Zalai testületi jegyzőkönyvek napirendi pontjai is elérhetőek az Adatbázisok Online felületen

A Zalai Hírlap riportja az Adatbázisok Online című levéltári felületen megjelent zalai újdonságokról
2024.02.15.

A vármegyei napilap riportot készített a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának igazgatójával, dr. Káli Csabával annak apropóján, hogy számos zalai vonatkozású újdonság került fel az említett honlapra az elmúlt év végén. Az intézmény vezetője elmondta, hogy 2009 óta létezik ez a honlap, melynek célja egybegyűjteni és azonos technikai, valamint grafikai paraméterek mellett megjeleníteni a korábban, illetve folyamatosan készülő levéltári adatbázisokat. Ezek egyik fontos csoportja a különböző testületek (párt-, tanácsi és képviselő-testületek, közgyűlések) napirendi pontjainak szövegszerű elérése, amelyek készítése több mint egy évtizede zajlik a zalai levéltárban és jelenleg már 38 különböző testület 123 440 napirendi pontja tanulmányozható itt. Az igazgató elmondta még, hogy a jövőben tovább folytatódik ez a program, illetve a még nagyobb cél, az említett jegyzőkönyvek digitalizálása és azok szövegében való kereshetőség biztosítása lesz.

 

Utolsó frissítés:

2024.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges