Elfeledett miskolci városvezetők nyomában – Farkas Dezső

Kis József: Elfeledett miskolci városvezetők nyomában – Farkas Dezső

Ma már kevesen ismerik Farkas Dezső nevét, holott ő volt Miskolc utolsó, szocialista korszak előtti helyettes polgármestere, majd a város első tanácselnök-helyettese. Neve az életrajzi lexikonokban nem szerepel, bár élete – hacsak néhány év erejéig – egybeforr a város vezetésének történetével.

Farkas Dezső 1898. augusztus 23-án született Miskolcon, zsidó családban. Apja Farkas A. Elemér cipész, anyja Grünwald Cecília varrónő voltak. Szülei két éves korában elváltak. Dezső édesanyjával maradt, aki hat éves korában Weisz Sándor vasúti segédtiszthez ment feleségül. 11 évesen lakatosinasnak adták, aki arra utalt, hogy munkás életet szánnak neki, majd később meglepetésére mégis polgári iskolába íratták be, ami már lehetőséget adott a tisztviselői pályára. A polgári elvégzése után a miskolci Hercz Gépgyárba került. Két évi tanonckodás után a Kassai Felsőipari Iskolába került. 1916 májusában a kassai 34. gyalogezredbe sorozták, Kassán és Losoncon végezte a tiszti iskolát. Mint egyéves önkéntes szakaszvezető ment ki az orosz harctérre, majd 1918-ban az olasz frontra került.[1] Szolgálatai elismeréseként Károly csapatkeresztet, bronz vitézségi érmet kapott, s 1918. január 1-jén tartalékos hadnaggyá léptették elő. Végül 1919. február 6-án szerelt le Nyíregyházán.[2]

Katonai szolgálatai végeztével Dezső folytatta a tanulmányait, s ezért Budapestre is költözött. 1919-ben ugyanis ott kívánta befejezni a felsőipari iskola utolsó osztályát. Ebben az időszakban ismerkedett meg a munkásmozgalommal, s maga is részt vett a „forradalom diákmozgalomban”. A felsőipari iskola elvégzése után a műegyetemre vették fel, ahol már maga is folytatott agitációt a Tanácsköztársaság mellett.

A proletárdiktatúra bukása után 1919 novemberében – a megtorlástól félve – Kassára, Pozsonyba, majd Brünnbe, illetve Bécsbe emigrált. Az osztrák fővárosban a Freiheit (Szabadság) nevű hetilapnál dolgozott. 1920 tavaszán a Szovjetunióba próbált szökni, majd ennek sikertelensége után, 1920 májusában visszakerült Kassára, ahol megnősült. Felesége Klein Rózsi, Klein Ármin varrógépügynök leánya lett. Dezső azonban nem boldogult Kassán, állást sem tudott szerezni, így visszatért Magyarországra, s a Hirsch és Frank, később a Budapest-Salgótarjáni Gépgyárnál helyezkedett el konstruktőrként. 1922 májusában tért haza Miskolcra, ahol kisiparosként dolgozott. Emellett egyik vezetője lett a Miskolci Munkás Testedző Egyesületben (ahol már korábban is aktív volt), s tartotta a kapcsolatot munkásmozgalmi elvtársaival is. A kommunista párttal családja révén is kapcsolatba került, sógorát, Bakos Istvánt 1931-ben szervezkedésért börtönözték be. Közel tíz évi magánzói lét után súlyos ízületi gyulladást kapott, s kénytelen volt felhagyni iparával. 1931. december 1-től Miskolc város mérnöki hivatalában állt szolgálatban egészen a háború utánig napidíjas rajzolóként. Hivatalában városfelmérési és városrendezési ügyekkel foglalkozott.

A háború idején zsidó származása miatt többször behívták munkaszolgálatra. Először 1940-ben teljesített szolgálatot munkaszolgálatosként, ekkor azonban még mint tartalékos hadnagy teljesített szolgálatot Hatvanban. 1941-ben elvették tiszti rangját. 1942-ben ismét munkaszolgálatra hívták be, akkor az ukrán frontra került, ahol 1943 áprilisáig teljesített szolgálatot. Egy év múlva ismét behívták Kunmadarasra.[3] Az ottani időszakból több levele is fennmaradt, ezek egyikéből tudhatjuk, hogy nehezen viselte a munkaszolgálatot: „meglehetősen megfogytam, de egyébként komoly bajom nincs” – írta Imre fiának 1944. augusztus 27-én.[4]

Farkas munkaszolgálatosként többnyire műszaki feladatokat látott el, sőt az útépítéseknél munkacsoport-vezetői megbízást kapott. Ő számította ki ugyanis az útjavításokhoz szükséges anyagmennyiséget.[5]

Kunmadarasról százada – a szovjet csapatok elől hátrálva – Hatvanba, Kisterenyére, majd Budapestre került. 1944 novemberében végül – századának nagy részéhez hasonlóan – innen szökött meg. A fővárosi Vadász utcában bujkált, itt érte a „felszabadulás” 1945. január 16-án. Ezután visszatért Miskolcra, ezután tudhatta meg, hogy a háborút csak Imre fia élte túl, felesége és Judit leánya a holokauszt áldozata lett.[6]

Miskolcon azonnal jelentkezett a Magyar Kommunista Pártnál, s a párt soraiba 1945. február 1-én vették fel. Az MKP megbízásából a városházán lett szakszervezeti titkár. Az erősen szociáldemokrata és kisgazdapárti városházán nehéz dolga volt, de így is sikeresen növelte az ottani kommunista párttagok számát. 1945-ben a városrendezési osztály megbízott vezetője lett. 1946-ban újranősült, Reményi Erzsébetet vette feleségül, akitől egy újabb fia született. Jellemző, hogy a zsidóüldözést megélt más izraelitákhoz hasonlóan a háború után ő is vallást váltott, s 1946 novemberében a református hitre tért át.[7]

1947-ben az MKP Kossuth pártszervezetének lett a titkára, emellett választmányi, pártbizottsági tag és értelmiségi felelős is volt. 1948-ban egy hónapos pártiskolát is végzett.

Pályája 1948-ban érte el csúcsát, amikor Miskolc város polgármester-helyettese lett. Pozícióját a tanácsrendszer bevezetése után is megtartotta, ezúttal mint a városi tanács elnökhelyettese folytatta munkáját. Városvezetői munkássága során létrehozta a népkerti szabadtéri színpadot és a szimfonikus zenekart, elhelyezte és korszerűsítette a városi könyvtárat. Tervmegbízottként és a városrendező bizottság elnökeként kezdeményezte a kettős villamosvágány megvalósítását, a gépkocsi és más kereskedelmi vállalatok létrehozását.[8]

1950-ben – részleteiben nem ismert okok miatt – dorgálás pártbüntetésben részesítették a Miskolci Ingatlankezelő Községi Vállalatnál történ szabálytalanságokkal kapcsolatban.[9] Ugyanezen évben azonban Kiváló munkás kitüntetésben is részesült.[10]

1952-53-ban azonban váratlanul elfogyott körülötte a levegő. Családjától származó információk szerint egy Frank nevű veterán kommunista (bizonyára Frank Miklós – K. J.) vádolta meg amiatt, hogy másokkal szemben ő túlélte a II. világháborút, s ennek bizony oka lehetett. A család úgy tudta, hogy Farkast ekkor le is tartóztatták, az eljárás kimenetelét ugyanakkor már nem ismerték.[11]

A levéltári iratok azonban eltérően szólnak az esetről, sem letartóztatásáról, sem ellene indított büntető eljárásról semmilyen adattal sem rendelkezünk. Bizonyos ugyanakkor, hogy Farkas Dezső ellen 1952-ben a párt indított fegyelmi eljárást. 1952 márciusában ugyanis „jelentést” adtak be ellene. A Nagymiskolci Pártbizottság Farkas katonai múltját vizsgálta, s hadnagyi rangját, csapatkeresztes és vitézségi kitüntetéseit kifogásolta, valamint azt, hogy „a felszabadulásig teljes ranggal a Horthy hadseregét végigszolgálta, melyet az életrajzában letagadott”.[12] Emellett azzal is vádolták, hogy munkaszolgálatosként századparancsnok-helyettes, illetve „keretlegény” is volt, s embertelenül bánt a hozzá beosztott munkaszolgálatos társaival.[13] Azt is felrótták neki, hogy egy időben baráti viszonyt ápolt Demes Béla egykori miskolci nyilas polgármesterrel és azzal vádolták, hogy 1945 után igyekezett lejáratni a munkáskádereket, köztük Bojkó Józsefet, aki 1948 után a város főjegyzője, majd 1950-1953 között vb titkára volt. A fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy „Farkas Dezsőt nem tartja méltónak a párttagságra, mely elsősorban abban domborodott ki, hogy felszabadulás után nem a pártot támogatta, inkább lebecsülte, mivel fölé helyezte a szakszervezetet, és kiépítette a szakszervezeti szindikalizmust, mely a Párt lebecsülését jelentette.”[14] A Nagymiskolci Pártbizottság ezért 1952. október 7-én kizárta a pártból.[15]

Farkas fellebbezett, s 1953. február 9-én a megyei pártbizottság fegyelmi bizottsága a pártba való visszavételére vonatkozóan hozott javaslatot. Ennek ellenére két hét múlva a városi pártbizottság titkárának[16] „kérésére a megyei pártbizottság az eredeti megrovás határozatát kizárásra változtatta újabb vizsgálat nélkül azon indokok alapján, melyek a Megyei Pártbizottság előtt már megdőltek és tisztázottak voltak.”[17] Ügye végül a legfelsőbb pártbeli fórumhoz, a Központi Ellenőrző Bizottsághoz került, 1953. június 3-án tárgyalta fegyelmijét.[18] A vizsgálat nem látta igazoltnak, hogy „keretlegény” volt, s hogy embertelenül bánt a munkaszolgálatosokkal. Volt munkaszolgálatos társai igazolták ennek valótlanságát, s kijelentették, hogy „mindvégig rendes ember volt, s hozzájuk hasonló munkaszolgálatosként kezelték.”[19] A vizsgálat ugyanakkor elmarasztalta Farkast, amiért 1951-es önéletrajzában elhallgatta tartalékos hadnagyi rangját és a munkaszolgálata idején betöltött munkacsoport-vezetői megbízatását. A Központi Ellenőrző Bizottság végül visszavette a párt tagjai sorába, de megrovás pártbüntetésben részesítette.[20]

A pártbeli hajsza hatására Farkas Dezső önként távozott tanácselnök-helyettesi pozíciójából, lemondását a megyei tanács végrehajtó bizottsága 1953. március 11-i ülésén fogadta el március 15-i hatállyal. Ezt követően április 20-ig a Köztisztasági Vállalatnál dolgozott művezetőként, majd a Magyar Beruházási Bank megyei fiókjánál helyezkedett el műszaki revizor csoportvezetőként.[21]

Az 1956-os forradalom idején távol maradt eseményektől, „szilárd magatartást tanúsított”[22], majd munkahelyén részt vett az MSZMP üzemi pártszervezetének újjászervezésénél. Életét ezt követően megbecsült kommunistaként folytatta, 1970-ben a „felszabadulás” emlékére a Munka érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. Egy évvel később, 1971. december 31-én vonult nyugdíjba.[23] Küzdelmes élete végül 83 éves korában ért véget, 1981-ben hunyt el.

Irat jelzete: MNL BAZML XXXV. 88. 2/364. ő.e.

Fotók: Farkas György tulajdona