Irány a Balaton!

A társadalomtudományok generációs élményeknek nevezik azokat a meghatározó eseményeket, közös tapasztalatokat, amelyek a társadalom egy adott életkori csoportja számára sajátos karakterformáló, kohéziós erővel bírnak. Azok számára, akik a Kádár-korszakban voltak kamaszok vagy fiatal felnőttek, minden bizonnyal ilyennek tekinthetők a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) által szervezett balatoni nyári táborok – ha nem is abban az értelemben, ahogy azt megálmodóik elképzelték. Az 1958-ban indult ifjúsági tábormozgalom a fiatalok nyári vakációjának politikai értelemben véve hasznos eltöltését célozta, a nyaralást ideológiai-politikai képzéssel és némi „testet erősítő, gondolkodást nemesítő”^[1] társadalmi munkával párosítva. A KISZ üdülő-, építő- és vezetőképző táboraiban nyaranta többezer fiatal fordult meg, ez sokuk számára az egyetlen lehetőséget jelentette, hogy eljussanak a Balatonhoz.

(A balatonfenyvesi tábor bejárata 1980-ban. Kép: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény / Tóth Tibor Endre pécsi képeslap-gyűjteménye)

A KISZ Baranya Megyei Bizottsága balatonfenyvesi vezetőképző táborát 1957-ben kezdték építeni, 1958-tól már diákokat is fogadott: „A KlSZ-vezetőképző táborban négy turnus váltotta kéthetenként egymást, több mint 350 üzemi és falusi KISZ-vezetőt ismertettek meg a marxizmus-leninizmus egyes alapvető kérdéseivel, illetve a vezetés ábécéjével.”^[2] – tudósított az első nyárról a Dunántúli Napló. A hatvanas évek végén nyaranta már több mint 1500 fiatal töltötte itt vakációját. Június közepétől szeptember közepéig külön-külön, egy-kéthetes turnusokban érkeztek az alapszervezeti KISZ-titkárok, gazdasági, sport- és kultúrfelelősök, propagandisták, középiskolás és iparitanuló KISZ-esek, de úttörők is, hogy életkori sajátosságaiknak és a KISZ-ben betöltött speciális feladataiknak megfelelő továbbképzésben részesüljenek. A Balatontól alig néhány lépésnyire fekvő, Kölcsey utca 3. sz. alatti telken eleinte a Honvédségtől kölcsönkapott sátrakban helyezték el a diákokat. A parkosított udvar, a hatágyas panelelemes pavilonok, a százhúsz személyes előadóterem, az üveghomlokzatú étterem és konyha évről évre – nem ritkán az iparitanuló táborozók vagy éppen a városban állomásozó karhatalmi egységek „társadalmi munkájában” épültek fel.^[3] Az építkezést 1966–67-ben nyilvánították késznek, de kisebb fejlesztések a későbbiekben is történtek, a hetvenes években például bitumenes kézilabda- és röplabdapályák épültek.

(Képriport a tábornyitásról. Dunántúli Napló, 1963. június 20. 5.)

A turnusok programszerkezete nagyon hasonló volt. A megérkezés és a szállások elfoglalása után hivatalosan is felvonták a tábor zászlaját, kialakították a szakaszokat, a táborvezető ismertette a következő napok programját, majd ismerkedési est következett. Reggel 6–7 óra között a tábori kürt hangja jelezte az ébresztőt, ezután tornára vonultak a diákok, majd megreggeliztek. 8 és 9 között játékokat és dalokat tanultak, ezt követték a délelőtti előadások és csoportfoglalkozások. Ebéd után szabadprogram, majd délután 4-től ismét előadásra vagy valamilyen szellemi vagy sportvetélkedőre gyűltek össze a diákok. A vacsorát követően közös játék, tévézés, zenehallgatás volt a program, az idősebbek ekkor kaphattak kimenőt általában 23 óráig. Egy napon kirándulást szerveztek a táborvezetők, a balatonfenyvesi táborból általában Keszthelyre vagy Badacsonyra vitték a fiatalokat, utóbbi helyszín állandó programja a hajóállomástól a hegycsúcs tetején lévő kőkeresztig tartó akadályverseny volt, térképkészítéssel, fejtörőkkel, elsősegélynyújtási gyakorlatokkal. Szintén állandó programelem volt a táborozás egyik estéjén megtartott ki-mit-tud-szerű vetélkedő és műsoros est, illetve a hazautazás előtti este meggyújtott tábortűz.

(Képriport a tábornyitásról. Dunántúli Napló, 1963. június 20. 5.)

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan is érezték magukat a Balatonnál táborozók a hatvanas években, a korabeli ifjúsági lapokat böngészve nem jutunk sokra: minden tábor évről évre színvonalasabb, minden diák évről évre felkészültebb és lelkesebb, a hangulat sosem volt még ilyen pompás – olvashatjuk a propagandaízű beszámolókban. A táborokban szerzett élményekről minden bizonnyal valóságosabb képet festenek az egykori táborozók beszámolói, s valahol e kettő – a propagandacikkek és az egyéni emlékek – között félúton helyezkedik el az 1963 júniusa és 1965 augusztusa között vezetett balatonfenyvesi Tábori napló.

(Tábori napló)

A KISZ Baranya Megyei Bizottsága iratanyagában található Tábori napló, lényegében egy A4-es méretű, vastagabb kockás jegyzettömb, összesen 29 turnus kézzel írt, napi beszámolóit tartalmazza. Nem tudjuk, hogy 1963 előtt vezettek e hasonló könyvecskét, s ha igen, mi lett a sorsa. Mindenesetre az iratanyagban található másik, 1966-tól vezetett naplóba már csak az egyes turnusok résztvevőinek nevét jegyezték fel.

A napló vezetése tábori feladat volt, rendszerint az aznapi ügyeletes raj vagy a táborvezetőség egyik tagja jegyezte fel az eseményeket a napi program rendjében, de az is előfordult, hogy egész héten át egyetlen jó tollú diák készítette el a bejegyzéseket. A Tábori napló tehát a balatonfenyvesi tábor mindennapjainak félhivatalos krónikája, melyben az események regisztrálásának hivatalos hangnemét a krónikások könnyed, humoros kommentárjai oldották fel. A krónikások különbözőképp álltak feladatukhoz. Voltak, akik valóban hivatalos dokumentumként tekintettek a naplóra: feljegyezték a táborlakók aznapi jelszavát (például „Ismerd meg a Párt eszméit, légy a közösséged és a társadalmi élet aktív résztvevője!”; „A KISZ-szervezetek tartsák szem előtt a tömegsport és az élsport kölcsönös kapcsolatát!”), óráról órára megadták az aznapi programot, megnevezve az előadókat, rögzítve a csapatversenyek eredményét, és mindössze néhány szűkszavú mondattal tudósítottak arról, hogy az idő jó, a programok érdekesek, a diákok aktívak és fegyelmezettek: „A napirendben előírt programot végrehajtottuk. Semmi különös esemény nem történt. A fegyelem általában jó volt. Az őrség a feladatát jól látta el.” – jegyezte fel egy krónikás 1963 júliusában. Mások már-már irodalmi magasságokba emelkedve dicsérték a balatoni tájat, de voltak olyanok is, akik a nyaralás felszabadult hangulatában olykor modorosan humoros, máskor kifejezetten vicces, csipkelődő hangnemben tudósítottak a tábor mindennapjairól: „Az éjszaka semmi említésre méltó esemény nem történt, sajnos az egyik pecázó rajvezetőnél is csak ezt tudom elmondani.” – szól az eseménytelen éjszaka beszámolója 1964-ből, a „Balaton-expedíciós” úttörő rajvezetőképző tábor egyik krónikásától.

Jelen írásunkban a napló bejegyzéseiből szemezgetünk.

(Tábori napló)

„Végre! Egy kis jó idő!”

– sóhajtott fel 1964. július 4-én az iparitanulók turnusának egyik naplóírója. Nem meglepő, hogy a Balaton mellett a diákokat leginkább az időjárás alakulása foglalkoztatta. A táborlakók szinte fohászkodtak a strandidőért, és szomorkodtak, ha hűvös, szeles, esős időre ébredtek. Olykor komoly viharokra is, melyek megtépázták a felállított sátrakat. A heves esőzés miatt az is előfordult, hogy bokáig állt a talajvíz a táborban. „Az időről: közepesen fú a szél (kb. 600 km/sec), dinnyefonnyasztó meleg (12 °C) – de lessz még ma több is, gondoltuk – nem lett. Tévedni emberi dolog (káromkodni is).” – morgolódott egy naplóíró 1965-ben, hiszen rossz időben nem lehetett fürödni, s ilyenkor a diákok az étteremben kényszerültek eltölteni délutáni szabadidejüket. Ha esett, annak csak egy jó oldala volt – nem lehetett megtartani a reggeli tornát: „Úgy látszik, már-már hagyománnyá válik a táborban az éjszakai, valamint a reggeli esőzés. Gondolom, nemcsak én, hanem a pajtások is aggodalommal figyelték a világosodni nem akaró hajnali eget. Annak azonban néhányan bizonyára örültek, hogy az ébresztő fél órával később volt, éppen a csúnya idő miatt. – No és egy-két lustább ember örömére – a reggeli torna is elmaradt.” – jegyezte fel 1963. augusztus 16-ának krónikása, de hamarosan megkönnyebbülhetett a társaság, délutánra kisütött nap: „Irány a Balaton!”

(Tábori napló)

„A jó ebéd elpusztítása után jött a mindenki kedvence: a szabadfoglalkozás. Volt egy nagy hibája: hamar elment!”

Nem kell a Tábori naplóban a sorok között olvasni, hogy kiderüljön, a táborlakók legkedvesebb időtöltése a délutáni szabadprogram és az esti kimenő volt. Bár a bejegyzések szerint a diákok mindig érdeklődve hallgatták a „Hazafiság és államvédelem”, az „Osztályharc, osztályszövetség napjainkban”, a „KISZ KB II. Kongresszusa” és hasonló című, vagy éppen az aktuális bel- és külpolitikai eseményekről szóló tájékoztatókat, igazán azt várták, hogy mehessenek fürödni, kirándulni vagy táncolni az alig 300 méterre fekvő Vigadóba: „A hangulat a lehető legjobb volt. Tudták a hallgatók, hogy ma előadás, csoportos foglalkozás nem lesz, szónokolni sem kell” – jegyezte fel az 1965-ös ipari termelési turnus naplóírója.

(Képriport a tábornyitásról. Dunántúli Napló, 1963. június 20. 5.)

Az előadások, egy-egy vezető párt- és KISZ-funkcionárius látogatása általában letudni való kötelezőt jelentett, a jó magaviselet pedig meghosszabbított kimenőt, ezért ritkán fordult elő, hogy a naplóírók egy-egy elejtett megjegyzésen túl kritizálták volna a hivatalos programot. Az előadások alatt cikázó gondolataikba az 1965. júniusi KISZ-titkári tanfolyam különösen pikírt krónikása enged betekintést, aki a Baranya megyei pártbizottság egy küldöttének előadása alatt kezdett naplóírásba:

„10–12 óráig Szili József et. válaszolt kül- és belpolitikai kérdéseinkre. (…) Most elkiabáltam magam egy kicsit. Szili Elvtárs nem érkezett meg még. Siettem a naplóírással, és visszafelé sült el a puska. Jelenleg 10:30h van. És megint tévedtem, mert ebben a pillanatban érkezett meg Szili et. Hiába, ezek a sorok már olyanok, mint egy helyszíni közvetítés. Jelen pillanatban Suhajda et.nál van a labda, bocsánat a szó, néhány csel, illetve cseles mondat és máris Szili elvtárs kergetheti egyik gondolatával a másikat. Elnézést, de a továbbiakban el kell hallgassak mert tényleg érdekel az előadás. Mi az? Azt hiszi (hiszed) hogy én füllentek? No, becsszavamra érdekel. És most figyelek, krónika távozz tőlem.

A nagyfokú koncentrálásnak az lett az eredménye, hogy majdnem elaludtam. Pokoli itt bent a hőség, s az előadó is rabjául esett. És ez fokozódik, de meddig? Olyan lesz az étterem mint Csipkerózsika 365 szobás összkomfortos campingvityilója, ahol elaludtak a galambok a tetőn. Nálunk nem tubicák, jómadarak alszanak el. Én is az lennék? Az hát! (…)

[A]z előadó végetvetett eme inkvizítori tortúrának, talán még nem késő, rohanok a vízbe, nehogy végleg felforrjon az agyam, már hemzsegnek a többiek a vízben.”

(Képriport a tábornyitásról. Dunántúli Napló, 1963. június 20. 5.)

„Jöszte fiam, jöszte, jöszte, jó étel a kelkápöszte”

A krónikások többsége pontosan beszámolt arról, hogy mit fogyasztottak reggelire, ebédre vagy vacsorára. A táborlakók reggelire rendszerint valamilyen felvágottat és zöldséget kaptak, míg ebédkor és gyakran vacsorára is háromfogásos meleg étel – leves és valamilyen húsétel körettel, illetve sütemény vagy kompót – került az asztalra. A bejegyzések döntő többsége egyértelműen dicsérte az étkeket, kritikát csak óvatosan fogalmaztak meg: „Ebédünk nem a legsikerültebb menüből állt” – zárta rövidre az értékelést egy úttörő rajvezető 1963-ban. Az 1965. júniusi KISZ-titkári tanfolyam krónikása ennél tovább merészkedett és megjegyezte, hogy a leves többnyire „B.M.V.”, azaz „bele mindent vacakot”, de a napi programokban megéhező táborlakók amúgy is befalnak mindent. Különösen népszerűek voltak azok a vetélkedők, amelyeken tortát, krémest és csokoládét lehetett nyerni, de a kulináris élvezetek között a badacsonyi kéknyelűt sem felejtették el megemlíteni a naplóírók – nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul 1965. augusztus 17-én az ipari termelési turnus résztvevői, hogy a táborvezetés az aznapi jó teljesítményük miatt eltekintett az esti kimenőt követő „szeszvizsgá”-tól.

„Mindenki vidám és jókedvű, (…) mert 24h-ig van kimenő. Lehetne reggelig is, akkor is elkésne valaki”

A naplóbejegyzések szerint a leggyakoribb fegyelmezetlenség az esti kimenő meghosszabbítása, illetve az illuminált állapotban való visszaérkezés volt. Szinte mindennapos volt, hogy néhányan nem értek vissza időben: „Annak ellenére, hogy egy órával később kellett bejönni hárman elkéstek. Igaz, csak perceket, de elkéstek. Biztos napórájuk volt, és a felhők miatt nem működött.” – jegyezte fel 1965-ben egy KISZ-titkár. A késők rendszerint nyilvános megrovást kaptak, vagy megvonták kimenőjüket a tábor hátralevő részére. Egy-egy különösen súlyosnak ítélt esetben – például ha fegyelmezetlen táborlakó még vissza is beszélt – az is előfordult, hogy a diákot egyszerűen hazaküldték.

A táborokban az aznapi ügyeletes raj kapuőreinek kellett felírni a későket, de az imént idézett krónikás másnapi bejegyzéséből az is kiderül, hogy volt mód arra, hogy a fiatalok elkerüljék a lebukást: „elkéstek a takarodóval számszerint nyolcan. Ali Baba és a hét rabló. Azért nem negyven rabló, mert a többi elkéső a másik kapun jött be, ahol az őrség írástudatlanságára, a rossz látási viszonyokra hivatkozva a többieket nem írta fel.” A csúfolódó krónikás másnap azonban maga is megbotlott: „Az éjjel semmi különös esemény nem történt. Éjjel nem, de 22h-tól 22.15-ig igen. Ugye, hogy szerettem volna túlleni ezen az időn, ki is akartam hagyni, mert hát, izé, mit is akarok mondani, úgy volt, elkéstem én is a kimenőről. Keveset, de elkéstem. Csak most azt nem tudom, hogy önmagamat hogyan figurázzam ki. Hiába, igaz a közmondás: »Aki másnak vermet ás, maga esik bele.« Filmcímmel: »Horgász a pácban.«^[4] S hogy amiért a kapun jöttem be és nem a kerítésen: »A kulmi ökör.«^[5]”

(Képeslap a Vigadóval. Kép: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

„Napi krónikámnak vége. Neharagudj kicsit napló, hogy ilyen sokáig csikáltalak. (…) Pihenj jól, aludj szépen. Jó éjszakát”

A turnusok utolsó napján már csak az elutazásra készülődtek a táborozók. Kitakarították a tábort, a vezetők kihirdették a körletrend-verseny győzteseit, megjutalmazták a legeredményesebb és legaktívabb diákokat. Az utolsó napról szóló bejegyzések kicsit szomorkás hangvételben íródtak: a naplóírók is búcsúztak. Az 1965-ös ipari termelési turnus különösen szórakoztató tudósításokat készítő krónikása 1965. augusztus 19-én nemcsak a balatoni vakációtól, hanem a naplótól is búcsúzott. Ez a Tábori napló utolsó bejegyzése, a jegyzettömb végén ekkor már csak néhány lap maradt üresen:

„A krónikás is búcsúzik. Elnézést, hogy az eseményeket csak dióhéjban tudtam adni. Írói mivoltom ugyanis csak most kezdett kibontakozni e rövid hét alatt. Búcsúzom tőled tábor és annak írásbeli bizonyítéka, Te napló. Viszont látásra jövőre!!!”

(Vers az 1965. augusztus 5-i záró tábortűz emlékére)

Dr. Polyák Petra főlevéltáros