosabbnak tűnt a baloldalon haladni, hogy a szembe jövő – talán ellenséges – személyre a magára (bal oldalára) kötött kardot ki tudja rántani. A lóra is egyszerűbb volt az út bal oldalán felszállni és közlekedni, ha a kard a bal oldalra volt felkötve.

Európa nagy részén ez a forgalmi rend terjedt el, de a 18. század folyamán néhány országban praktikus okok miatt fokozatosan áttértek a jobboldali közlekedésre. Ez összefüggött a nagyobb és szélesebb szekerek elterjedésével, számuk növekedésével. Ugyanis ezeken a 4-8 ló vontatta szekereken nem volt hely a vezető számára, aki így általában a bal hátsó lóra ült, hogy a szabadon maradó jobb karjával irányíthassa az állatokat. A szembejövő szekérrel való összeütközés elkerülése végett ő maga pedig a jobb oldalon hajtott. A jobb oldali közlekedési rend szabályozása csak a 18. század végén, elsőként Oroszországban (1752), majd Dániában (1793) és Franciaországban (1794) történt meg. De hogy miként fordult a kocka, hogy került mára kisebbségbe a régen oly népszerű baloldali közlekedés? Ehhez egy kicsiny, de annál nagyobb terveket szövögető ember kellett: Napóleon Bonaparte. Ő volt az, aki a Franciaországban elterjedt jobboldali közlekedést meghonosította azokon a területeken, amelyet meghódított (Németalföld, Svájc, Németország, Lengyelország, Spanyolország és Olaszország egyes részei). A Napóleonnak ellenálló országokban (Nagy-Britannia, Habsburg Birodalom, Portugália) viszont maradt a baloldali közlekedés. A Habsburg Birodalom, s így Magyarország is, mint annak része, a francia terjeszkedéssel szemben ragaszkodott megszokott baloldali közlekedéséhez, s ez a Monarchia felbomlásával sem változott. Miért kellett akkor 1941-ben végül változtatni a rendszeren?

Hazánkban az 1930-as években többször is felmerült, hogy a növekvő autós forgalom, valamint az idelátogató, turisztikai vagy üzleti céllal érkező külföldiek számára – akik jobboldali közlekedésű országból érkeznek – gondot okoz a nálunk még mindig érvényben lévő baloldali közlekedés. Ezt a felvetést még 1936-ban is azzal hesegették el, hogy a hozzánk érkező külföldiek többsége (70-75%-a) baloldali közlekedési rendszerű országból érkezik. Egy évvel később azonban újból felvetődött a kérdés, s a kereskedelmi miniszter felkérte Budapest polgármesterét, hogy készíttessen a Beszkárt (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt, röviden BSzKRt) által egy tervezetet a jobbirányú közlekedés műszaki és pénzügyi lehetőségeiről.

A ’30-as évek politikai eseményei is nyomást gyakoroltak a magyar hatóságokra, ugyanis amikor 1938-ban megtörtént az Anschluss, Ausztriának Hitler parancsára át kellett térnie a jobboldali közlekedésre,^{^[1]} így az Ausztria felől Magyarországra érkezőknek sok gondot okozott az itteni baloldali rend.

Nemhiába halogatta Magyarország az átállást, miközben körülöttünk szinte már mindenki a jobb oldalon vezetett. (Még Romániában is hamarabb álltak át a jobboldali közlekedésre, így amikor Erdély visszacsatolása megtörtént, a magyar hatóságok visszaállították a baloldali közlekedést az 1940–41-es időszakra.) Ugyanis nem egyszerűen a jelzőtáblák áthelyezéséről lett volna szó, hanem a tömegközlekedést is alkalmassá kellett tenni: a buszok, villamosok ajtajait át kellett szerelni a másik oldalra, s a villamosközlekedésnél szükség volt a váltóberendezések átalakítására, egyes vágányok áthelyezésére és a járdaszigetek átépítésére.[2] Szerencse volt, hogy az egyetlen, valóban nagyvárosias közlekedéssel rendelkező város az országban ekkoriban egyedül Budapest volt; még a megyeszékhelyek sem közelítették meg a főváros járműállományát. Ezért is volt szükség a kétlépcsős áttérésre, hogy a budapesti közlekedést és járműparkot az új rendhez tudják idomítani. A rendkívül összetett és felfokozott közlekedési viszonyok miatt ma már egy hasonló vállalkozás óriási összegekbe kerülne. A hagyománytisztelet mellett ez az egyik legfőbb oka annak, hogy Anglia – és vele együtt az egykori angol gyarmatok – a mai napig a „Balra tarts!” szabályát követik.

A kormányzat 12 millió pengőt irányzott elő az áttérést lehetővé tevő munkálatokra, ennek az összegnek a jelentős részét (9–10 millió) a budapesti közlekedés átalakítására számolták, a maradék a teljes vidéki hálózat költsége volt. Ez is jól mutatja a közlekedés aránytalan fejlettségi fokát a főváros és a vidék tekintetében.

Kép forrása: Fortepan/Lissák Tivadar

Bár a sajtó eléggé semleges hangon írt a tervekről, minden bizonnyal akadtak olyanok, akik ellenezték a jobboldali közlekedésre való áttérést. Levéltárunkban fennmaradt Tolna vármegye alispánjának 1940. évi Zemplén megyéhez küldött átirata, melyben arra kéri a vármegyét, hogy támogassa a belügyminiszterhez írandó feliratukat a hatályban lévő közlekedési rend (azaz a baloldali) fenntartása és a visszacsatolt Erdély területére való kiterjesztése tárgyában. Az átirat érvelése szerint „Magyarországon a főváros és néhány nagyobb forgalmú főközlekedési közutat kivéve, a forgalomnak nagyobb része esik állati erővel vontatott járóművekre. Az állati erővel vontatott járóművek hajtója régi szokás szerint, de gyakorlati szempontból is, a járómű jobb oldalán foglal helyet és pedig azért, mert a járómű jobb oldalán van elhelyezve a fékberendezés, amelynek kezelése jobb kézzel történik és használhatósági szempontból célszerű az ostort is jobb kézbe tartani. Az állati erővel vontatott járóműveknél tehát a bal oldali irányú haladás felel inkább meg. A tapasztalat tanúsága szerint a régebbi időkben, főleg amikor még kevés volt a kiépített út, az állati erővel vontatott járóművek baloldali haladása inkább csak elméleti vonatkozású volt, a közutakon való haladás hol bal, hol jobb irányban történt, és így a kitérések is vegyesen.”[3] A jobboldali közlekedésre való áttérés szerintük zűrzavaros, balesetekkel teli helyzetet eredményezne, nem beszélve arról, hogy tetemes költséggel járna. Véleményük szerint kizárólag autós forgalomnak megnyitott utakon lehetne bevezetni a jobboldali közlekedést kockázat nélkül, „mint amilyen utak a fejlettebb úthálózattal bíró külföldi országokban vannak.”[4]

Zemplén vármegye óvatos, némileg kitérő választ adott a megkeresésre mondván, hogy Erdély útjai – ahol a „román impérium alatt” jobboldali közlekedés volt érvényben – nem biztos, hogy alkalmasak a menetirány megváltoztatására a nyomkopás miatt. Ami pedig az országos átállással összefüggő biztonsági kérdéseket illeti, jobbnak látták azt a minisztériumra hagyni.[5]

Megyénkben leginkább a legnagyobb városban, Miskolcon kívánt fokozott figyelmet az 1941. július 6-ra tervezett átállás, ezért a polgármester, dr. Fekete Bertalan június 17-én tanácskozást tartott a magyar királyi államrendőrség miskolci kapitányságának, a miskolci magyar királyi államépítészeti hivatalának, a MÁVAUT miskolci vezetőségének és a Tapolcai autóbuszüzem vezetőségének és Miskolc város mérnöki hivatalának képviselőivel. A következő intézkedéseket határozták el: két autóbusz megállóhely áthelyezése, a közlekedési rend megállapítása arra az időre, amíg a régi autóbusztípusoknál áthelyezik az ajtókat, a villamos váltóinak átállítása és az útirányjelző táblák áthelyezése. Minderről a lakosságot helyi hírlapokban és hirdetmények útján fogják tájékoztatni. A polgármester szerint a változások nem fognak nagyobb nehézséget vagy költséget okozni a városnak. Egyedül a vámházak áthelyezésére nincs mód, azok az ellentétes oldalon maradnak, „azonban tekintettel arra, hogy a kövezetvámszedés megszűnésével a forgalom nagymértékben csökkent s részben az átépítés is megfelelő terület hiányában akadályt szenved, egyelőre a vámházak áthelyezését nem tervezem.”

Az újságok beszámolói szerint a július 6-i átállás valóban zökkenőmentesen történt,[6] mindössze egy balesetről írtak, s az sem Miskolcon, hanem Szirmabesenyőben történt. Egy bizonyos Hajdú Simon nevű 25 éves földművest ütött el az autó, aki kerékpárján hazafelé tartott – az út bal oldalán. A gépkocsi vezetője csak későn vette észre a helytelenül haladó kerékpárost, s már nem tudott kitérni.[7]

Megyei szinten is csak a szekeres fuvarozás okozott gondot, mert a fával rakott szekerek kifeszítő csatlóját a fuvarosok még mindig a kocsi baloldalára helyezték el, ami veszélyeztette a közúti forgalmat.[8]