A hadigondozási eljárások „potyautasai”, avagy egy fejezet a cigándi „népfelkelés” történetéből

Oláh Tamás

A hadigondozási eljárások „potyautasai”, avagy egy fejezet a cigándi „népfelkelés” történetéből

Bevezetés

            2015 nyarától a közlevéltárak közigazgatási tevékenységének jelentős részét teszi ki a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény értelmében a volt hadiárvák, hadigondozott családtagok és hadigyámoltak által járadék és egyösszegű térítés megállapítása iránt benyújtott kérelmekhez történő igazolások kiadása a járási kormányhivatalok és ügyfelek részére.

            Az eljárások során emberi tragédiák sokaságával találkozhattak a levéltárak munkatársai mind a kérelmekben, mind az igazolások kiadása során végzett kutatás alkalmával. Néhány esetben azonban a levéltári kutatás olyan egykorú dokumentumokat is felszínre hozott, amelyek ékesen bizonyítják, hogy a megelőző történelmi korszakokban hazánk nem minden állampolgára állt két lábbal a jog és erkölcs talaján, amikor benyújtotta hadigondozási igényét, de közigazgatásunk szemfüles tisztviselői átláttak a szitán és meghiúsították jogtalan előnyszerzésre irányuló kísérletüket.

            Az I. világháború után a magyar törvényhozás a katonai szolgálat során veszteséget szenvedett családok fájdalmának enyhítése céljából megalkotta a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikket (Hrt.), amely a hozzá kapcsolódó kormány- és miniszteri rendeletekkel együtt a II. világháborút követően is a hadigondozási eljárások alapját képezte.

            A bemutatásra kerülő forrás értelmezése végett szükséges előrebocsátani, hogy a törvény I. fejezete (Általános rendelkezések) hogyan is határozta meg a hadigondozási igény és a hadigondozottak sorába tartozó hadirokkant fogalmát:

„Hadigondozási igény

1. § (1) A világháborúban teljesített hadiszolgálatban, e szolgálatnak sajátszerű természete következtében közvetlenül, vagy közvetve elszenvedett veszteség alapján a 2. §-ban felsorolt magyar állampolgároknak – amennyiben nem tartoznak az 1921:XXXII. törvénycikk, vagy az 1929:XV. törvénycikk hatálya alá – hadigondozásra van igényük.

(2) A hadigondozás nemei:

a) járadék (rokkantjáradék és nevelési pótlék, továbbá hadiözvegyi járadék, árvajáradék) (7. §);

b) járadéksegély [8. §, 17. § (4) bekezdés b) pont és 18. §];

c) járadékmegváltás (9. §);

d) temetési segély (10. §);

e) gyógyászati ellátás (gyógykezelés 12. § és mesterséges testrészpótlóval való ellátás 13. §);

f) rokkantotthoni ellátás (14. §);

g) kiképzés új életpályára (15. §);

h) nevelőintézeti ellátás (28. § (2) bekezdés);

i) ösztöndíj [15. § (5) bekezdés és 28. § (5) bekezdés];

j) egyéb kedvezmények, jogok és előnyök (25-31. §).

Hadigondozottak

2. § E törvény alapján hadigondozásban részesül a hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, hadigyámolt és a hadigondozott családtag. A törvény alkalmazása szempontjából:

A) hadirokkant az a férfi, akinek kereső- és munkaképessége a világháborúban teljesített hadiszolgálatban történt megsebesülése, illetőleg a hadiszolgálattal okszerű kapcsolatban történt megbetegedése folytán hibáján kívül a 11. §-ban meghatározott mértékben csökkent;”[1]

„A sógor! Az rokon! Szentségit a büdös fajtájának!”[2]

            A fenti erős indulatszavak akár Kiss Lajos cigándi lakos szájából is elhangozhattak egykoron, de hogy miért is, az az alábbiakból mindjárt kiderül.

            Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, az Üveghegyen túl, Zemplén vármegye egyik kies bodrogközi településén, Cigándon hősünk 1948-ban gondolt egyet és kérelmet nyújtott be a területileg illetékes első fokú hadigondozó hatósághoz, a ricsei járás hadigondozó bizottságához, azzal a szándékkal, hogy állapítsák meg hadirokkantságát, mivel állítása szerint az I. világháborúban elvesztette egyik ujját.

            A hatóság mit sem törődve azzal, hogy az állítólagos hadi eredetű sebesüléstől számítva immáron idestova 30 év telt el, hozzáfogott a kérelem jogosságának kivizsgálásához, és ezt igencsak jól tette.

            Megkeresték hősünk lakóhelyét, Cigánd nagyközséget is, ahonnan 1948. május 4-én az alábbi, 65/1948. sz. alatt iktatott választ kapták a községi jegyzőtől:

„Járási Jegyző Úrnak.

Ricse.

Fenti tárgyban tisztelettel jelentem, hogy a községben köztudatban van, hogy Kiss Lajos sérülése nem hadi eredetű, a hiányzó ujját sógora verekedés közben leharapta. Kérem a folyamatban lévő hadigondozási ügyet semmisnek tekinteni.”

            E nem várt fordulat azonban egyáltalán nem zökkentette ki méltóságából a járási közigazgatást. Az eljárás során kétségtelenné vált, hogy „harci” eredetű, verekedésből származó a sebesülés, de jellege mégsem tekinthető olyannak, amely lehetővé tenné, hogy a kérelmezőnél megállapíthassák az 1933. évi VII. törvénycikk 2. §. A. pontja szerinti hadirokkanti jogállást. A döntést végül illő komolysággal hozta meg a hadigondozó bizottság 1948. június 19-ei ülésén:

„Véghatározat.

A ricsei járás hadigondozó bizottsága Kiss Lajos cigándi lakost azon kérelmével, hogy az 1919. évben szerzett sebesüléséből kifolyólag hadirokkanttá nyilvánítsa, elutasítja,

Megokolás

Így kellett határoznunk, mert a beterjesztett iratokból megállapítást nyert, hogy sérülése nem hadieredetű, hanem a hiányzó ujját sógora verekedés közben harapta le, mivel a Hrt. 2. §. A. pontja értelmében hadirokkanttá csak azt lehet nyilvánítani, akinek kereső és munkaképessége a világháborúban teljesített hadiszolgálatban történt megsebesülése, illetőleg a hadiszolgálattal okszerű kapcsolatban történt a törődöttsége, ezért a rendelkező rész értelmében kellett határoznunk.

Ezen véghatározatunk ellen a kézbesítést követő 15 napon belül a zemplén vármegye közigazgatási bizottság hadigondozó albizottságához, de ide benyújtandó fellebbezéssel lehet élni.

Kelt Ricsén a hg. bizottságnak 1948. évi június hó 19. napján megtartott ülésében.”

            Zárszóként csak annyit, hogy e felettébb tanulságos eset utóéletére is kíváncsi lettem, így megnéztem, hogy a hadigondozási ügyek fellebbviteli fórumaként, másodfokon eljáró vármegyei hatósághoz, Zemplén Vármegye Közigazgatási Bizottsága Hadigondozási Albizottsághoz Kiss Lajos nyújtott-e be 1948–1949-ben fellebbezést? A válasz: nem…[3]

A forrás levéltári jelzete:

MNL BAZML SFL IV. 2428/d. A Bodrogközi járási kirendeltség főjegyzőjének iratai 1945–1949. A Ricsei Járás Hadigondozó Bizottsága (Bodrogközi Járási Hadigondozó Bizottság) iratai 1947–1949. Hg. 55/1948. Kiss Lajos cigándi lakos hg. ügye.