1849 januárjában, amikor az országgyűlés és a kormány Debrecenbe, „a magyar szabadság őrvárosába” költözött, a mai Roncsbár épülete nyújtott menedéket a Kossuth család több tagjának.

A hírhedt spanyolnátha világszerte 500 millió embert fertőzött meg 1918–19-ben, és legalább háromszor annyi áldozatot szedett, mint a négy éven át tartó Nagy Háború. Nevét a spanyolországi híradások alapján kapta, bár az első esetek az angol és francia katonák között jelentek meg már 1916-ban. A betegség heves volt és gyors; magas lázzal, fej- és végtagfájdalommal járt; a legtöbb halálesetet a szövődményként fellépő tüdőgyulladás okozta. A spanyolnátha vírusának hordozói eleinte ludak, kacsák és hattyúk voltak, majd a vírus valószínűleg vándormadarak ürülékén keresztül fertőzte meg a katonákat. A kutatók szerint a vírus antigénstruktúrája H1N1 típusú volt, és különösen a 20–40 év közötti korosztályt támadta meg. Az alábbi cikkre a Debreceni Független Újság egyik 1927. évi számában találtunk, amely egy újabb járványveszélytől tartva összegzi a védekezés lehetséges módjait a pandémia idejére. A tanácsok többségét ma is érdemes lenne megfogadni!

Az iratok rendezése során mindig felcsillan a levéltáros szeme, ha egy-egy különleges rajzzal, grafikával ellátott iratot talál. Így történt ez akkor is, amikor a Kaba Községi Tanács iratai között bukkantam a következő hirdetményre.

A Dr. Seres Géza szemész főorvos nevéhez fűződő újítás nagy előrelépést jelentett az 1960-as évek közepén a tompalátású kancsal gyermekek gyógykezelésében, de még nagyobb szolgálatot tehetett volna – az akkor már népbetegségnek számító – kancsalság visszaszorításában, ha a vászon „szemtakaró” országos bevezetése elé nem gördít különféle akadályokat a bürokrácia és a törvényi szabályozás.