Egy 17–18. századi református lelkész és egyháztörténész végakarata

Egy 17–18. századi református lelkész és egyháztörténész végakarata

Debreceni Ember Pál testamentuma[1]

Írta: Oláh Tamás

Debreceni Ember Pál volt a magyar református egyháztörténet-írás egyik legjelentősebb korai alakja, az első átfogó magyarországi és erdélyi református egyháztörténeti munka megalkotója,[2] „a kálvinista Rómához”, Debrecenhez és a „Bodrog-parti Athénhoz”, Sárospatakhoz egyaránt sok szállal kötődő tudós református lelkész, aki fordulatokban gazdag, hányatott életét a Rákóczi-szabadságharc végén, a pestisjárványtól sújtott Zemplén vármegyében, 1710-ben – egyes adatok szerint 1711 elején –[3] Olaszliszkán fejezte be az ottani református eklézsia lelkipásztoraként.[4]

Ebben a forrásközlésben végakaratát szeretném bemutatni, amelyet Olaszliszka mezőváros levéltárának egyik 17–18. századi protocolluma őrzött meg, és amely nemcsak életrajzának rekonstruálása szempontjából érdekes, de művelődés- és könyvtártörténeti szempontból is, mivel könyvtárának[5] néhány darabját, amelyeket a debreceni és a sárospataki református kollégiumok számára kívánt hagyományozni, név szerint is felsorolt. Ezek a könyvtárára vonatkozó adatok azért is érdekesek a református egyház- és művelődéstörténeti kutatások számára, mivel a témával foglalkozó kutatók szerint azok közé a jelentős koraújkori református egyházi személyek közé tartozott, akinek a könyvtáráról, könyves műveltségéről eddig viszonylag kevés forrás állt a rendelkezésünkre.[6]

Debreceni Ember Pál életpályája

A forrás bemutatását megelőzően tekintsük át röviden a végrendelkező prédikátor pályafutását, hogy megértsük miért fontos életrajzi, egyháztörténeti és művelődéstörténeti szempontból a bemutatni kívánt végrendelet.

Debreceni Ember Pál 1661 második felében született Debrecenben, itt végezte alsó iskoláit is. 1678. január 12-én írta alá a Debreceni Református Kollégium törvényeit, s lett ezáltal a Kollégium és a kollégium önkormányzat (coetus) teljes jogú tagja, mint felsőbb tagozatba lépő diák. Tógátus diákként a korszak meghatározó szellemi hatású tudós tanárának, az 1660-ig a váradi iskolában tanító, puritán nézeteket valló Martonfalvi Tóth György professzornak lett a tanítványa. Martonfalvi és Debreceni Ember Pál között nem csak professzor–tanítvány kapcsolat volt, mivel professzora leányát, Martonfalvi Margitot később nőül vette. Debreceni Ember Pál 1679–1681 között kollégiumi köztanító („publicus praeceptor”, azaz osztálytanító a Kollégium hatosztályos középfokú iskolatagozatában, vagy ahogy a kollégium diáknévsorban szerepel: „Praeceptor rudimaentistarum, etimologistaarum, poeseos, oratoriae”), ebben az időszakban készítette el kéziratos naplóját a „Wade mecum”-ot.[7]

Debreceni tanulmányai után, a Thököly-felkelés idején, 1682-ben az elűzött Sárospataki Református Kollégium helyébe állított alsóbbrendű iskola rektora lett. A felkelés zenitjén, amikor a sárospataki császári helyőrség 1683. június 12-én kivonulni kényszerült a várból, Debreceni Ember Pált az olaszliszkai templomban felszentelték a sárospataki református egyház lelkészévé. Másnap, június 13-án immár sárospataki prédikátorként „az Németek Sárospatak (S. Patak) Várából való kimenetelek után az Sárospataki (Sáros Pataki) Templom előtt való Porticusban először predicallot. Textusa volt Esaias: Cap: 61. V: 2,3.” 1683-ban Thököly támogatásával németalföldi peregrinációra indult. 1684. augusztus 15-én a leideni egyetemre, 1685. augusztus 20-án a franekeri egyetemre iratkozott be, majd 1686 őszén hazatérve 1695-ig ismét sárospataki prédikátor. 1686-tól azonban előbb a katolikus egyházüldözés miatt elvették a vártemplomot a reformátusoktól, a lelkészeket kiűzték a lelkészlakból és a külvárosban kellett letelepedniük. 1687-től, amikor a református kollégiumot épületét is elvették és az iskolát elüldözték a városból, még tovább romlott a pataki reformátusság helyzete. Erőszakkal akadályozták a híveket vallásuk gyakorlásában, Debreceni Ember Pált pedig kamarai rendelettel eltiltották prédikátori hivatala gyakorlásától, a jezsuiták kétszer is börtönbe zárták, elítélték, végül kiűzték a városból. Ezek után 1689 körül a szomszédos Makkoshotykán telepedett le és innen látta el a pataki reformátusok lelkipásztori szolgálatát.[8]

Debreceni Ember Pál, elkerülve Makkoshotykáról 1695–1701 között losonci lelkipásztor, ahol baráti kapcsolatba került Ráday Pállal, majd 1701 áprilisában Losoncról meghívták Szatmárra, ahonnan a Rákóczi-szabadságharc kitörését követően kellett elmenekülnie. II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata során, Szatmár várának kuruc ostroma idején, 1703. szeptember 28-án Rákóczi hadai időlegesen elfoglalták Szatmár mezővárosát. E támadás nagy károkat okozott Debreceni Ember Pálnak is, mivel ingóságainak és ezen belül eddig összegyűjtött könyvtárának, jegyzeteinek egy része kuruc támadás következtében szétszóródott, elpusztult. Szatmár városának megtámadását követően – miután a kuruc hadak visszavonultak és a város lakói elmenekültek – ingóságai, így könyvtára, prédikációi és egyháztörténeti jegyzeteinek egy része a szatmári jezsuiták, illetve a katolikus Reviczky Imre, a szatmári cs. commendáns mellett dolgozó volt ugocsai főjegyző és nagyszőlősi harmincados kezére került, akik a támadást követően magukhoz vették azokat és bevitték a várba. Szatmárról történő meneküléséről így írt egyébként egyháztörténetében: „Szolgatársaival együtt, azaz egy tisztelendő lelkipásztorral és két professzorral együtt tűz és kard űzte ki a városból 1703. szeptember 28-án.” A földönfutóvá lett szatmári prédikátor II. Rákóczi Ferencnek is prédikált a fejedelem táborában, ahol maga Rákóczi is sírva fakadt, amidőn bukását jövendölte meg.[9]

A Szatmár ostromakor elveszett javainak visszaszerzése érdekében Debreceni Ember Pál csak a vár 1705. január 1-jei elfoglalása után tudott intézkedni. 1704 karácsonyán Debrecen-ispotályi prédikátorként visszatért a Szatmárhegyre^[10] menekült hívei közé karácsonyi vigasztaló prédikációt tartani és ezt követően személyesen ment be a kuruc kézre került erősségbe, hogy visszaszerezze javait, azonban ezeket nem akarták neki visszaadni. Ezt követően többek között személyes jó ismerőse, Ráday Pált fejedelmi tanácsos segítségét kérte Szatmárban maradt könyvei és jószágai visszaszerzése érdekében. Erről árulkodik egy 1705. január 15-ei, Debrecenben írt levele, amelyben köszöntötte Rádayt lakodalma alkalmából, és egyben segítségét és közbenjárását kérte a fejedelemnél ügye elintézésében. Ugyanebben az ügyben írt közvetlenül a fejedelemnek, valamint Pápai János tanácsosnak, a fejedelem magyar kancelláriája direktorának, valamint Vay Ádám udvari marsallnak, az Udvari Tanács elnökének, munkácsi főkapitánynak is. Bár a várost feldúló kuruc támadás után a szatmári jezsuitákhoz került egyháztörténeti jegyzeteit nem sikerült visszaszereznie, hiába kérte erre a fejedelmet több csatornán keresztül, II. Rákóczi Ferenc ugyanakkor könyvtára egy részét vissza tudta neki juttatni.[11]

A Szatmárról elmenekült, otthonától és könyvtára jó részétől megfosztott Debreceni Ember Pál előbb Szatmárhegyen, majd egy fél évig Olaszliszkán élt. 1704 elején azután Debrecen városában telepedett le, ahol a városi tanács 5. prédikátori állást létesít számára a külső ispotályi gyülekezetben és Debrecen olyannyira ragaszkodott hazatért prédikátorához, hogy elutasította Máramarossziget azon kérelmét, hogy engedjék el hozzájuk lelkészi szolgálatra. Debreceni Ember Pálnak azonban alig másfél év múlva, 1705 október 19-én, Debrecen városának első „szomorú futása” idején ismét menekülnie kellett, amelynek során könyvtára megint nagy károkat szenvedett. A császáriak 1705 őszi erdélyi hadjárata idején ugyanis II. Rákóczi Ferenc kiürítési parancsára a várost el kellett hagynia a lakosságnak a Herbeville cs. tábornagy vezette ellenséges hadsereg elől, amelynek célja a szorongatott helyzetben lévő, Rabutin erdélyi főhadparancsnok vezette császári hadak megsegítése volt.[12]

A „kálvinista Rómát” elhagyó Debreceni Ember Pál élete utolsó éveiben visszatérve oda, ahonnan lelkészi pályája elindult, a szepesi káptalan birtokában lévő, Olaszliszka mezővárosban letelepedvén lelkészi állást kapott és házat, földbirtokot szerzett.[13] A mezőváros protokolluma szerint 1706. március 8-án feleségével, Martonfalvi Margittal megvették Tóth Szabó Andrástól az Olaszliszkán, „Praepost Uram Sorján”, az Alsó Derék utcában lévő házát minden hozzá tartozó szántóföldjeivel, rétjeivel 238 forintért.[14] Debreceni Ember Pál hegyaljai vagyonszerzéséről tanúskodik az is, hogy liszkai prédikátorként szerepelt Zemplén vármegye Hegyaljai járása 1707. évi dikális összeírásban is Olaszliszka nemesei között („Nobilies Liscenses”), akárcsak szolgatársa Békéssy/Békési András,[15] aki a második református lelkésze volt Liszkának.[16] Ugyancsak 1707-ben, mint Pápai Jánosnak, a rimaszombati református eklézsia prédikátorának és a Gömöri Református Egyházmegye esperesének a törvényes meghatalmazottja tiltja el annak Olaszliszka előhegyi zálogos szőlőitől Molnár Györgyöt.[17] A következő évből való érdekes adat Debreceni Ember Pál és felesége liszkai életére vonatkozóan a mezőváros iratai között, a végrendeletek sorozatában található 1708. január 20-án kelt végrendelet, amelyben Debreczeni János deák a Tóth Istvánnál „adósságban” lévő egy hordó borát hagyta „Tiszteletes Ember Pál Úrnak”, míg a testamentum hallgatói között volt „Ember Pálné Asszonyom”.[18] A pestisjárványtól sújtott Hegyalján élő, testileg meggyötört, igen öregnek mondott lelkipásztor 1710 tavaszán súlyos betegen végrendelkezett és nem sokkal később még 1710-ben, vagy esetleg 1711 elején meg is halt, lezárva földi pályáját, 27–28 évnyi lelkészi, teológusi és egyháztörténészi szolgálatát.[19]

Debreceni Ember Pál teológiai gondolkodásában Johannes Coccejus (1603–1669) németalföldi református lelkész, franekeri, majd leideni teológiai professzor követője, amelyet könyvtára is tükrözött. Végrendeletében a pataki kollégium könyvtárára hagyta Coccejus összes műveit.[20] Tudománytörténetileg azért felbecsülhetetlen a munkássága, mivel olaszliszkai lelkészsége idején, 1708 körül fejezte be az első teljes magyar egyháztörténetet, amely Comenius unokájának, Daniel Ernst Jablonski porosz udvari prédikátor közvetítésével, Friedrich Adolf Lampe utrechti, majd brémai teológiai tanár átszerkesztésében látott napvilágot a 1728-ban, Utrechtben.[21]

Debreceni Ember Pál özvegye, Martonfalvi Margit férje halála után, a kor szokásának megfelelően ismét férjhez ment, méghozzá a korábbi kassai, majd ekkor már tállyai református prédikátorhoz és egyben az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye espereséhez, Zemlényi vagy Zemplényi R. Ferenchez (? 1658 – Tállya, 1723. július).[22] A házasság időpontjáról annyit tudunk, hogy 1713. január 10. – 1716. november 8. között történt, mivel Olaszliszka 1611–1750 közötti protocollumában 1713. január 10-én Martonfalvi Margit özvegyként szerepelt, míg 1716. november 8-án már Tiszt. Zemlényi Ferenc házastársaként.[23]

Az özvegy előbb még birtokot vásárolt Olaszliszkán, ugyanis 1713. január 10-én megszerezte a szikszói Tőrös Jánostól a liszkai Előhegy promontóriumán fekvő szőlőjét. 1716. november 8-án azonban, immár, mint Zemlényi Ferenc felesége eladta a liszkai Nagymogyorós szőlőhegyen fekvő „örökös” szőlőjét 69 magyar forintért birtokszomszédjának a lőcsei Salutka Andrásnak és feleségének, Serédi Dorkónak. 1726. november 8-án pedig a másodszor is megözvegyült, és a protocollumban Ember Pál özvegyeként említett lelkészné eladta a liszkai Alsó Derék utcában található „örökös” házát 100 magyar forintért, míg az előhegyi szőlőjét 530 magyar forintért a Szepes vármegyei Kluknón lakó tekintetes nemzetes Jancsó Pálnak és házastársának nemzetes Vass Krisztina asszonynak, amely arra utal, hogy ezzel véglegesen lezárult Martonfalvi Margit életének olaszliszkai szakasza.[24]

Debreceni Ember Pál végrendelete

Az életpálya áttekintése után ismerkedjünk meg a végrendelettel, bemutatva, hogy tartalmi szempontból mik a főbb elemei és miért őrizhette meg azt Olaszliszka mezőváros protocolluma.

A szepesi prépostság birtokában lévő, a 15. század óta mezővárosi jogállású tokaj-hegyaljai település, Olaszliszka^[25] 17–18. századi vagyonjogi ügyleteinek (protestatiok,^[26] prohibitiok,^[27] örökvallások és egyéb törvényes actusok^[28]) protocolluma^[29] őrizte meg Debreceni Ember Pál liszkai prédikátor 1710. március 27-én kelt végrendeletét, amelyet 1711. február 14-én jegyeztek be a mezőváros protocollumába. Ebben a halál árnyékában járó, de lelkében ép prédikátor Istennek mindenért hálákat adván megfogalmazta – az ország jogszokásainak megfelelő – bevezetőből, öt pontból álló rendelkező részből és a tanúk neveit tartalmazó megerősítő részből álló végakaratát földi javainak örökléséről és temetésének módjáról.^[30] A végrendelet eredeti példánya ugyanakkor nem maradt fenn a mezőváros iratai között.[31]

A végrendelet első, a korban általánosan használt formulákat tartalmazó bevezető, a földi élet mulandóságával foglalkozó és egyben bölcselkedő-hitvalló részében a prédikátor teljes szívből hálát adva Istennek Jézus Krisztusért és az ő Evangéliumáért, megemlékezett nyomorúságok között megélt földi pályájáról és 27 évnyi lelkészi szolgálatáról és bűnös lelkét Istennek, míg testét az anyaföldnek ajánlotta, ahová tisztességesen eltakarítják.^[32]

Ezt követően Debreceni Ember Pál a végrendelet első pontjában ingó és ingatlan javairól, házáról, belső és külső telkéről, egyéb ingóságairól részletes felsorolás nélkül, általánosságban úgy rendelkezett, hogy azokat feleségére, a végrendeletben név szerint nem említett, de más forrásokból, így az olaszliszkai protocollumból is ismert Martonfalvi Margitra hagyja, aki egyben név szerint szintén nem említett kiskorú gyermekeinek is gondviselője lesz. Amennyiben özvegye is meghalna, úgy halála előtt szabadon rendelkezhet arról, hogy kit rendel ki gyermekei és jószágai gondnokának.

A végrendelet második pontja tartalmazza a vagyona szempontjából legrészletesebb, egyben a művelődéstörténeti szempontból is érdekes rendelkezést a tudós prédikátor könyvtáráról, amelynek néhány kötetét név szerint is felsorolta. „Könyves kincsei” néhány kötetét ugyanis a debreceni, és a sárospataki református kollégiumnak adományozta, amelyek részletesebb adatait a forrásközlésben lehet majd olvasni.^[33]

A Debreceni Református Kollégiumra az alábbi köteteket hagyományozta:

- Johannes Coccejus: Opera omnia theologica. Exegetica. Didactica. Polemica. Philologica, T. 1–8.

- Franciscus Burmann: Synopsis Theologiae et speciatim Oeconomium Foederum Dei.

- Wilhelm Momma: De varia conditione et statu Ecclesiae Dei sub triplici oeconomia; patriarcharum, ac Testamenti veteris, et denique novi. Libri III. Amstelodami.

A Sárospataki Református Kollégiumra az alábbi köteteket hagyományozta:

- Petrus Ravanellus (Pierre Ravanel): Bibliotheca sacra, seu Thesaurus scripturae canonicae amplissimus in quo ea quae in utroque foedere extant, non theologica modo, sed etiam physica, ethica, aeconomica, politicia, etc., pertractantur…Genevae, P. Chouet, 1650.

- David Pareus heidelbergi protestáns tanár egyik teológiai műve.

- Johannes Piscator: Commentarii in omnes libros Novi Testamenti, Herbornae Nassoviorum, Chr. Corvinus, 1613, fol.

- Daniel Chamier: Panstratia Catholica, seu Corpus Controversiarum adversus Pontificios, 5 vols, Genevae, 1606.

Könyvtára többi darabját feleségére hagyta, ezekkel ő rendelkezhetett, majd az ő halála után ez a jog vejeire és gyermekeire száll, amiből az is kiderül, hogy volt legalább két nagykorú, férjhez adott leánya. Egyikük neve ismert, ő Debreceni Ember Judit volt, akinek a férje (I.) Szathmári Paksi Mihály (1683–1744) 1711 végétől tokaji lelkész, később gyulafehérvári, marosvásárhelyi, majd sárospataki professzor volt. Szathmári Paksi Mihály örökölte meg Debreceni Ember Pál könyvtárának egy részét és így rajta keresztül került a Szathmári Paksi-családhoz Debreceni Ember Pál könyves hagyatékának egy része.^[34]

A 3. pontban arról rendelkezett az örökhagyó, hogy felesége halála után házáról, szőlőiről és egyéb vagyontárgyairól készüljön osztály (divisio), azaz vagyonmegosztás gyermekei között. A végrendelet vagyonjogi része (1–3. pontok) kapcsán meg kell említeni, hogy Tokaj-Hegyalján a férjjel közösen szerzett vagyon az özvegyet illette haláláig, amely majd a feleség halálát követően a szállt gyermekeikre. Ez a jogszokás tükröződik vissza ebben a végrendeletben is, hiszen Debreceni Ember Pál és felesége közösen vásárolták meg pl. 1706-ban olaszliszkai házukat és a hozzá tartozó földeket, így ezek közösen szerzett vagyonnak számítottak, amint az a városkönyvből is kiderül.^[35]

A 4. pontban Debreceni Ember Pál a közösség gondjaira bízta családját, mivel arra kérte a mezőváros tanácsát és a református egyházközséget, hogy halála után vegye oltalmába özvegyét és gyermekét,[36] és házukat ne engedje beszállásolással, vagy más kényelmetlenséggel megterheltetni.

A végrendelet megerősítő része annak a hét tanúnak és három kisbírónak a nevét tartalmazza, akik jelen voltak a végrendelkezéskor. Békési/Békéssy András liszkai református másodlelkész volt, míg a többiek, Tornallyai Gergely, Szabó Demeter, Szánthó/Szűcs István, Koncz István, Juhász István, Veresegyházi Mihály mezővárosi polgárok lehettek, róluk kicsit később részletesebben is fogok szólni. Kisbíróként voltak jelen: Szakmáry János, Nagy János, Sárossy István.

A testamentum 5. pontja a lelkész földi hamvainak eltemetésre vonatkozó végakaratát tartalmazta. „Meghidegült Testének Tisztességes eltakarításával” a liszkai református egyházat bízta meg, annak lelkipásztorát Békéssy András másodlelkészt, továbbá egyházi elöljáróját, a Zempléni Református Egyházmegye esperesét, aki a végrendelet elhangzásának időpontjában feltehetően Zádorfalvi Márton sátoraljaújhelyi lelkész[37] volt, valamint régi barátját és debreceni iskolatársát, Visky János[38] erdőbényei református prédikátort.

A végrendelet kapcsán arról is érdemes néhány szót szólni, hogy miért maradt fenn a lelkész végrendelete Olaszliszka protocollumában. A mezővárosoknál, különösen is a jelentős autonómiával bíró tokaj-hegyaljai mezővárosoknál – a szabad királyi városok joggyakorlatához hasonlóan – már a középkor óta megfigyelhető, hogy részt vettek polgáraik végrendelkezésében, így annak írásba foglalásában is, amely feladat a mezővárosok hiteleshelyi tevékenységei közé tartozott. Ez abban mutatkozott meg, hogy a szóban megtett végrendelet meghallgatásakor jelen voltak a város tisztségviselői, míg az írásba foglalást a jegyző végezte. A végrendelet meghallgatásakor a tanúk több csoportja különböztethető meg Olaszliszka mezőváros Rákóczi-szabadságharc kori, önálló iratként, eredetiben fennmaradt végrendeletei alapján. Első helyen említik leggyakrabban az oppidum magistratusának tagjait, a „tanácsbeli személyeket”, míg őket követték a „közönséges emberek”, egyes esetekben azonban vagy a tanácsbeli tanúk előtt, vagy utánuk külön is megemlítették, ha voltak nemesek is a tanúk között. A tanácsbeli és nemes, vagy „közönséges” tanúkat követték azok a tanúk, akik tisztségüknél fogva, hivatalból voltak jelen a végrendelkezéskor. Ezek voltak a mezőváros alkalmazásában álló kisbírók, végül a szóbeli végrendeletet írásba foglaló mezővárosi notarius. A végrendeletek gyakorta külön iratsorozatokat alkotnak a mezővárosok levéltárában, így van ez Olaszliszkánál is, azonban egyes esetekben a protocollumokba is bejegyezték a testamentumokat, mint ez Debreceni Ember Pál végrendelete esetében is megtörtént, amely azonban különálló „szálas” iratként nem maradt fenn a mezőváros archívumában.^[39]

A tokaj-hegyaljai mezővárosokban készült 16–18. századi végrendeletek többsége közvégrendelet volt, a városi magisztrátus vagy az általa kijelölt személyek előtt kelt. A végrendelet hitelességét igazoló tanúk számára vonatkozóan érdemes megemlíteni, hogy a katolikus egyházjogon alapuló középkori magyarországi joggyakorlat elvileg általában 7 főben határozta meg a végrendelet tanúinak számát, azonban sokszor már akkor is hitelesnek tekintették a végrendeletet, ha az egy pap és két férfi jelenlétében készült el. A tokaj-hegyaljai szokásjog ugyanakkor abban az esetben ismerte el érvényesnek a végrendeletet, ha a mezőváros jegyzője és három tanácsbeli személy/esküdt előtt készült el. Debreceni Ember Pál végrendelete ilyen közvégrendeletnek tekinthető, mivel, bár pontosan nem ismert a mezőváros magistrátusának 1710. évi összetétele, de a végrendelet tanúi között találjuk pl. Tornallyai Gergely jegyzőt, illetve a főbírói tisztséget többször is betöltő nemesi származású Szabó Demetert és Iratosi Szabó Istvánt, akik bírói évük letelte után is megmaradtak a város vezetésében, mivel a források alapján a mezőváros tanácsának tagjai voltak ebben az időszakban, a korábbi jegyzőt Veresegyházi Mihályt, vagy Juhász Istvánt, aki azonos lehetett azzal a személlyel, akit 1712–1713-ban tanácsbeli személyként említettek.^[40]

Függelék: Debreceni Ember Pál végrendelete

MNL BAZVL SFL (Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltár Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára) V. 258. Olaszliszka nagyközség iratai 1239–1950. Feudális kori iratok 1239–1849. Örökvallási jegyzőkönyvek. 31. kötet. (Olaszliszka mezőváros protocolluma) 1609. augusztus 15. – 1750. szeptember 23.

Anno 1710. Die 27. Martii.

Én Debreczeni Ember Pál. Jóllehet sorvadt Testemben erőtelen és az halál árnyékában fetrengő, mind az által Lelkemben ép – és csendes lévén az ÚR Jézus kegyelme által az én kegyelmes könyörülő Istenemnek teljes szübül[41] hálákat adok, hogy énnékem bűnös Szolgájának az ő szerelmes Fiát annak drága Evangyeliomat megjelentette. Ennek szolgálatában huszonhét - 27. Esztendőknek elfolyások alatt,[42] kegyelmesen boldogított, és az ő hatalmas Isteni erejét, az én sok és sűrű erőtelenségim között elvégezte, melyhez képest, most is annak az hűséges Istennek, a’ kinek tehetségem szerint, híven szolgáltam, ajánlom az én bűnös Lelkemet, Testemet az ő Anyjának, a’ földnek a Tisztességes eltakarításra, kevés külső testi javacskáimmal pedig, melyeket Istenem Irgalmasságából vettem, teszek ilyen rövid Dispositiot.[43]

Primo.[44] Minden külső belső jószágom, az én édes feleségemmel,[45] kivel sok keserves nyomorúságot szenvedtem, hagyom édes Gyermekeimmel[46] együtt, ha – hol pedig nékie halála történik álljon az ő Szabadságában, kit hágy Tutorul,[47] Gyermekeimnek és Jószáganak Gondviselőjének.

2do[48] – Mivel nékünk Krisztus Szolgáinak, e’ világi Irigy állhatatlan szerencse külső gazdagságot nem szokott adni; azért az én könyves kincsemből hagyok a’ Debreczeni szíp[49] hírű Nemes Collegiumnak ím ilyen könyveket: Cocceji opera omnia.^[50] Synopsis Burmanni Omnis duobus.^[51] Oeconomiam Temporum Mommaei.^[52] A’ Sáros Pataki Collegyiomnak pedig hagyom ím ezeket: Ravanelli Bibliothecaját.[53] Pareust in N. T.[54] Piscatort in N. T.[55] Chamieri Panstraci Omnis Tribus. v.  Quatuor.[56] A’ Többiről való Dispositio maradjon Feleségemnél, és az ő holta után Vejeimnél és Gyermekeimnél.[57]

3o[58] édes Feleségem holta után Házam, Szőleim ’s egyéb jószágom iránt való osztály egyaránt legyen minden Gyermekeim között.

4to.[59] A’ Liszkai B. Tanácsot és Sz. Ekklesiat alázatosan kérem arra, hogy az én Szemem hunyása után, tőlem siralmas árvaságra megmaradott édes Feleségemet, Gyermekemet[60] és Szomorú Házamat kiváltképp való protectioja[61] alá, ne engedje Szállóval,[62] egyéb alkalmatlansággal terhelni ’s terheltetni.[63]

5to.[64] Meghidegendő Testem Tisztességes eltakaríttatásra, bízom Isten után a’ Liszkai Sz. Ekklesiara, annak hív L. Pásztorára, ismét T. Esperest uramra,[65] és T. Visky János,[66] régi igaz Barátimra. Többel mindenek maradjanak, az én hűséges Teremtő megváltó, megszentelő Jó Istennek gondviselése alá.

Coram me Andrea Bekessy Ministro Ecclesiae Liszcensis Secundario mp.[67]

Coram me Gregorio Tornallyai mp.[68] Coram me Demetrio Szabo mp.[69] Coram me Stephano Szűcs (Szüts?)[70] mp.[71]

Ex Originali de Verbis ad Verba taliter descripta. Die 14. Febr. A. 1711.[72]

Coram me Stephano Kontz mp.[73]

Coram me Stephano Juhász mp.[74] Coram me Michaele Veresegyházi (Veresegyhazi) mp.[75]