A messziről jött ember – Simon Albert

Szerző: Kis József

Simon Albert kora egyik jellegzetes figurája volt, veterán kommunistaként nagy elismertségnek örvendett. Ez kedvezett lelki alkatának. Népszerűségre törekvő ember volt, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy a társaság középpontja legyen, s „hős múltjával” szórakoztassa hallgatóságát.

Fénykép jelzete: MNL BAZML XXXV. 133-a.

Simon Albert önéletrajzát, jellemzéseit olvasva valóban nem mindennapi élettörténet tárul elénk. A Kolozs megyei Kajántón született 1906-ban. 1919-ben apjával és két bátyjával együtt vöröskatona lett, a harcok során román fogságba került, s míg két bátyját kivégezték, őt apjával együtt bebörtönözték. Szabadulása után Vulkánban lett bányász. 1924-ben belépett a szakszervezetbe, ahol ifi titkár lett. „1929 óta tagja a román, illetve a magyar pártnak, és helyi pártszervezetet is alapított. A romániai sztrájkokban vezető szerepet töltött be, baloldali tevékenységéért üldözték, többször megsebesült és börtönben volt. Részt vett a spanyolországi harcokban, Erdélyben a bécsi döntés után fegyveres akciókat hajtott végre. Magyarországon vezető szervezője volt az 1943-as és az 1944-es diósgyőri tüntetéseknek. Miskolc környékén fegyveres partizáncsapatot irányított, és kiverték a német fasisztákat Diósgyőrből.”[1] 1945-1947 között a rendőrségnél volt politikai nyomozó, majd 1948-tól a Diósgyőri Vasgyárban a Szabadságharcos Szövetség titkára, 1949-től a Nehézszerszámgépgyár rendészeti osztályvezetője, majd 1952-től a Vegyitermékek Gyára létoltalmi törzsfőnöke lett. 1957-től 1967. január 1-i nyugdíjazásáig a DIGÉP polgári védelmi törzsparancsnoka volt.[2] Nyugállományba helyezése után nemzeti gondozottá nyilvánították, így anyagi gondokkal sem küzdött. Miskolcon jól ismert és köztiszteletnek örvendő veterán volt, aki fennhangon hangsúlyozta mind spanyolos, mind partizán múltját. Életútja elismeréseként rangos elismerésekben részesült, így 1959-ben Tanácsköztársasági Emlékérem, 1967-ben Szocialista Hazáért Érdemrend, 1970-ben Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetésekben.

Simon Albert nyugdíjas nemzeti gondozottként nyugodt és biztos anyagi körülmények között élhette volna le hátralévő életét, ő azonban szereplési kényszerével sokak számára lett ellenszenves. Elsősorban azzal hívta ki maga ellen a sorsot, hogy történeteit, annak egyes elemeit időről-időre változtatta, így párttagságának idejét, helyét, börtönbüntetéseit, sebesülését, ellenállási mozgalomban betöltött szerepét. 1945-ben például az Erdélyi Kommunista Pártba való belépését 1929-re, két évvel később 1919-re tette, majd visszatért az 1929-es évhez.[3] Mindezt tetézte, hogy más nagy tiszteletnek örvendő kommunista veteránokat – pl. Nyírő Sándort, Benyák Bélát, Endrész Jánost – igyekezett nyilvánosan háttérbe szorítani, s tevékenységüket lekicsinyíteni, sőt elhallgattatni. Erről természetesen hamar értesültek az érintett veteránok, így már csak idő kérdése volt, mikor indul meg a lavina.

Az utolsó csepp a pohárban az iratok szerint az volt, amikor 1969-ben a Magyar Partizán Szövetség Simon Albertet bízta meg a diósgyőri „partizánok”, a MOKAN Komité történetének megírásával. Ez azonban többeket felháborított, különösen Nyírő Sándort és Endrész Jánost.[4]  Ez év végén újabb fellegek gyülekeztek a feje felett, neve ugyanis összefüggésbe került egy frissen leleplezett diósgyőri sztálinista-maoista társasággal, akik ellen pártfegyelmi eljárást indítottak illegális kommunista párt szervezése, kínai és albán röplapok terjesztése és más okok miatt.[5] Simonnak ez alkalommal még szerencséje volt, csupán annyit tudtak rábizonyítani, hogy a „sárga kommunisták” – így nevezték a maoistákat a gyáron belül – egyik összejövetelén szórakoztatta a társaságot, így nem részesült pártbüntetésben. Többeket azonban kizártak a pártból és az ügyben érintett volt a Simonra már régóta árgus szemekkel néző Nyírő Sándor hasonló nevű fia is, ami csak mélyítette a két veterán közötti egyre nyíltabb ellentétet.

A lavina 1971 tavaszán indult meg. Május 18-án feljelentés érkezett a városi pártbizottságra Simon ellen. A bejelentők Benyák Béla, Mandula Lajos, Oszip István (volt főispán), Nyirő Sándor és Endrész János 1945 előtti párttagok, valamint Margóczi Imre „elismert partizán” voltak, mindannyian a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosai. A veteránok nem pusztán munkásmozgalmi múltját és 1956 alatti tevékenységét kérdőjelezték meg, de azt is közölték – s utóbb be is bizonyosodott –, hogy Simon 1942 és 1945 között a diósgyőri református egyház gondnoka volt. Állításaikat további veteránok, illetve özvegyeik által tett nyilatkozatokkal támasztották alá. A feljelentőket 1971. június 1-jén hallgatták meg a vádakról. A legélesebben közülük Nyirő Sándor fogalmazott, aki „szemét, kalandor embernek” és szélhámosnak nevezte Simon Albertet. A veteránok kifogásolták azt is, hogy Simon lefényképeztette magát a néhai Boganics Károly kitüntetésével, majd a fotót úgy mutatta be, mint kitüntetésének bizonyítékát. Ugyancsak kifogásolták, hogy mások önéletrajza alapján alakítja saját életrajzát, s mindemellett mások munkásmozgalmi múltját megkérdőjelezte, őket igyekezett lejáratni. Kifogásolták azt is, hogy az 1956-os forradalom után két hónapig halogatta a pártba való belépését[6], de azzal is vádolták, hogy a régi párttagokat és özvegyeiket arra próbálta rábeszélni, hogy igazolják, hogy velük, vagy férjükkel együtt tevékenykedett. A feljelentők nem feledkeztek meg a maoistákkal való kapcsolatáról sem és azzal vádolták, hogy a „DIGÉP frakciós csoport tagja, sőt egyik vezetője volt, de a csoport leleplezése előtt kivált közülük. (Ezt Nyirő et. fia hajlandó a szemébe is megmondani).”[7]

Az elhangzott vádak alapján június 11-én Madarassy Árpádné fegyelmi referens kilenc pontból álló kérdéssel fordult Simonhoz, amelyben nem pusztán munkásmozgalmi tevékenységét firtatta, de két kérdéssel a „sárga kommunisták” ügyére is visszatért.[8] Simon június 18-án válaszolt a levélre, de válaszai nem voltak megnyugtatók a párt számára.[9] Vizsgálat indult, amelyet részben Simon Albert is indukált. Simon ugyanis arról értesült, hogy id. Nyirő Sándor azt híresztelte vele kapcsolatban, hogy „Ő leleplezett egy gazembert, aki sem az ellenállási mozgalomban, sem a spanyol ellenállási mozgalomban nem vett részt és magát annak tünteti fel.” Emellett Nyírő Simont csavargónak nevezte, „aki semmilyen féle tevékenységet nem fejtett ki a munkásmozgalomban, és sehol semmiben nem vett részt”. Simon ezért felháborodva kereste fel a városi pártbizottság Párt- és Tömegszervezeti Osztályát és bejelentést tett Nyirő Sándor „bomlasztó tevékenységével kapcsolatban”.[10]

A Simon múltjának kivizsgálására vonatkozó eljárás azonban nem az általa kívánt végeredménnyel zárult. Bebizonyosodott, hogy volt nem igaz sem 1945 előtti párttagsága, sem a spanyolországi nemzetközi brigádban, illetve harcokban való részvétele, de kitalált volt az Erdély visszacsatolása utáni fegyveres akciók története, mint ahogy az 1944-es ellenállásban betöltött szerepe is jóval kisebb volt. A vizsgálat megállapította, hogy történetének egyes elemeinek volt valóságmagja. A háború idején valóban részt vett az agitációban, röplapokat terjesztett, részt vett a gépek mentésében és a német híradó vonalak rongálásában. Az is igaz volt, hogy 1944-ben fegyverrel rendelkezett és másokat is ellátott és azt is megállapították, hogy 1945-től kezdve „hasznosan dolgozott.”[11]

Történetének legfontosabb elemei azonban korántsem voltak igazolhatóak. A bizottság megállapította, hogy a lupényi sztrájkoknak – amely során állítása szerint ő is megsebesült egy golyótól – legfeljebb szemlélője lehetett, hiszen a vulkáni bányászok – akik között dolgozott – nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Ráadásul a sztrájk idején Simon katonai szolgálatot teljesített, tehát jelen sem lehetett az eseménynél. Kiderült továbbá, hogy nem alakította meg az Egységes Munkáspártot Vulkánban, sőt olyan párt nem is létezett. Bebizonyosodott az is, hogy állításával szemben börtönbe sosem került baloldali tevékenysége miatt. Simon mindössze „kocsmai verekedéseiről volt híres”[12], s emiatt helyezték többször vizsgálati fogságba. Spanyolos múltja is kitaláció volt: az általa közölt események, helyiségnevek, időpontot ellentmondottak a tényeknek. Spanyolországi ténykedései színteréül olyan helyiségeket is megnevezett, amelyek kezdettől fogva a fasiszták kezében voltak. Állítólagos madridi sebesülésének – ahol szerinte kéz-, fej- és láblövéseket kapott[13] – időpontjában pedig a városban nem folytak harcok. A bizottság ráadásul megtalálta egykori munkatársát, aki igazolta, hogy a spanyol polgárháború idején Simon vele együtt dolgozott egy bányászcsapatban, otthon. Az erdélyi partizánharcokról bebizonyosodott, hogy a bécsi döntés után olyanok nem voltak, sőt az ottani „elvtársak” szerint Simon „legfeljebb a nacionalista megmozdulásokban vehetett részt”, ami korántsem tűntette fel jó színben. Az sem volt igaz, hogy 1940-től tagja volt az Erdélyi Kommunista Pártnak, de szociáldemokrata párttagsága sem volt bizonyítható kellően. Diósgyőri partizánmúltjával kapcsolatban megállapították, hogy bár tény, hogy aktivistaként részt vett a diósgyőri tüntetésekben, de sem a MOKAN tevékenységében, sem másban nem vett részt a szovjet csapatok bevonulása előtt.[14] Mesének bizonyultak történetei a nyilasokkal való összetűzésekről, valamint arról, hogy Danó Sándor nyilasvezért vállon lőtte, őt ugyanis egy rendőr sebesítette meg, nem Simon.[15] Ugyancsak hazugságnak bizonyult, hogy a háború végén egy több száz fős partizáncsapattal hetekig harcolt a németekkel szemben, s vett részt Nagy-Miskolc és Putnok „felszabadításában”.[16] Ilyen partizáncsapat ugyanis nem létezett, s ezt a miskolciak is tudták. Simon 1973-ban visszakozott is e téren, s már csak azt állította, hogy a szovjetek előrenyomulását segítette helyismeretével, valamint egy román és egy szovjet katonát szöktetett meg a németektől,[17] de ez is kitaláció volt.

A vizsgálat megállapította, hogy Simon Albert „a maga által költött legendák bűvkörében él. Meggyőződése, hogy igaz dolgokat mond. Felhasznált történelmi leírásokat, a veteránok visszaemlékezéseit, amelyekbe saját magát igyekezett beépíteni. Meg nem történt, vagy másokkal megtörtént eseményeket magáénak tulajdonított. Állításaiban történelmietlen, apolitikus [helyesen: anakronisztikus – K. J.], valótlan elemek kapnak helyet, amelyeket nemcsak a történelmi tények, hanem az akkor vele élő személyek is cáfolnak.”[18] Simon nem pusztán a történelmi könyveket, visszaemlékezéseket használta fel, de ismerősei emlékeiből is táplálkozott.

Simon Albertet a Magyar Partizán Szövetség 1972. október 9-én, a Miskolc Városi Párt Végrehajtó Bizottsága 1973. április 17-én zárta ki tagjai sorából. Simon fellebbezett, azonban mind a megyei pártbizottság 1973. július 20-i ülésén, mind a Központi Ellenőrző Bizottság 1974. április 10-én megerősítette pártból való kizárását azzal, hogy „félrevezette a pártot, a Partizán Szövetséget, amelynek következtében érdemtelenül erkölcsi és anyagi elismerésben részesült”.[19] Simon Albert az MSZMP XI. Kongresszusához is fellebbezést nyújtott be „az intrikusok rágalmainak”[20] hatására hozott döntés ellen, azt azonban a kongresszus elutasította.[21]

Simon Albert tehát lelepleződött a párt előtt, s ezért kizárták onnan. Hitelesnek tűnő történeteivel már nem szórakoztathatott tovább egyetlen társaságot sem.

Irat jelzete: MNL BAZML XXXV. 12.