Az elbitorolt kastélyok esete[1]

Írta: Turbucz Péter

A két világháború közötti időszak magyar filmgyártását idéző cím nem egy koraújkori főnemesi perpatvart, netalán a dzsentri világ valamely kalandos történetét jelzi, hanem a második világháború utáni „földosztás időszakának” kommunista valóságába kalauzol. Abba a magyar világba, ahol akár évszázadok családi öröksége válhatott pillanatok alatt ’néptulajdonná’ és jelenthetett a rend fogalma egészen mást, mint akár öt esztendővel korábban.

A helyszín Igrici, az időpont 1945. Egy özvegyasszony menekül a borsodi faluból a Dunántúl felé. Ő Nagy Ferencné Csorba Ilona (1884–1965), akiről más esetben talán meg sem emlékeznének. Életéről egyébként sem maradt fönn sokkal több adat születési és halálozási dátumánál. De mielőtt rátérnék, hogy mi teszi az ő eltávozását és a családdal történteket különlegessé abban a pillanatban, amikor százezrek tartanak nyugatra, lássuk miért érdekes személye.

Csorba Ilona annak a Nagy Ferencnek (1880–1937) volt a felesége, aki Miskolc történelmi személyiségei között, mint a város egykori főjegyzője (kinevezésekor mindössze 24 éves), polgármestere és főispánja, ma is előkelő helyet foglal el.[2] Térjünk is át rá. Az igriciből indult politikus neve egybeforrt a település iparosításával és városi rangra emelésével, valamint az I. világháború közélelmezésének helyi megszervezésével.[3] Pályája zenitjén, háborús viszonyok között alakította újjá a rendfenntartást, hatósági jogkörbe vonva a sütödéket, mészárszékeket, tejcsarnokokat – így biztosítva a lakosság élelmezését.[4] Még az első háborús évben, Tarnay Gyula főispánnal kórházvárossá alakították Miskolcot. A Sajó mentén barakk-kórházat építtetett a frontról hazaérkezett, vérhasban és kolerában szenvedő katonák részére.[5] Mintaszerű közigazgatási működésével hamar országos figyelmet keltett, a háború alatt a városba rendszeresen érkeztek királyi vendégek eredményei szemléjére. Mindemellett, hovatovább megszervezte a menekültek ellátását is.[6] 1916-ban, egy ízben a 10-es honvédek Strypa-parti frontszakaszára is ellátogatott Tarnayval, valamint Földes Gusztávval, a Miskolci Estilap akkori szerkesztőjével.[7] Érdemei elismeréseképp 1917. augusztus 16-án előbb főispánná nevezték ki, majd pár héttel később a Közélelmezési Hivatal államtitkára lett.[8] 38 éves korában, a Károlyi-kormány alatt csillaga tovább emelkedett, 1918. október 31-től 1919. január 19-ig közélelmezési miniszter.[9] Rövid minisztersége alatt „sikerült megoldania a felvidéki ínséges vidékek lakosságának élelmezését azokon a területeken is, amelyeket az ellenséges betörés teljesen kifosztott”.[10] Ekkor váratlanul, egy panamarágalom miatt, a tél folyamán visszavonul borsodi (Igrici) és nógrádi (Mátraverebély) bírtokaira.[11] Mátraverebélyi birtokának tulajdoni lapja szerint a volt miniszter ügyesen gazdálkodott, így földjei száma időről-időre növekedett.[12] A tanácsköztársaság alatt többször letartóztatják és halálra ítélik, de olasz segítséggel megmenekül.[13] Az 1922-es választás kapcsán kisgazda jelöltként még feltűnik az országos sajtóban, de a politikából az évtized elején végleg kiszorult.[14] 1937. február 15-én hunyt el Pétfürdőn, ahová rokonai látogatására érkezett. Holttestét 1937. február 17-én, az Igriciben lévő családi kriptába temették.[15]

Címszavakban ekként foglalható össze Nagy Ferenc életútja, amelynek érintését a most ismertetni szándékozott események hátterének megértése miatt tartottam szükségesnek. Miután a politikust a családi birtokon Igriciben örök nyugalomra helyezték, vagyona feleségére, Csorba Ilonára szállt, ő pedig ideje nagy részét az ősi kastély falai között töltötte, egészen 1944-ig, amikor a megszálló orosz csapatok elől a Fejér megyei Nádasdladányba menekült. Tulajdonképpeni történetünk egy jelentéssel kezdődik. 1945 februárjában Borsodban is elrendelték az elmenekült magyar állampolgárok összeírását. A községi jegyzőknek egy hét rovatból álló jegyzékben szerepeltetniük kellett az elmenekült sorszámát, nevét, anyja nevét, foglalkozását, aktuális tartózkodási helyét, pártállását, valamint az elmenekülés okát. Igricit, a községi jegyző 1945. február 28-i hivatalos jelentése szerint, csak Nagy Ferencné hagyta el, aki Nádasdladányba távozott mert állítólag a lányával és unokáival óhajtott ott élni.[16] Sejthető, hogy a hírtelen távozás oka valójában a szovjet hadsereg kegyetlenkedéseitől való félelem volt, de abban az időben feltehetően ezt egyetlen jegyző sem merte volna jelenteni.

A háború után Csorba visszatért Igricibe, míg a mátraverebélyi kastélyt hivatalosan kiadta albérletbe menyének. Az albérlő, ifj. dr. Nagy Ferencné azonban nem maradhatott sokáig az ingatlanban, mert az épületet az 1375 kataszterholdon elterülő bírtokkal együtt a nógrádi Földigénylő Bizottság május 22-én – mindenféle előzetes bejelentés nélkül – önhatalmúlag kisajátította. A kastély és a bírtok ekkor hivatalosan Csorba Ilona, illetve gyermekei, Szászi Konrádné (szül. Nagy Lenke), Horschler Henrikné (szül. Nagy Dóra) és ifj. Nagy Ferenc közös tulajdona volt. Az özvegy és családtagok természetesen tiltakoztak a jogfosztás ellen, hiszen fejenként 100 kataszterhold a földtörvény értelmében így is megillette volna őket. Panaszuk az Országos Földbirtokrendező Tanács (az Országos Földhivatal jogelődje) 1945. szeptember 28-i ülésén lényegében süket fülekre talált, ekképp október 2-i véghatározatukban mindössze 100 kataszterholdat hagytak a család kezében.[17]

Megelőzendő az igrici bírtok állami lefoglalását is, a borsodi kastélyt a hozzátartozó földekkel együtt Csorba szintén felosztotta gyermekei között. Fiára 4/6-od részt íratott, míg a leányok 2/6-od részen osztoztak egyenlően. Mindhiába, hozzávetőleg egy év múlva, 1946. június 27-én, hasonló jelenet játszódott le a Borsodmegyei Földbirtokrendező Tanáccsal, azzal a különbséggel, hogy – némi jóindulatot mutatva a volt miskolci polgármester özvegye iránt – itt nem az egész birtokot foglalták le azonnal, csupán egy kisebb részt, amit a fennmaradt iratok tanúsága szerint, Barna Mihály igrici lakosnak juttattak.[18]

Az özvegynél maradt ingatlanrészből egy szobát névlegesen 1946. november 10-től a Független Kisgazdapárt helyi vezetősége nevében Takács Lajos (bíró) bérelt ki. A helységért havi 12 forintot fizetett, egy évre előre, azonban hiába a haszonbérleti szerződés, ez úgy látszik semmiféle garanciát nem jelentett. Az történt ugyanis, hogy 1946. december 18-án, Varga József a helyi kommunista párttitkár és Skaliczki Pál, egy tizenkét fős csoport élén erőszakkal elfoglalták az állítólagos kisgazda „párthelyiséget”, s ott a Földműves Szövetkezet részére szatócsboltot (!) rendeztek be. December 22-én a főispánhoz címzett panaszuk szerint, a sebtében berendezett üzletbe a községházáról (ami 2-3 hónappal korábban szintén a kastély egyik szárnyából lett kialakítva) két kályhát is átvittek.[19] A kisgazdák és az özvegy megpróbálták elüldözni az önkényes lakásfoglalókat, ezért a kályhalopás ürügyén december 21-én rendőröket hívtak. A rendőrök kihallgatták az érintetteket, valamint – ugyancsak a kommunisták panasza szerint – bemutattak egy dátum és aláírás nélküli községi leltárt, amit az egyik érintett nem fogadott el hivatalos iratként. A rendőrök ekkor állítólag fenyegetődzni kezdtek, majd felvették a jelenlévők személyi adatait. A lakásfoglalásról 1946. december 18-án a kisgazdák is felvettek egy jegyzőkönyvet, amit a teljes helyi tagság aláírt. Mindkét dokumentum aztán Oszip István főispán asztalára került, aki 1947. január 2-án jelezte az ügyben illetékes Mezőcsáti járás főjegyzőjének, hogy vizsgálja ki a két kastély tulajdonjogi helyzetét, továbbá állapítsa meg jogos volt-e bérbeadási szerződés megkötése. Megkeresését végül egy olyan mondattal zárta, amiben tulajdonképp jelezte álláspontját a kérdésben. A levél a következő kijelentéssel zárul: „Súlyt helyezek arra, hogy a párt torzsalkodások elkerülése mellett az újonnan földhöz jutott gazdák érdekeit szolgáló földmíves szövetkezet ne szenvedjen hátrányokat.”[20] Eközben néhány nap múlva az özvegy is tett egy rövid panaszt az elbitorlásról a Borsodmegyei Földbirtokrendező Tanácsnál.[21]

Január 20-án a Mezőcsáti járás főjegyzője a rendőrökhöz hasonlóan ugyanúgy Csorbának és a kisgazdák panaszának adott helyt, s erre kérte a főispánt is, aki Dr. Partetich Bélához, a Borsod vármegyei Földbírtokrendező Tanács elnökéhez intézett átiratában ezt úgyszintén megtette. Az események ezután felgyorsultak, s az ügy ezután az időközben földhivatallá alakult intézményben Mátéfaly Elek miniszteri tanácsoshoz került. Ő 1947. február 6-án megírta Mátraverebélyre, az Igrici bírtokkal kapcsolatos, addig hozott hivatalos döntéseket. Eközben a főispánt felszólították, hogy utasítsa az államrendőrséget, ne avatkozzanak be földbírtokreformmal kapcsolatos dolgokba.[22]

Az elbírtoklás Igriciben végül úgy valósult meg, hogy 1947. április 12-én a Borsodmegyei Földhivatal jelentette a főispánnak a Mátraverebélyen történtek kivizsgálását. E szerint özv. Nagy Ferencné jogosan tartózkodott az igrici kastélyban, mivel a Mátraverebélyen számukra meghagyott ingatlant lefoglalták és amíg nem rendelkezett más lakóházingatlannal, addig meg kellett hagyni igrici birtokán, továbbá ingóságai elhelyezésére 600 öl kert is megillette. Mindazonáltal csatolta a verebélyi körjegyzőség 1947. február 11. levelét, miszerint a tulajdonosok a számukra visszahagyni elrendelt kastélyrészt immár birtokba vették, így az Igriciben történtekkel kapcsolatos özvegyi panasz nem fogadható el.[23] Ennyit jelentett 1947-ben Miskolcon a korábbi polgármester és főispán emléke, kinek személyét az érdeklődők lényegében a rendszerváltás óta ismerhetik meg szabadon.[24]

A fennmaradt közigazgatási iratok alapján mindössze ennyi volt rekonstruálható özv. Nagy Ferencné Csorba Ilonának és jobb sorsra érdemes családjának, a faluból történt elüldözőséről. Az eset utóéletéről még elmondható, hogy a földreform címén történt elkommunizálás ténye Igriciben sokak szemében örömteli eseménynek számított. 1950-ben a kastélyt kultúrotthonná alakították át. A Szabad Szóban az eseményt Fényes Menyhért hosszasan dicsérte. Idézve cikke vonatkozó részét:

„A háromtornyú kastély évtizedeken át dr. Nagy Ferenc elsővilág­háborús élelmezésügyi miniszter tulajdona volt. A falusiak félve el­kerülték a ’méltóságos udvarnak’ még a tájékát is. Nemigen állhatták ott a parasztot.

– Iskolásgyermek koromban – emlékezik vissza Dienes Mihály szövetkezeti ügyvezető – véletlenül beesett a sapkám a kerítésen. Dehogy is mertem volna érte menni. Még tán agyon is lőttek volna érte.

Benne van ebben a mondatban az egész múlt.

Az 1400 lakosú Igriciben jelentősszámú cigány él.

– Rendes, becsületes emberek a mi cigányaink, – mondja a tszcselnök. – Egész héten dolgoznak az állami gazdaságban. Keresetüket nem tékozolják el. Szép, tiszta házakban laknak. Résztvesznek a falu kulturális és sportéletében is.

Ezeket hallva még jobban örülünk annak, hogy ideérkeztünkkor ’Szabadság’-gal köszöntek a gyerekek.”

A mátraverebélyi kastélyban a Nagy-család szintén nem maradt sokáig, mert az épület lefoglalt részeiben 1947 folyamán gyermekszanatórium létesült.  A történet másik oldala, a családi tragédia talán soha nem lesz megismerhető, miként az sem, hogyan hatottak az események özv. Nagy Ferencnére, aki végül nem is Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban hunyt el. Nagyék esete sajnos nem volt példa nélkül való. A magyar nemesi családok 1945–1950 között bekövetkezett jogfosztásainak története még ma is kérdőjelekkel zsúfolt és ellentmondásokkal terhelt.

Bibliográfia

8 Órai Ujság, 1937. febr. 18.

A Reggel 1919. jan. 10.

A Reggel, 1919. jan. 9.

Dobrossy – Eszenyi – Zahuczky 2008 = Dobrossy István – Eszenyi Miklós – Zahuczky László (szerk.): Miskolci életrajzi lexikon. Miskolc, 2008.

Dobrossy 1995 = Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2., Miskolc, 1995.

Dobrossy 1997 = Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4., Miskolc, 1997.

Dobrossy 2003a = Dobrossy István (főszerk.): Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig. Miskolc 2003.

Dobrossy 2003b = Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10., Miskolc, 2003.

Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1937. febr. 17.; febr. 18.

HU-MNL-BAZML-IV.901/b. Borsod megye főispánjának iratai, 96/1947. özv. Nagy Ferencné igrici lakos bérleti szerződése.

HU-MNL-BAZML-V. 165. Igrici nagyközség iratai, 284/1945. Elmenekült magyar állampolgárok névjegyzéke

HU-MNL-NML-XV.3. Telekjegyzőkönyvek gyűjteménye Nógrád megye településeiről. 366.d. Mátraverebély község 482. sz. telekjegyzőkönyv

HU-MNL-NML-XXIV.201. b. Nógrád-Hont Vármegyei Földhivatal iratai, Földreform külön kezelt, kiemelt iratai, 14.d.58/1946.

Magyar Jövő, 1922. ápr. 5.

Magyar Távirati Iroda hírei 1920–1956., Magyar Országos Tudósító, XIX. évf. 37. szám. X. kiad. 1937. február 16.;

Magyarság, 1937. febr. 17.

Reggeli Hirlap, 1922. ápr. 22.; ápr. 25.; máj. 31.

Thurzó 1965 = Thurzó Nagy László: Miskolci lexikon 1900–1940. I/A. k., Budapest, 1965. [Kézirat]

Thurzó XII. kötet = Thurzó Nagy László: Miskolci lexikon 1914–1917. Budapest, é.n. [Kézirat]

Zimányi 1991 = Zimányi Katalin: Polgármester – háborús viszonyok között. Észak-Magyarország, 1991. ápr. 6. 3.