Oláh Tamás

Egy levél a zempléni protestáns unió megszűnéséről

A reformáció és a protestáns felekezetek magyarországi történetének voltak olyan érdekes vonásai, amelyek mára talán kevéssé közismertek. Ilyen például az is, hogy Zemplénben közös egyházkormányzat irányította az evangélikus és református gyülekezeteket 1597-től 1663-ig. E sajátos egyházkormányzati egység megszűnéséről szeretnék most egy vármegyei levéltári forrást bemutatni.

A reformáció tanításai korán megjelentek Zemplén vármegyében, ahol a protestáns egyháztörténeti hagyomány szerint már Mohács előtt hirdették Luther tanait, amelyek különösen Tokaj-Hegyalján találtak sok követőre. 1526 után a Perényiek (pl. Sátoraljaújhely, Sárospatak), vagy Serédy Gáspár zempléni és abaúji, illetve az ecsedi Báthoriak, és a Homonnai Drugethek közép- és felső-zempléni birtokain válik fokozatosan, az 1540–1550-es évekre meghatározóvá a reformáció lutheri irányzata.[1]

A lutheri tanok mellett az 1540-es évek végétől megjelenik Zemplénben a reformáció helvét (kálvini) irányzata és ez a kialakuló protestáns felekezetek szempontjából érdekes etnikai-területi átrendeződést vont maga után. A vármegye déli, elsősorban magyarlakta vidékein az 1560-as évektől a kálvini tanok követői voltak többségben, míg északon, ahol már a szlovákok és ruszinok voltak többségben, a szlovákság inkább a lutheri hitelvek követője maradt, bár létrejöttek szlovák, sőt viszonylag rövid időre ruszin református gyülekezetek is, a ruszinok többségét ugyanakkor nem érintették meg a reformáció tanai.[2]

A 16. század második felében végbemegy a protestáns felekezetek szétválása és Felső-Magyarországon az 1610-es évekre kialakulnak a protestáns egyházigazgatási egységek (egyházmegyék, egyházkerületek). A témánk szempontjából érdekes Sáros vármegyében például az evangélikusok a felső-magyarországi öt szabad királyi város (Kassa, Eperjes, Bártfa, Kisszeben, Lőcse) által a 16. század közepén létrehozott fraternitas – tkp. egyházmegye – („Pentapolitana fraternitas”) esperesének (seniorának) igazgatása alatt álltak 1609/1614-ig, amíg létre nem jött önálló, a szabad királyi városokon kívül, csak a vármegye területére kiterjedő egyházmegyéjük, a Sárosi Evangélikus Egyházmegye. Ugyanakkor mindezek ellenére nem mindenhol válnak külön egyházkormányzatilag az evangélikusok és reformátusok. Így történt ez az 1560-as évekre kialakuló Zempléni Református Egyházmegyében is, amelyről fontos tudni, hogy területileg nem volt teljesen azonos Zemplén vármegyével.[3]

Ebben az 1560-as évektől a helvét hitvallást követő egyházmegyében a 16. század végétől több, Varannó (Vranov nad Topľou, ma Szlovákia) térségében létrejött evangélikus egyházközséget is találunk. A róluk szóló egyházi forrásokat az 1660-as évekig a református egyházkormányzati iratokban találhatjuk meg, de hogyan jöhetett ez létre, mikor a 16–18. század folyamán sokszor e két felekezet nem csak a római katolikus egyházzal, de egymással is kemény hitvitákat, küzdelmet folytatott és korántsem volt minden esetben harmonikus egymáshoz fűződő viszonyuk?[4]

A Varannó mezőváros térségében található, többségében szlávajkú evangélikus gyülekezetek egyházkormányzatát az 1597. májusi sátoraljaújhelyi zsinattól kezdődően a Zempléni Református Egyházmegye látta el, azzal a kitétellel, hogy a varannói prédikátor lett a Varannó környéki szláv lelkészek felvigyázója/elöljárója, de esperesként, hanem mint a zempléni református esperes alárendeltje. E tisztséget elsőként a bibliafordító Károlyi Gáspár veje, a szláv származású varannói magyar prédikátor, Mednensky András viselte, így a Varannó környéki ágostai hitvallású gyülekezetek bizonyos mértékű, elsősorban szertartási és hitvallási kérdésekre kiterjedő autonómiával rendelkeztek az egyházmegyén belül. E sajátos egyházkormányzati uniót a térség földesura, a varannó-csicsvai uradalom akkori birtokosa, a Varannón is sokszor megforduló, a helyi felekezeti viszonyokat jól ismerő református ecsedi Báthori István országbíró szorgalmazta, aki nem kényszerítette rá az evangélikusokat a református vallásra való áttérésre, csak annyit tartott fontosnak, hogy szervezetileg legyenek egységesek. Varannó egyébként azért érdekes egyháztörténeti szempontból, mivel a térségben ekkor fontos és virágzó protestáns egyházi központ. Két gyülekezete, egy magyar református és egy tót (szlovák) evangélikus volt a 16–17. században. (Egyébként hasonló unióról tudunk az ungi egyházmegyéhez tartozott, de Zemplén vármegyében fekvő, Homonnától északkeletre található, református igazgatás alatt állt szláv evangélikus gyülekezetek esetében is.)[5]

A zempléni református–evangélikus egyházkormányzati unió felbomlása, a felső-zempléni evangélikusok elszakadási szándéka az 1660-as évek elejére tehető. 1662 őszén már azzal bízták meg Mikolai Hegedűs János (1617–1667) varannói református lelkészt, alesperest,^[6] hogy ismerje meg az evangélikus („tót”) gyülekezetek szándékát. Ekkor azok még a közös egyházigazgatás fenntartása mellett nyilatkoztak, de feltehető, hogy valójában már el akartak szakadni a reformátusoktól. Röviddel ezután, 1663. február 28-án a Sárosi Evangélikus Egyházmegye kisszebeni kisgyűlése arról döntött, hogy küldöttséget meneszt Varannóra Mikolai Hegedűs Jánoshoz és közli vele, hogy az igazgatása alatt álló zempléni evangélikus egyházközségek a sárosi evangélikusokhoz kívánnak csatlakozni és mondjon le további igazgatásukról. Mikolai erről tanácskozott Tarczali Pál református esperessel,[7] majd az ő beleegyezésével eleget tett a sárosiak kérésének. Így a sárosi, valamint zempléni evangélikus gyülekezetek hitvallási alapon 1663. május–júniusában létrehozták immár közös egyházigazgatásukat és a zempléni evangélikus gyülekezetek vezetésével megbízták ifj. Wislicenus János conseniort (alesperest). Ekkor a zempléni és ungi református egyházmegyéből 21 evangélikus anya- és 28 leányegyház vált le. Ugyanakkor úgy tűnik, nem minden zempléni evangélikus egyházközség került a Sáros-Zempléni Evangélikus Egyházmegye fennhatósága alá, mivel 1664 májusában a vármegye utasítására levélben kérte az egyházmegye a zempléni esperest, hogy adja át a többi evangélikus egyházat is az esperességnek, majd novemberben a reformátusok ungvári gyűlésére is követeket küldtek – ugyancsak a vármegye utasítására –, hogy a zempléni evangélikus egyházakat a maguk számára követeljék.^[8]

E folyamatban tehát, amint a fentiekből is kitűnik, a 17. században még mind számában, mind befolyásában jelentős sárosi evangélikus köznemesség is szerepet játszott. Feltehetően ezzel magyarázható ugyanis, hogy a vármegye, az eddig ismert adatok alapján legalább kétszer megkereste a szomszédos Zemplén vármegyét, hogy ne gátolják a sárosi és zempléni evangélikusok egyesülését egy egyházmegyében. Erről szól az a magyar nyelvű levél, amelynek itt következik rövid tartalmi bemutatása:

1663. február 21-én Sáros vármegye közönsége levéllel fordult Zemplén vármegye rendjeihez, amelynek első felében emlékeztette őket, hogy követük, a tekintélyes sárosi evangélikus köznemes, az 1660–1670-es évek felső-magyarországi és erdélyi politikai életének ismert alakja, Keczer Menyhért (? – 1681),[9] még korábban megkereste őket a zempléni „Augustanus Evangelicus Praedicatoroknak s Templomoknak” a sárosi „Augustana Evangelica Religion” lévő senior (esperes) joghatósága alá való átadása iránt. Zemplén vármegye ekkor azt ajánlotta, hogy a sárosiak tárgyaljanak e kérdésről a zempléni református esperessel és úgy tűnik, közvetíthetett is a felek között, mivel Thomae György sárosi evangélikus esperes levelet kapott Mikolai Hegedűs János varannói magyar prédikátortól, aki arról érdeklődött, hogy ki vállalja el az evangélikus prédikátorok gondviselését, de mivel Thomae csak nem sokkal korábban, 1662 nyarán foglalta el a tisztét, nem tudott erről semmi biztosat írni.

A levél második felében kifejtették, hogy az evangélikusoknak és reformátusoknak szabadsága van arra, hogy saját superintendensük (püspökük) vezetése alatt álljanak és egyik sem követel magának előjogot a másik felett. Ráadásul a sárosi reformátusok nem a sárosi evangélikus, hanem saját református esperesük[10] vezetése alatt állnak, így ezen újabb folyamodványuk által arra kérik Zemplén vármegyét, hogy ne akadályozza az evangélikus prédikátorokat a sárosi evangélikus esperes joghatósága alá kerülni.[11]

E levél érdekességét az adja, hogy egy mai szemmel nézve teljesen szokatlan, de a 17. század világától egyáltalán nem szokatlan jelenségre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy egy világi megyei önkormányzat egy egyházi belügynek számító kérdésben foglal állást és jár közben. A koraújkorban ugyanis a vallási kérdések fontosabb helyet foglaltak el a vármegyei politikában. Ez pedig, úgy tűnik különösen igaz volt Sáros vármegyében, ahol a reformáció időszakában, az 1540-es évektől az 1600-as évek első feléig erősen összefonódott a vármegye és az evangélikus egyház.

A 16. század második felétől a vármegyei nemesség már többségében evangélikus volt, ami abban is megmutatkozott, hogy a megye nemessége is aláírta 1579-ben a Confessio Pentapolitanat, az öt felső-magyarországi szabad királyi város által 1549-ben megalkotott, az ágostai hitvallással megegyező „Ötvárosi Hitvallást”. Tagjai közül többen már ebben az időszakban külföldi evangélikus egyetemeken tanultak, így például az igen befolyásos sárosi köznemes család, a lipóci Keczerek egyik tagja, Keczer Gábor, aki 1584-ben a wittenbergi egyetem hallgatója. A megye főnemesi családjai is támogatták az evangélikusokat, így Hans Rueber von Püchsendorf 1568–1584 között felső-magyarországi főkapitány és sárosi főispán, aki Nagysároson halt meg 1584-ben, vagy az őt követő Dersffy Ferenc főispán, illetve az a gróf Thurzó Kristóf szepesi és sárosi főispán, aki 1604-ben áttért az evangélikusról a római katolikus vallásra, majd nagy feltűnést keltve 1613-ban visszatért az evangélikus vallásra és jelentős szerepet játszott az 1614. évi szepesváraljai zsinaton, ahol véglegesen különvált az ötvárosi esperességtől a Sárosi Evangélikus Egyházmegye. Mellettük a 17. század elején ott találjuk a megyében is birtokos evangélikus főrendek között még pl. a báró palocsai Horváth, vagy Palocsay családot is.[12]

Sáros vármegye és az evangélikus egyház erős összefonódása a 17. század folyamán abban is tetten érhető, hogy az egyházi döntéseket gyakran a vármegye elé is beterjesztik jóváhagyásra, így volt ez például rögtön az 1614. évi szepesváraljai zsinati határozatokkal, amelyeket Sáros vármegye közönsége is megerősített és ellátott a vármegye pecsétjével, vagy éppen az esperességi gyűlésen esperessé (senior) választott lelkészekkel, akiket bemutattak a vármegye nemesi közgyűlésének is, ahol megerősítették őket és külön oklevelet állított ki számukra a vármegye közönsége és csak ez után vált joghatóságuk teljessé az egyházmegyében.[13]

A 17. század ugyanakkor Sáros vármegyében is elhozta a katolikus egyház megerősödését, amelyben jelentős szerepet játszott a köz- és különösen is a főnemesek rekatolizációja, amelynek következtében birtokaikon több evangélikus (vagy református) lelkészt zaklattak és elvették a protestánsoktól a templomokat. Ilyen Sárosban is nagy befolyással bíró, a 17. század első felében rekatolizált főnemesek:

- Gróf Forgách Zsigmond 1606–1608, majd 1610–1618 között országbíró, 1619–1621 között pedig nádor, a hertneki uradalom birtokosa, aki testvére, a szintén konvertita gróf Forgách Ferenc nyitrai püspök hatására lett protestánsból katolikus 1604/1605-ban és aki épp gróf Thurzó Kristóf halálát követően 1614–1621 között volt sárosi főispán. Az ő felesége, gróf Pálffy Kata Forgách 1621-ben bekövetkezett halála után Sárosban, de Zemplénben is igen erős katolikus hittérítő tevékenységet folytatott és több templomot is elvett a protestánsoktól, így Sárosban Hertneken, Alsebesen és Szentpéteren (Tarcaszentpéter), Zemplénben pedig Garanyban, ahol 1634-ben vette el a reformátusoktól a templomot.

- Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem harmadik fia, a szintén rekatolizált gróf Rákóczi Pál, a felsővadászi Rákócziak fejedelmi ága fiatalabb, katolikus ágának alapítója, szintén nagy támogatója a római katolikus egyháznak Felső-Magyarországon. Ő Forgách Zsigmond után 1622–1636 között sárosi főispán, majd 1631–1636 között országbíró. Fia, a török elleni harcokban Váradon 1664-ben elesett gróf Rákóczi László, apja halálát követően, 1636-tól haláláig – vagyis a zempléni protestáns egyházkormányzati unió felbomlása idején is – Sáros vármegye főispánja.

- a báró palocsai Horváth/Palocsay család is elhagyja az evangélikus vallást és római katolikussá lesz. Egyik tagjuk Palocsay Gábor 1638-ban tért át és még ez évben elveszi Palocsán az evangélikusoktól a templomot és odaadja a római katolikusoknak. 1640-ből pedig Palocsán a földesúr kicsapással fenyegeti az evangélikus lelkészt, amely miatt az egyházmegye a vármegyéhez fordult.[14]

Az 1600-as évek tehát Sárosban már korántsem egyértelműen a protestáns egyházak és ezen belül is az evangélikusok dominanciájának a kora. 1614 után a megyének csak katolikus főispánjai vannak (gróf Forgách Zsigmond, gróf felsővadászi Rákóczi Pál és fia, László), az 1650–1660-as években pedig megfigyelhető, hogy az országgyűlésen megjelenő protestáns követek mintájára az evangélikus és református sárosi nemesek testületileg, mint „evangelicus status” fordulnak a szomszédos megyék (elsősorban is protestáns) rendjeihez sérelmeikkel, problémáikkal. Ugyanakkor a protestáns felekezetek, de kiváltképp az evangélikusok még mindig igen erős pozíciókkal bírnak a megyében, 1666/1667-ben 61 evangélikus anya- és 56 leányegyház volt, amely a korábbi templomelvételek ellenére is igen tekintélyes szám. Az evangélikusok jelentős befolyását a megyei közéletben pedig véleményem szerint az is igazolja, hogy a vármegyei „universitas” egésze – és nem csak a protestáns nemesség, mint „evangelicus status” – támogatóan lép fel 1663-ban a zempléni evangélikus egyházkormányzati unió megszűnése és a zempléni evangélikus egyházaknak a Sárosi Evangélikus Egyházmegyéhez csatlakozása érdekében.[15]

Összességében elmondható, hogy a 17. század folyamán – amely az ellenreformáció, vagy katolikus megújulás kora – a vármegyék sokat foglalkoztak a különféle egyházi sérelmekkel, panaszokkal, az egyházak üldöztetésével, akár protestáns, akár katolikus oldalon, ugyanakkor nem csak a sérelmi politizálás, hanem a vármegyék egyháztámogató tevékenysége is jól ismert a levéltári forrásokból, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Levéltár „Reformáció MNL” projektje keretében feltárt forrásokból. Ez pedig arra hívja fel az egyháztörténet iránt érdeklődők figyelmét, hogy a kutatások során ne csak az egyházi, de a világi levéltárak irataira is terjedjen ki a figyelmük, mert az ott őrzött iratok is nagy segítséget adhatnak egy-egy történeti korszak egyházi viszonyainak megértésében, sőt sok esetben hiánypótlók is lehetnek.

Függelék

Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára IV. 2001/b. Historicorum Tomus III. Fasc. 155. No. 499. Sáros vármegye közönségének levele Zemplén vármegyéhez a zempléni evangélikusoknak a Sáros vármegyei evangélikus senior joghatósága alá helyezése tárgyában. Eperjes, 1663. február 21.

Illustrissimi, Reverendissimi, Admodum Reverendi, Spectabiles, Magnifici, Generosi, Egregii et Nobiles, Domini, Fratres, Amici et Vicini Nobis pluris observandissimi.^[16]

Servitiorum nostrorum addictissimam commendationem praemissam,^[17] hogy Isten Nagyságtokat, s kegyelmeteket minden idvességes javaival látogassa, szívből kívánjuk!

Nemzetes Keczer Menyhért uram, becsületes követ atyánkfia által bizodalmasan requirálván^[18] Nagyságtokat s kegyelmeteket ott való Augustanus Evangelicus Praedicatoroknak^[19] s Templomoknak Augustana Evangelica Religion Vármegyénkben lévő Senior^[20] jurisdictioja^[21] alá való addictiojok^[22] iránt. Ajánlotta Nagyságtok s kegyelmetek magát első alkalmatossággal, ezen dolgot Helveticus Evangelicus Seniorral^[23] conferálni,^[24] s méltó kérésünknek ez iránt satisfacialni,^[25] az mint hogy úgy hisszük, Nagyságtok s kegyelmetek effectuálta^[26] is az dolgot, kiről itt való Augustanus Senior vévén a Varannói (Waranaij) Magyar Praedicator Mikolai (Mikolaij) Uram levelét, kívánván tudni kicsoda assumálja^[27] gondviseléseket az Augustanus Praedicatoroknak, nem tudván itt való Senior a dolgot, nem régen intituláltatván^[28] tisztiben, semmi bizonyost nem írhatott Mikolay úrnak felőle.

Mivel azért a mi Evangelica Religionknak mind két részről ez a praecipua libertassa,^[29] hogy quaeque Religio Suum Superintendentem^[30] habeat, nec alterutra sibi praejudicet,^[31] s a mi Vármegyénkben lévő Helveticus Praedicatoroknak, nem Augustanus, hanem Helveticus Seniortul vagyon dependentiajok;^[32] Akaránk újabban Nagyságtokat s kegyelmeteket requirálnunk, kérvén szeretettel és bizodalommal ez méltó Instantiankat^[33] látván, kiről Újhelyben ott lévő Atyánkfiai előtt, Consenior^[34] Uramék tettenek is oblatiot,^[35] ne neheztelje Nagyságtok s kegyelmetek azon Augustana Confession lévő Praedicatorokat az itt való Senior Jurisdictioja alá bocsátani, s erről finaliter^[36] kívánatosan magát resolválni;^[37] Mely Nagyságtok, s kegyelmetek jó akaratát miis minden alkalmatossággal igyekezünk meg hálálni, s szolgálni. Servet DEUS Illustrissimas, Reverendissimas, admodum Reverendas, Spectabiles etc. Dominationes Vestras diutissime Salvas atque incolumes animitus desideramus. Datum in Libera Regiaque Civitate Eperjes, ex Sede Sigillatorum et Electorum nostris, Die 21. Mensis Februarii celebrata, Anno Domini 1663.^[38]

Illustrissimarum, Reverendissimarum, admodum Reverendarum, Spectabilium, Magnificarum, Generosarum, etc. Dominationum Vestrarum

Servitiorum Fratres, Amici et Vicini paratissimi.^[39]

Universitas Dominorum Magnatorum et Nobilium de Saáros^[40]