Szerző: Kis József

Dr. Ájus Ferenc rövid ideig állt Miskolc élén, épp akkor, amikor a város hadműveleti terület volt, s a szovjet csapatok már a „kertek alatt” voltak. Bár tevékenysége ellen később sem emeltek kifogást, ő maga a málenkij robotosok sorsában osztozott.

Fotó: dr. Ájus Sára tulajdona

Ájus Ferenc János Miskolcon született 1908. április 6-án Ájus Ferenc és Gubás Gizella gyermekeként. 1926-ban érettségizett, majd a polgármesteri hivatalban helyezkedett el, s került fel a „napszámjegyzékre” mint a közigazgatási iroda leírója. 1928-ban díjnokká nevezték ki, s a rendőri büntetőbíróságon lett jegyzőkönyvvezető. Munkája mellett Szegeden, a jogtudományi egyetemen folytatta tanulmányait, 1930-ban doktorált. Ezt követően szakdíjnokká, 1930 novemberében tb. aljegyzővé nevezték ki.

1931-től a magyar királyi Szondi György honvéd tüzérosztálynál teljesített katonai szolgálatot karpaszományos tüzérként, majd 1932-ben emléklapos zászlósként szerelt le. Utóbb tartalékosként főhadnaggyá léptették elő.

Visszatérve hivatalába fokozatosan emelkedett a ranglétrán. 1932-ban rendőri büntetőbírói és községi bírói megbízatást kapott, majd 1934 májusában a rendőri büntetőbíróság és a községi bíróság vezetésével is megbízták. 1934 októberében harmad aljegyzővé nevezték ki. 1938-ban II. o. aljegyzőként iparügyi előadó, 1939-től illetőségi és állampolgársági előadó, 1940 áprilisától közélelmezési ügyosztályvezető, decembertől pedig személyügyi előadó munkakörökben dolgozott. 1941 márciusától katonai illetőségi ügyosztályvezető lett, de mellette augusztusig árvaszéki ülnöki teendőket is ellátott. 1941 októberében I. osztályú aljegyzővé nevezték ki. Időközben megnősült, 1935. augusztus 1-jén vette feleségül Horváth Ilona Sárát, akitől három gyermeke született, egy fiú és két leány.

1939-ben Felvidéki emlékérem, 1941-ben Erdélyi emlékérem kitüntetésekben részesült. Hivatali megbecsültségét jelzi, hogy 1942. március 31-én helyettesítés útján városi tanácsnokká nevezték ki, májusban pedig megbízták a közjótékonysági ügyosztály vezetésével. 1943-ban ismét emelkedett a ranglétrán, május 20-tól az elnöki ügyosztály vezetőjeként dolgozott, s június 8-án megkapta városi tanácsnoki kinevezését.[1]

Dr. Ájus Ferenc az elnöki ügyosztályának vezetőjeként élte és dolgozta végig a háború utolsó két évét. Szolgálata idején a politika fokozatosan jobbra tolódott, így egyaránt szolgált Szlávy László, Honti Béla, Gálffy Imre, majd a nyilas hatalomátvétel után Demes Béla polgármester alatt. Történt ez annak ellenére, hogy Ájus mindvégig megmaradt közigazgatási szakembernek, s ismereteink szerint egyetlen pártba sem lépett be. Egy 1947-es politikai igazolás is tanúsította, hogy „népellenes mozgalmakban részt nem vett, sem nyilas, sem más jobboldali (fasiszta) párt tagja nem volt, nemzethűségi szempontból ellene semmiféle észrevétel, vagy kifogás nem merült fel”.[2]

Ájus tehát a legembertelenebb, legzűrzavarosabb időszakban is megmaradt szakembernek, nem sodorta magával a politika vihara. A nyilasok alatti közigazgatási szolgálata korántsem jelenti azt, hogy a hatalomra került szélsőjobboldali párttal, elveivel egyetértett volna. „Nem menekült el, sőt a legnagyobb ágyútűzben is teljesítette szolgálatát, akkor mikor más az óvóhelyen volt. Harcolt a németekkel a város érdekeiért – nem egyszer élete kockáztatása árán is – annyira, hogy a nyilasok ezt bűnül is rótták fel neki. Mindezt bizonyítják akkori kollégái, sőt városunk jelenlegi polgármestere [Gálffy Imre – K. J.] is, mert tanácsért, útbaigazításért őt lakásán többször fölkereste.” – fogalmazott levelében 1949-ben özvegyen maradt felesége.[3]

Ájus helyzete valóban nem volt könnyű. A front, a szovjet csapatok közeledése miatt 1944. november 5-én elrendelték a város kiürítését, ami a közigazgatásra is vonatkozott. A szervezett menekülés november 9-én kezdődött meg, másnap pedig már közvetlenül a város környékén folytak a harcok. November 17-én elmenekült Demes Béla polgármester is, Ájus azonban a helyén maradt. Két nappal később Demes visszatért és a város vezetésével rangidős tisztviselőként őt bízta meg. Ájus ettől kezdve mint „polgármester mb.” írta alá a határozatokat. Hatásköre jelentősen beszűkült, hiszen az ekkor már hadműveleti területen lévő város tényleges ura a német katonai parancsnok volt.[4] Ájus mintegy két hétig állt a város élén, december 3-án, mikor a szovjet csapatok elfoglalták a várost, ismét Gálffy Imre korábbi polgármester került vissza tisztségébe. Ájus a „felszabadulás első percétől hivatalában volt”[5], vagyis a helyén maradt és tanácsnokként szolgálta a várost. December 19-én a MOKAN nyomozó osztálya kihallgatta, ugyanis korábban utasításra aláírt egy zsidó üzletek felnyitására és kiárusítására vonatkozó megbízást, valamint az egyik üzletből mintegy 100 ágy felszerelését adatta ki abból a célból, hogy polgári sebesülteket tudjanak elhelyezni, számukra ellátást biztosítani.[6] Ájus ellen az iratok tanúsága szerint büntetőeljárást nem indítottak, ami arra mutat, hogy tevékenységében a MOKAN nem talált különösebb kivetnivalót. Egy hónappal később azonban mégis elhurcolták. 1945. január 20-án az orosz csapatok biztonsági alakulata tartóztatta le, majd málenkij robotosként mintegy félezer miskolcival együtt a Szovjetunióba deportálták.

Felesége öt hónapos, két és öt éves gyermekeivel maradt egyedül, családfenntartó nélkül. Sorsukat nehezítette, hogy 1946-ban férjét a 209-es B-lista bizottság augusztus 1-i hatállyal nyugállományba helyezte. Neje igazolta férje orosz fogságát, így a Magyar Miniszterelnökség hatálytalanította a bizottság határozatát és a családnak folyósították a foglyok hozzátartozóit megillető élelmezési támogatást. 1948 év végén – a kommunista diktatúra nyílt bevezetése után – azonban Ájust „támadás érte” és a családja részére juttatott illetményt letiltották.[7] Ugyanis 1949. március 9-én Tóth Dezső polgármester utasította a számvevőséget az illetmény folyósításának beszüntetésére. Indoklása szerint „dr. Ájus Ferenc volt városi tanácsnokot a vörös hadsereg illetékes szervei mint közismerten jobboldali beállítottságú egyént az 1945. évi januárjában Oroszországba szállították. dr. Ájus Ferenc hozzátartozói ... 1948. december 15-ig kapták is az élelmezési illetményt. Mivel dr. Ájus Ferencet a közvélemény jobboldali beállítottságú egyénnek tartja s mivel a 6350/1945. M. E. sz. rendelet szelleméből következik, hogy az ilyen egyének élelmezési illetményben nem részesülhetnek, ezért a kérelmet el kellett utasítanom.”[8] A család így rendkívül nehéz körülmények közé került.

Időközben neje mindent elkövetett annak érdekében, hogy férje hollétéről, sorsáról tudomást szerezzen és hogy kieszközölje hazahozatalát. A család birtokában lévő levelezés szerint 1946 februárjában érkeztek az első érdemi hírek a családfőről, de már korábban is volt olyan értesülésük, miszerint Ájus Ferenc életét vesztette. Volt rabtársként a bódvaszilasi D. Szabó Ferenc a következőkről tájékoztatta Ájus feleségét: „Én dr. Ájus urat 1945. május utolsó felébe láttam utoljára, akkor egészséges volt és elmondotta, hogy Novi Sandecon flektífuszban nagy betegen feküdt, de hála Istennek szerencsésen átgázolta a baj és már nem panaszkodott betegségéről.”[9] D. Szabó elmondása azonban részben téves lehetett, az adatok szerint ugyanis Ájus nem járt Novi Sandecon. Hitelt érdemlőbbnek bizonyult egy másik sorstárs, a kassai Kucelt László tájékoztatása, aki elsőként erősítette meg a családfő halálát: „a hír, mely szerint nagyra becsült férje, a mi drága sorstársunk és barátunk dr. Ájus Ferenc városi tanácsos meghalt, sajnos megfelel a valóságnak.” – írta. Kucelt elmondása szerint 1945 februárjában a lengyelországi – mai ukrajnai – Stary Samborban találkozott először a tanácsossal, akivel egy hónapig feküdt a kórházban flektífuszban. Felgyógyulásuk után Sanok városba szállították őket, ahol egy fogházban várták, míg az őket elszállítandó transzport megtelik. Március 23-án vitték őket a Kaukázusba, majd egy Alagír nevű vasútállomás közelében lévő, Nuzal településhez tartozó 515. sz. lágerbe kerültek. „Húsvét vasárnap volt. Körülbelül 2 hétig voltunk a lágerbe anélkül, hogy a halottak eltemetésén és a láger rendbehozatalán kívül dolgoztunk volna valamit. Aztán elérkezett az első munkanap ideje. Kivittek minket az utak javításához és rendbe szedéséhez, mely az állandó havazás és olvadás következtében gyalázatos állapotban volt. (Május közepéig térdig érő hó esett le.) Később osztályozták a társaságot és a kedves férjét felmentették minden nemű munka alól, amennyiben az orosz orvosnő szervi szívbajt állapított meg nála.”[10] Kucelt tájékoztatása szerint ezután elkerültek egymás mellől, de még hallott arról, hogy Ájus nagy hasmenést kapott, ami még inkább legyengítette addig is megviselt szervezetét, majd tífuszos lett és meghalt.

A hírt utóbb egy Eperjesre hazatérő fogolytárs, dr. Flórián László is megerősítette. Flórián tájékoztatása különösen fontos volt, ő ugyanis rendelkezett a halottak nyilvántartásával, amelyet a tábor főorvosa vezetett. Levele szerint a „listában 253. temetési sorszám alatt 1945 VI. 23-ki elhalálozási dátummal szerepel Dr. Ájus Ferenc Ferenc (utóbbi apja neve) sz. 1900 Miskolc, lakhely Miskolc. Halálának oka: Kiütéses tyfus és Decompensatio cordia. Nemzetisége: Magyar.”[11] Ezután Ájusnénak már nem lehetett kétsége férje sorsa felől. Dr. Ájus Ferenc holttá nyilvánítására azonban csak 1949-ben került sor.[12]

Irat jelzete: XVII. 2. 221/1947.