Jelenlegi hely

Megújult a teveli templom ajtaja

2021.02.23.

Megújult a teveli templom ajta

Megújult a teveli katolikus templom bejárati ajtaja. A Teveli Fiatalok Egyesülete és a helyi egyházközösség közösen pályázott, s kétmillió forintot nyert az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól.

Asztalos Zoltán, a TEFE elnöke lapunknak elmondta, hogy egyedi pályázatukat Soltész Miklós államtitkár bírálta el, a bejárati ajtó teljes restaurálását pedig Erdei Barna hosszúhetényi restaurátor végezte.

Teljes renováláson esett át a bejárati ajtó Beküldött kép

Az ajtó feletti ablakot is kicserélték, ezt Miklós József helyi asztalosmester készítette. Asztalos Zoltán elmondta azt is, hogy a beruházást egy építéstörténeti kutatás előzte meg, amelyet Balázs Péter készített.

Ez azért volt fontos, mert egy ilyen dokumentum nélkül műemlék jellegű épületek felújításába nem lehet belekezdeni. A teveli katolikus templom több mint 224 éves, további renoválás is ráférne. A Teveli Fiatalok Egyesülete az önkormányzattal és a helyi egyházközösséggel összefogva most azon dolgozik, hogy sikerüljön kicserélni a tetőszerkezetet, illetve néhány komolyabb repedést is ki kellene javítani. Ezekhez keresnek most pályázati forrást, mondta el lapunknak Asztalos Zoltán

https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/megujult-a-teveli-templom-ajtaja-3479710/


 

Utolsó frissítés:

2021.04.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges