You are here

Újdonságok

2019.07.03.
Pregitzer Fruzsina színművésznő újabb értékes kötetekkel gazdagította szakkönyvtári állományunkat.
2019.07.02.
A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumának és magántámogatóinknak a segítségével megjelenhetett Évkönyvünk, amelyben a 2016. évi, 1956-ra emlékező nemzetközi konferenciánk előadásai mellett helyet kaptak munkatársainknak és helytörténeti pályázatunk győzteseinek helytörténeti írásai is.
2019.06.13.
Évtizedes hagyomány a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján, arra emlékező, emlékeztető rendezvényt tartanak. Így volt ez 2019. június 4-én is. A szokásokhoz híven, a X. Trianon emléknap is arra adott alkalmat, hogy az évfordulóhoz kötődő, annak előzményei, illetve következményei közé sorolható események elevenedjenek meg.
2019.04.24.
2019. április 5-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak köszönhetően a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán mutatkozott be levéltárunk.
2019.03.18.
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc az újkori magyar történelem legjelentősebb fordulópontja. Március 15-én azokra emlékezünk, akik tenni akarásukkal, elszántságukkal, összefogásukkal örök példát állítottak elénk.
2019.01.29.
A Magyar Nemzeti Múzeum a Honismereti Szövetséggel közösen pályázatot írt ki Szent István király kultusza a 20. században címmel amatőr kutatók számára.
2019.01.28.
A farsangi időszakban érdemes visszapillantani a több mint két és félszáz évvel ezelőtti, a gróf Károlyiak által Nagykárolyban rendezett mulatságra.
2018.10.26.
A Reformáció MNL projekt keretében, a Forrásaink a reformációról kiadványsorozat tagintézményi köteteként megjelent az MNL SzSzBML forráskiadványa is.
2018.10.25.
2018. október 20-án a nyíregyházi evangélikus gyülekezet csendes napján ismerhették meg az érdeklődők az egyházközség és a levéltár közös kiadásában megjelent Történetkönyvet és Susztek Sámuel tanító naplóját.

Pages