A szétszórt és szétlopott Abaúj-Torna vármegyei levéltár

A szétszórt és szétlopott Abaúj-Torna vármegyei levéltár

Írta: KIs József

A második háború végén, a front közeledtével kormányzati szinten fogalmazódott meg a gondolat, hogy a pótolhatatlan történeti értékek, levéltárak és műkincsek biztonságba kerüljenek.[1] A mind gyakoribb légitámadások miatt erre szükség is volt. Az Abaúj-Torna vármegyei levéltár teljes anyagának elszállítására sosem került sor, történt azonban kísérlet annak megmentése céljából. Az iratanyag legfontosabb darabjait – köztük a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyveket[2] – 1944 nyarán, a légoltalmi kiürítés okán szállították el Kassáról a megyeszékhelytől mintegy 50 kilométerre lévő Fáj községbe,[3] az akkor Vitéz Győző tulajdonában lévő Fáy-kastélyba.[4] Az akcióban minden bizonnyal dr. Komoróczy György, Abaúj-Torna vármegye 1940-ben kinevezett főlevéltárnoka is részt vett, a levéltár további iratainak biztonságba helyezéséről azonban már nem gondoskodhatott, miután 1944 szeptemberében katonai szolgálatra hívták be és ettől kezdve a háború végéig mint gazdasági hivatali zászlós teljesített szolgálatot.[5]

A vármegye értékeinek biztonságba helyezésének céljából 1944 késő őszén a levéltár iratainak egy másik része is elkerült Kassáról. A hadműveleti kiürítés alkalmával dr. Remenár Zoltán alispán 1944. november 16-án intézkedett a vármegyei ingóságok elszállításáról, a 27 ládába elhelyezett értékek kísérőjéül Lahocsinszky Gábor vármegyei díjnokot rendelte ki.[6] A vármegyei ingóvagyon 29 napig tartó utazás után, Ruttka-Zsolna-Érsekújvár útvonalon át Szlovákia és Morvaország érintésével, érkezett meg Győrbe, ahol 1944. december 14-én, a vagonból kirakodva a megyeháza második emeletén helyezték el.[7]

1945. január közepe táján újabb iratszállítmány hagyta el Kassát a városból távozó vármegyei tisztikarral együtt. Ezen iratok már irattári anyagok voltak, számvevőségi kötetek (főkönyvek, naplók, csekknyilvántartás, törzskönyv) és a vármegyei tisztviselők törzskönyvi lapjai.[8] Az iratokat dr. Remenár Zoltán alispán 1945. március 10-én Szombathelyen adta át megőrzésre Vas vármegye kollégájának,[9] aki azokat a vármegyei levéltárban helyezte biztonságba.

Abaúj-Torna vármegye elszállított levéltári és irattári iratanyagát minden jó szándék dacára sem sikerült korabeli teljességében megmenteni. A front elvonulása után a Belügyminisztérium felszólítására 1945 júniusában az immár ismét a szikszói székhellyel működő Abaúj-Torna vármegyei főispánnak kellett jelentést tennie a törvényhatósági levéltári iratanyag állapotáról. A belügyminiszteri átirat egyúttal arra utasított, hogy amennyiben a levéltárnoki állás megüresedett, haladéktalanul írjanak ki pályázatot annak betöltésére. Dr. Komoróczy György ekkor már fogolytáborban raboskodott, 1945 májusában Ausztriában esetett hadifogságba. Bár a jánosházai táborból sikerült hazaküldenie egy levelet, amelyben kérte igazolását, bizonytalan volt szabadulásának ideje, ezért a főispán intézkedést kért, hogy hadifogságba való jutás esetén is szükséges-e az állás betöltése. A felvetésre válasz nem érkezett, s a levéltárnoki állást még két évig betöltetlenül hagyták.[10]

A főispán intézkedésére azonban történtek lépések a vármegyei levéltár anyagának visszaszállítása, illetve biztonságba helyezése céljából. Erre nagy szükség is volt, hiszen mint arról tudomást szereztek, Fáj községben a lakosság és az átvonuló katonaság „szétdúlta” a levéltár iratait. A vármegye vezetése már 1945 áprilisában fellépett a pusztítás megakadályozása céljából,[11] az utasítás azonban már minden bizonnyal késeinek bizonyult. A vármegyei levéltár ideszállított anyagainak nagy részét – amelyeket épp értékük miatt elsőként menekítettek ki Kassáról – a „helyiek ellopták”, így „Fájban a történeti anyag megsemmisült nagyrészt.”[12] Az elpusztított – valószínűleg fűtés céljából elégetett – iratanyag az általunk ismert források alapján sajnos nem beazonosítható.

A Nyugat-Magyarországra szállított iratok is hányatott körülmények közé kerültek. Miután Győrbe 1945. március 28-án bevonultak a szovjet katonák, a vármegyei székházban a megszálló katonai parancsnokság katonai kórházat létesített és ezzel párhuzamosan az épületet kiüríttette. Az ott talált ingóságokat vagy saját célra vették igénybe, vagy pedig a székház pincéjébe, illetve egy elhagyott ház udvarára hordatták.[13] A Vas vármegyei levéltár épülete a bombázások során súlyosan megsérült, amely később – minthogy 1945 végéig az épületet katonai parancsnokság vette igénybe – tovább pusztult. A vármegyei levéltárba szállított abaúji iratok egy része ennek dacára túlélte a viszontagságokat.[14]

A Dunántúlon hagyott Abaúj-Torna vármegyei értékek, köztük a levéltári iratanyag, hazaszállítása érdekében 1945 nyarán történt először intézkedés. 1945. június 28-án a vármegye képviseletében Urbányi Ferenc vármegyei irodatiszt és Veres Vilmos vármegyei számvevő érkezett Győrbe a hadműveletek idején odaszállított ingóságokat átvétele céljából. Noha az átvétel megejtéséhez leltár nem állt rendelkezésükre, nagy segítségre volt az egykor az ingóságok szállításával megbízott Lahocsinszky Gábor, aki azóta is Győrben teljesített szolgálatot. A vármegyei irattári iratokat ládákba csomagolva, míg a levéltári anyagokat „a ládákból kiszedve fascikulusba kötve” találták meg. Minthogy az iratanyag mintegy 7-8 métermázsát tett ki, s avasúton csak 100 kg súlyú magánpoggyászt lehetett szállítani, Urbányiék a levéltári iratokat a pincében „rögtönzött” polcokra helyezték, majd megkérték a segédhivatali igazgatót, hogy biztosítsák az iratok megőrzését azok elszállításáig.[15]

A két abaúji küldött ezután Nyőgér község érintésével Szombathelyre utaztak, ahol 1945. július 2-án kutatták fel a vármegye iratanyagát. Jelentésükből részletesen ismert, milyen állapodok fogadták őket a Vas vármegyei levéltár épületében: az „iratok és főkönyvek a levéltár helyiségében voltak megőrzésre eltéve. A vármegyeháza ezt a részét az orosz katonaság tartja megszállva, így hosszabb időt igénybevevő utánjárásra volt szükség, amíg az orosz katonai parancsnokság engedélyt adott arra, hogy a levéltár helyiségében az iratokat és számadási könyveket felkutathassuk. A levéltár bejáratának a kulcsát az oroszok előadni nem tudták, ellenben egy ablakot ütöttek be a szóban forgó helyiségen s azon át tudtunk oda bejutni. Az emeletes, állványokkal és lépcsőkkel ellátott levéltárnak ezt a helyiségét teljesen feldúlva, szétdobálva, az ott elhelyezett több erdélyi vármegye ládáit összetörve, tartalmukat a saját ládánk tartalmával, összekeverve találtuk. A ládát egészben találtuk (erős, keményfa láda) azonban tartalma a derékmagasságig érő idegen iratokkal volt össze-vissza dobálva, töltényekkel, kézigránátalkatrészekkel, kenyér és burgonyamaradványokkal stb. ruhahulladékokkal összekeverve. A helyiségben lévő összetört ládákat előbb az ablakon kellett kirakni s csak azután lehetett a lom között lévő iratok kutatását megkezdeni. A kutatáshoz igénybevett két munkás közül az egyik hamarosan otthagyott, mert nem volt hajlandó azt a lehetetlen munkát végezni, így azt nagyrészben sajátmagunk végeztük.” A fellelt iratanyagot ezután hazaszállították,[16] minthogy azonban azt hiányosnak találták, azt kérték, hogy a levéltár későbbi rendezése alkalmával még előkerülő vármegyei iratokat, köztük az alkalmazottak törzskönyvi lapjait, őrizzék meg. Az iratok azonban sosem kerültek elő. Abaúj vármegye alispánjának 1947 őszén küldött megkeresésére válaszul[17] a vasi főjegyző közölte: a „levéltár romhalmazainak szétosztása […] befejezést nyert, így nincs kilátás arra, hogy további Abaúj-Torna vármegyei irat[ok] előkerülhetnek.”[18]

A Fájban és Győrben maradt iratok visszaszállítása még évekig váratott magára, arra csak dr. Komoróczy György szabadulása után került sor. A főlevéltárnok 1947. szeptember 3-án tért vissza a hadifogságból,[19] s azonnal lépéseket tett a különböző helyeken lévő levéltári anyagok szállítására. Először Fájban vezetett útja,[20] de úgy ítélte meg, hogy a tél folyamán az iratok Szikszóra való szállítása nem lehetséges.[21] Ezután a győri levéltári anyag szállításáról intézkedett. Érdekes módon az út során Budapestről is haza kívánt szállítani levéltári anyagot,[22] ezek kilétéről azonban az iratok többet nem árulnak el. Dr. Komoróczy 1947. december 9-én utazott Győrbe a vármegyei „levéltári anyag egy részének” – köztük az anyakönyvi másodpéldányok[23] – valamint egy írógép visszaszállítása céljából.[24]

A tél elmúltával 1948. március 8-án dr. Komoróczy ismét kezdeményezte a levéltár Fáj településen maradt anyagának hazaszállíttatását,[25] s az alispán még aznap „kiküldő rendelvényt” bocsájtott ki, amelynek értelmében a főlevéltáros két vármegyei altiszt kíséretében indult a faluba. Az utasítás szerint a szállítást megelőző napon az anyag megfelelő védelme és biztosítása céljából gondoskodni kellett az iratok összekötéséről, „fascikulálásáról”.[26] A főlevéltárnok 1948. március 18-án tett jelentést arról, hogy a Fájban, valamint „Liszkán”[27] elhelyezett vármegyei levéltári anyagot „hazaszállíttatta”. Beszámolója szerint Fájban a szállításhoz munkásokat kellett felfogadnia, a két vármegyei altiszt kevésnek bizonyult az iratok lehordására és autóra rakására, ők egy-egy „úttal” csupán húsz kilogramm körüli mennyiséget tudtak levinni: „Az iratok ugyanis padlásszobában nyertek annak idején elhelyezést és lerongálódott padláson át kellett azokat leszállítani, körülbelül 50 méteres, gerendákon áthatoló vízszintes területen, amellett a függőleges mozgás 30 lépcsősoros szerpentinen át volt csak lebonyolítható.” Végül az iratanyagot Rétházi József autófuvarozóval sikeresen Szikszóra szállították.[28]

A Magyarország területén fellelhető vármegyei levéltári iratanyag így egyesült, mennyisége azonban a háborús körülmények – lopások, pusztítások – miatt mennyisége jelentősen csökkent. Egy 1948. januári felmérés szerint a vármegyei levéltár legrégebbi iratanyaga XVII. századi volt, a jegyzőkönyvek azonban Kasssán maradtak, mint ahogy a II. József és a Bach-korszakbeli iratok és a tervrajzok is. A szikszói levéltár 1867 előtti iratanyaga mintegy 200 állványmétert tett ki, a hányattatott iratanyag levéltári rendje azonban teljesen felbomlott.[29] Az iratanyag rendezését hátráltatta, hogy Komoróczy az első hónapokban „egyszemélyes levéltárként” működött,[30] csupán 1948. augusztus 23-án osztottak be hozzá egy vármegyei altisztet állandó munkaerőként.[31]

A vármegyei levéltár anyaga kezdetben a szikszói városháza pincéjében volt elhelyezve. Ez egy világítással rendelkező, tűzbiztos, védett és zárt területnek minősült, megfelelő infrastruktúra azonban nem állt rendelkezésre, az iratok állványok nélkül, kiterített formában fektetve voltak elhelyezve.[32] A pince adottságai (pl. mérete) azonban nem tették lehetővé,  hogy itt rendezési munkálatok történjenek, ezért dr. Komoróczy György először 1948. január 27-én kezdeményezte levéltári helyiségnek alkalmas terület kiutalását. A szikszói nagyközségi előljáróság javaslatára 1948. márciusában a néhai Frenkel Dezső tulajdonát képező, Szabó Dezső utca 3. szám alatti lakóház két, raktárnak használt lakrészét bérelte ki a levéltár,[33] a szállítás azonban valószínűleg elmaradt. 1949 januárjában a levéltári iratanyag még mindig a vármegyeháza pincéjében volt, ekkor özv. Popovics Endréné Szabó Dezső utcai – addig a közellátási felügyelőség által használt – helyiségeket utalták ki a levéltár számára. Végül dr. Kiss Bertalan Szabó Dezső u. 4. szám alatti két helyiségét bérelték ki 1949. február 26-án levéltári raktári célra.[34] A költözés megtörténtére ezúttal sem rendelkezünk információval. Bizonyos azonban, hogy a levéltár 1950 őszén ismét költözött, az egykori Abaúj-Torna vármegyei iratanyagot Miskolcra szállították, ahol iratai az újonnan létrejött megyei levéltár részét képezték. Néhány hónappal korábban dr. Komoróczy is elhagyta Abaújt, 1950. március 31-én Debrecen thj. város főlevéltárosa lett, majd 1951-től nyugdíjazásáig a Hajdú-Bihar megyei levéltár vezetőjeként folytatta munkáját.[35]

Az iratok jelzete: HU-MNL-BAZVL-IV.401.b. 10/1948.