200 éve született Sey László "Baranyavármegye árvaszékének nemesszívű munkásságban utolérhetetlen elnöke"

200 ÉVE SZÜLETETT SEY LÁSZLÓ
„BARANYAVÁRMEGYE ÁRVASZÉKÉNEK NEMESSZÍVŰ MUNKÁSSÁGBAN UTOLÉRHETETLEN ELNÖKE”

A kis és nagyseei Sey család – melynek tagjai a mai napig élnek Pécsett – az évszázadok alatt számtalan kiváló képességű személyiséget adott az országnak s Baranyának egyaránt. A népszerű „Laci bácsi” nemcsak Pécsett, de egész Baranyában közkedvelt és köztiszteletben álló személy volt, aki nemcsak hivatalnokként, de a helyi árvák megsegítésére végzett munkásságával is felejthetetlen érdemeket szerzett. Kortásai szerint „a jól edzett, erőteljes férfiút a nyolcvan év terhe se tudta meggörnyeszteni; mint az egészséges emberi élet mintaképe járt, kélt közöttünk […] Végtelenül kedves, jóságos, szeretetreméltó férfiú volt, akit mindenki tisztelt és becsült.” Írásunkban születésének 200. évfordulója alkalmából Sey László előtt tisztelgünk.

Sey László az 1888-ban a pécsi országos kiállításon készített fényképen

A kis és nagyseei Sey család származásával kapcsolatban tudjuk, hogy már a középkor óta jelen voltak a magyar történelemben. Az 1738-as Vas vármegyei nemesi vizsgálatkor a család tagjai egy 1418-ban kelt, Luxenburgi Zsigmond király által adott címeres levéllel bizonyították nemességüket. A levél szerint Vas vármegyében Nagy-Sée-n kívül Unyomban, Héraházán és Balogfán voltak birtokaik, illetve tudjuk, hogy a családtagok Zsigmond király testőreiként szolgáltak. A családból elsőként Sey (II.) Gábor költözött Baranyába. Az 1754-es nemességjegyzékben a birtoktalan nemesek között szerepel, mint mágocsi lakos és a pécsi pálosok birtokainak igazgatója, tőle származnak a család ma is Pécsett élő tagjai. Fia, idősebb Antal előbb Pakson, a Rudnyánszky birtokokon állt uradalmi szolgálatban, majd 1774-től a pécsi káptalan inspektora lett. Megbecsültségét kiválóan szemlélteti, hogy 1780. szeptember 15-én Pécs városa legelső polgárlevelét Sey Antal részére adta ki.

Antal volt az, aki családját a baranyai elitbe emelte. Gyermekei közül János uradalmi alkalmazott, majd vármegyei hivatalnok lett, idősebb Sey László (1763–1815) pedig katonai biztos. Ferenc nevű fia évtizedeken át baranyai számvevőként tevékenykedett, Antal fia pedig katonaként szolgált. Lányai közül Sey Anna és Sey Borbála a baranyai alispánt és hivatalnokokat adó, nagytekintélyű és befolyásos Hoitsy és Thanyi családokba házasodott be.

A kis és nagyseei Sey család újkorban használt címere

A már többször említett idősebb Antal fia volt idősebb Sey László (1763–1815), az emlékezésünk tárgyát jelentő ifjabb Sey László nagyapja. Idősebb Sey László, előbb a pécsi papnövelde javainak provizora, majd 1788-ban már rácpetrei jegyző volt. 1794-től a vármegye katonai biztosaként munkálkodott, mely hivatalát haláláig töltötte be. Testvérei, mint arra korábban utaltam, Sey János és Sey Ferenc a baranyai tisztikar, és az egész vármegye megbecsült tagjai voltak.

Idősebb Sey László és Vészits Erzsébet (1757–1829) házasságából hat gyermek született: Erzsébet (később Angyal György Alajosné), Katalin (Szép Alajosné), Anna (Bala Jánosné), valamint Julianna Antónia (Hanauer [Halmay] Jánosné). Terézia nevű lányuk nem érte meg a felnőtt kort. Az egyetlen fiú, Sey József (1790–1836), ifjabb Sey László apja a család harmadik gyermekeként született. A gyermekek ifjúkora nem volt könnyű: idősebb Sey László 1815-ben hunyt el, félárván hagyva az ekkor 25 éves Sey Józsefet, valamint három, még kiskorú lánytestvérét.

Sey József, nagybátyjaihoz hasonlóan vármegyei hivatalok elnyerésében látta boldogulásának kulcsát. 1809 előtt írnokként dolgozott a vármegyei jegyzőségen, ezt egy rövid katonai kitérő követte: részt vett az utolsó nemesi felkelésben, ahol káplárként szolgált. 1810 áprilisától már a vármegye levéltári segédje volt, de még ugyanebben az évben esküdti hivatalt nyert. Apja halála után, immáron családfenntartóként többször is kérelmezte, hogy ha megüresedne egy alszolgabírói hivatal, akkor a főispán vegye fontolóra kinevezését.

Feltételezhető, hogy ekkoriban ismerte meg későbbi feleségét, az ekkor 28 éves, de már özvegy Répás Franciskát (1795–1863), Répás Leopold főszolgabíró, későbbi országgyűlési követ és vármegyei másodalispán lányát. Ugyancsak említendő, hogy Répás Franciska első férje Kapuváry János, Baranya vármegye korábbi főszolgabírója, befolyásos család sarja volt.

A házasságot hamar gyermekáldás kísérte, első lányuk, Sey Leopoldina Terézia Franciska Jozefa (1823–1859) volt, aki később simaházi Totth Istvánhoz, Tolna vármegye ügyészéhez ment feleségül. Sey Terézia Erzsébet (1825–1826) még gyermekként elhunyt. A második, felnőttkort is megélt lány, Sey Franciska Jozefa Terézia (1827–1876) Gruber Eduárd pécsi ügyvéd felesége lett, míg Sey Jozefa (Józsa) Katalin (1829–1903) Typka Józsefhez, Sey Katalin Paulina Mária (1831–1916) pedig Lorenz Gusztáv tábornokhoz ment feleségül. A legfiatalabb lány, Sey Mária Franciska Paulina (1832–1881) Klasz Márton felesége lett. A házasélet, valamint az új rokonság minden bizonnyal Sey József karrierbéli előmeneteléhez is hozzájárult. 1828-ban al-, 1832-ben már főszolgabíróvá választották.

Emlékező írásunk központi szereplője, teljes nevén Sey László József Martin Pécsváradon született 1824. szeptember 26-án, a család egyetlen fiúgyermekeként. Apjukhoz hasonlóan Sey Lászlónak és testvéreinek is mostoha gyermeksors jutott. Apja fizetése okán a család jó anyagi helyzetben volt, ám egy váratlan tragédia kettétörte a családi idillt: Sey József főszolgabíró 1836. március 11-én, alig 46 évesen, mellvízkórban elhunyt. Hat gyermeke maradt félárván utána, köztük az akkor még csak 11 éves Sey László.

Sey László apjának, Sey Józsefnek, Baranya vármegye főszolgabírójának halotti anyakönyvi bejegyzése

Az ifjú Sey László 1839-ben, 16 évesen iratkozott be a Pécsi Püspöki Joglíceumba, s 1842-ig mind a két bölcseleti és jogi osztályt elvégezte. Megözvegyült anyja már 1838-ban kérelmezte a vármegyénél, hogy a gyermek apjának érdemeire való tekintettel királyi ösztöndíjra ajánlják, ezt végül az 1841. tanévre nyerte el. Gyakorlata után 1845 júniusában sikeres ügyvédi vizsgát tett, s hamarosan már a vármegye szolgálatába állt. Az 1845. július 7-i tisztújításon bár nem tudott választással hivatalt elnyerni, a főispán tiszteletbeli aljegyzőnek nevezte ki az ekkor 21 éves fiatalembert.

Az 1848–49-es szabadságharc időszaka nemcsak az ország, de Sey László életében is fordulópontot jelentett. Az 1848. január 18-i tisztújításon elnyerte első hivatalát, a mohácsi járás esküdtjévé választották. Alig egy hónappal később oltár elé vezette Horváth Antóniát (1826–1897), Horváth Antal tiszttartó és Löbl Katalin lányát. A szabadságharc okán tett átszervezések miatt az év végére alszolgabírói hivatalra nevezték ki, s 1849. január 31-én (hegyháti alszolgabíróként) ő is aláírta a Ferenc Józsefnek és a császári csapatoknak hódoló okiratot. Egy hónappal később megszületett első gyermeke, Sey Terézia Franciska Antónia Mária (1849–1872), aki Aidinger János (1875–1896), későbbi pécsi polgármester felesége lett. Már ezekben az években is megmutatkozott jelleme, s a rászorulók segítése iránti elkötelezettsége. Elsőként ajánlkozott arra, hogy segélyt adjon azon baranyabáni lakosoknak, akiknek házait a császári csapatok felgyújtották.

A szabadságharc leverése után az akkor még mindig csak 26 éves, de már családfenntartó Sey László válaszút elé érkezett: folytatja szolgálatát az új rendszerben, vagy lemondásával és ellenállásával kockáztatja családja megélhetését. Sey az előbbi mellett döntött. Életében mindig központi szerepet játszott a családja, s igyekezett biztosítani számukra azt, ami az ő gyermekkorából hiányzott. Ahogy a Pécsi Napló megemlékezett róla: „[Sey] kitűnő családapa volt, nejével Horváth Antóniával a legboldogabb családi életet élte.”

Az új rendszerben elsőként Mohácson alkalmazták, mint a járás közigazgatási szolgabírójának segédje, majd 1852-ben áthelyezték Veszprém vármegyébe, ahol a devecseri járás főszolgabírója lett. Itteni munkásságához köthető, hogy ő vetette fel elsőként egy városi kórház létesítését Devecseren, s ő maga hozta létre az intézmény felállításához szükséges kórházalapot.

1860-ban tért vissza Baranyába és Pécsre, ekkor megyei törvényszéki előadónak nevezték ki, majd az alkotmányos időszakban már polgári és árvaügyi törvényszéki ülnöknek választották. Ez volt az első alkalom, hogy a vármegyei árvaüggyel kapcsolatba került, s mint azt látni fogjuk, bizonyosan szívén viselte a megbízást. Bár 1861. szeptember 18-án a polgári telekkönyvi, árva- és ifjúvizsgáló törvényszéki testület póttagjának választották, az év végén ismét szolgabírónak nevezték ki. 1863 és 1866 között érte el a legfelsőbb hivatalát, ekkor Baranya vármegye másodalispánja volt. 1866-ban leköszönt pozíciójáról, és 1871-ig semmilyen hivatalt nem vállalt.

1871 januárjában a vármegyei tisztújításon árvaszéki ülnökké választották. Bár a korábbi másodalispáni pozíció fizetésben és presztízsben is magasabbnak számított, Sey esetében mégis azt mondhatjuk, hogy ebben a hivatalában ért pályája csúcsára. Szüksége is volt a vármegyének egy hozzáértő, becsületes és szorgalmas hivatalnokra, mert az az árvaszék pénzügyeinek rendezetlensége hatalmas problémát okozott. Legszembetűnőbb eredményei számokkal is kifejezhetőek: 1878-ban összesen 1.700.000 forintnyi követelés állt fenn, ennek csaknem fele, 800.000 kétes és rendezetlen összegnek számított. Ezt az összeget Sey kevesebb mint 20 év alatt, 1895-re 4.000 forintra csökkentette.

1888-ban a pécsi országos kiállítás és vásár bizottsági tagjai. A képen alulról balról, a bizottság tagjai sorrendben: Nendtvich Sándor városi főmérnök, Schapringer Joáchim banktulajdonos, Ráth Mátyás fa nagykereskedő, Kardoss Kálmán főispán, Nádosy Kálmán földbirtokos és a kiállítás elnöke, Littkei József pezsgő gyáros, Hoffmann Károly bútorgyáros, Sipőcz István gyógyszerész, dr. Záray Károly a kiállítás titkára, Engel József fakereskedő, végül Sey László árvaszéki ülnök.

1890-ben az árvaszéki választmány elnökének választották, mely pozícióra nem is találhattak volna megfelelőbb személyt. Ebben a hivatalban maradt 1895-ben történt nyugdíjazásáig. Érdemeit a legfelsőbb szinteken is elismerték, ezt bizonyítja, hogy 1896-ban Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, nyugdíjas évei kezdetén, 1897. december 14-én elvesztette szeretett feleségét.

Nyugdíjazása ellenére nem vonult vissza sem a közélettől, sem az árvaügyek mindennapi intézésétől. Talán a felesége elvesztése okozta gyászt enyhítendő, vagy éppen saját jelleme okán, de továbbra is fáradhatatlanul vetette bele magát a munkába. Személyiségét és példás szorgalmát jól jellemzi, hogy még a halála előtti munkanapon is bement dolgozni a Pécsi Kölcsönös Segélyző Egyesületbe.

Sey László 1911. május 19-én hunyt el Pécsett, 86 évesen. Halálakor Baranya vármegye székházára és a Pécsi Kölcsönös Segélyző Egyesület épületére is kitűzték a gyászlobogót. A vármegye tisztikara koszorút helyezett az elhunyt ravatalára és Szily Tamás Baranya vármegyei főispán, valamint Stenge Ferenc alispán vezetése alatt testületileg vett részt a temetésen. A Dunántúl című lap megemlékezése szerint „Nagy részvétet váltott ki a megye úri társadalmában Sey László, a népszerű „Laci bácsi“ halála, és a gyászoló családhoz seregestül jönnek a részvéttáviratok és levelek.”

A Pécsi Napló megemlékezése Sey László haláláról

A Sey László haláláról felvett jegyzőkönyv címoldala

Emlékezésünket talán elegendő, ha egy korabeli sajtótermék, a Pécsi Napló szavaival foglaljuk össze, mely kiváló jellemzést adott az elhunytról: „Sey László, Baranyavármegye árvaszékének nemesszívű munkásságban utolérhetetlen elnöke […] hivatalos működésen és a családi élet kötelmein kívül, társadalmi téren is buzgólkodott s még öreg napjaiban is örök ifjú agilitással vett részt mindenben. Igen tiszteletre méltó derék és érdemes tagja volt megyei közéletünknek s társadalmunknak; méltán megilleti az őszinte elismerés.”

Pintér Tamás segédlevéltáros

Források
HU-MNL-BaVL-IV-1-a. Baranya Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai (1695-1869) a. Közgyűlési jegyzőkönyvek (1698-1847)
HU-MNL-BaVL-IV-1-h. Nemesi családok és nemesi községek iratai (1695-1912)
HU-MNL-BaVL-IV-254-a. Baranya Vármegye Bizottmányának iratai (1861) a. Közgyűlési jegyzőkönyvek (1861)

Sajtótermékek
Dunántúl, 1911. május 21. 6.
Pécsi Napló, 1895. december 25. 2–3; 1911. május 20. 2.
Pesti Napló, 1896. november 14. 3.

Képjegyzék
1. A fénykép Sey Gábor tulajdona, kinek ezúton is köszönöm segítségét, valamint, hogy a fényképet rendelkezésemre bocsátotta.
2. Csergheő Géza: Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern der St. Stephans-Krone. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch in einer neuen, vollständig geordneten und reich vermehrten Auflage mit heraldischen und historisch genealogischen Erläuterungen. E. Küster, Nürnberg, 1893. (4. kötet) 410. tábla
3. HU-MNL-BaML-IV.1419.a. Pécs-Székesegyház, hal., 1833-1875, 16/1836.
4. A fénykép Sey Gábor tulajdona.
5. Pécsi Napló, 1911. május 20., 20. évfolyam, 115. szám, 2. oldal.
6. HU-MNL-BaVL-IV-1409-b. 4084-1919.