"In ocasicone del suo giorno onomastico" - egy névnapi kendő Csapó Ida hagyatékából

 Csapó Ida személye, taníttatása

Egger Vilmos festménye

Csapó Ida 1807-ben született Csapó Dániel (1778-1844) és Gindly Katalin (1787-1854) egyetlen gyermekeként. Csapó Dániel nemcsak a vármegyei nemesség egyik befolyásos és tisztelt, reformpárti politikusa volt a korszakban, de széles körben ismert gazdálkodó is, aki a Gindly Katalinnal kötött házassága által megszerzett tengelici földbirtokot modernizálta és felvirágoztatta. Felesége minden tekintetben méltó párja volt, támogatta, segítette a birtok irányításában is. Mind a Csapó, mind a Gindly családban nagy hangsúlyt fektettek a gyermekek megfelelő taníttatására, amelyre a társadalmi ranglétrán való előrejutás egyik fontos pilléreként tekitettek.

Ennek a szemléletnek megfelelően Ida neveltetése is fontos volt a szülők számára. Bár a nők képzésének kérdése már a 18. század végi Magyarországon megjelenik (Pukánszky, 2013), a magasabb szintű elméleti képzést adó oktatás szükségességéről és lehetőségeiről éppen akkoriban kezdtek értekezni, mire Csapó Ida taníttatása nagyrészt befejeződött. Az ő esetében tehát az oktatás kimerült egy klasszikus műveltségeszmény, a „művelt feleség” képének kialakításában: a feleség legyen annyira jártas az irodalomban, zenében, művészetekben, hogy férje és környezete számára kellemes, szórakoztató partner legyen, jó háziasszonyként pedig gondoskodjon a vendéglátás során a kifogástalan ellátásról, a háztartás problémamentes vezetéséről, gyermekek esetén azok gondozásáról, elemi oktatásáról.

Csapó Ida neveltetése a vidéki nemesség körében megszokott módon és ütemben zajlott: születését követően kétéves koráig dajkák, majd nevelőnők veszik körül, akiket Csapó Dániel és Gindly Katalin gondosan, akár rokonok közvetítésével választott ki (Gaál, 2015). Az első nevelőnő, gróf Phillip kisasszony 7, majd Stettner Magdolna 10 éves korától foglalkozott a kis Idával. A család 1816-ban egy fél évre Pestre költözött, ahol bérelt lakásukban Ida szépírást tanult, de külön tánc- és zongoratanárt is fogadtak mellé. A nőnevelés fontos eleme volt a korszakban a táncoktatás mellett a zenei nevelés, amely a hangszeres zene tanulása mellett az énektanulást is jelentette – utóbbira vonatkozóan Ida fiumei tartózkodásának idejéről vannak ismereteink. Hogy Csapó Ida neveltetésének mennyire meghatározó eleme volt a zene, azt nemcsak az írott visszaemlékezéseiből, levelezéséből tudhatjuk, amelyekben színházi és zenei élményeiről ír, de a személyes iratanyagában ránk maradt, kifejezetten az ő számára írt különféle zenei darabok gondos megőrzése is ezt bizonyítja.

A korabeli műveltségeszmény fontos része volt a nyelvtudás is. Bár Csapó Dániel szorgalmazta a magyar nyelv tanulását és használatát, Csapó Ida levelezésének egy része, valamint naplója német nyelvű, melynek oka elsősorban az édesanyjával, az inkább német nyelven beszélő, író Gindly Katalinnal ápolt bensőséges kapcsolata. Csapó Ida számára tehát a német valóban „anyanyelv” volt. Ugyanakkor a franciául jól beszélő Csapó Dániel, a családdal együtt élő francia emigráns, báró Serpes valamint a nevelőnők irányítása alatt Csapó Ida franciául is kellemes társalgóvá vált. A nyelvtanulás fontossága a későbbiekben is megmaradt Ida életében. A Nemeskéri Kiss Pállal (1799-1863) 1824-ben kötött házassága révén 1837-ben fiumei kormányzónévá válva családjuk társadalmi és hivatali rangjának megfelelően Fiumében is folytatta a nyelvtanulást: olasz és angol nyelvleckéit férje is támogatta. Így tehát a több nyelven is jól beszélő, zenekedvelő, irodalomszerető, azaz a korban műveltnek számító feleség nagy segítsége volt Kiss Pálnak a kormányzói ceremóniákon, protokolláris eseményeken.

Az ugyanakkor nem derül ki egyértelműen, hogy a korabeli vidéki nemesség nőképéhez szintén hozzátartozó háztartási-gazdaságvezetési ismeretek, melyeket az édesanyját hasonló teendőkben már igen korán helyettesítő barátnő, Bezerédj Amália nem kifejezetten kedvelt (Kurucz, 2004), mennyire lehettek jelen Csapó Ida neveltetésében. Valószínűsíthető, hogy a kiváló anyai példa ellenére a háztartási ügyek intézésében, a pénzügyek kezelésében kevésbé volt sikeres, mivel nemcsak bécsi tartózkodásuk (1826-1836), de Nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzósága idején (1837-1848) is több ízben kért és kapott anyagi támogatást szüleitől. A szülők anyagi támogatására feltételezhetően nemcsak Csapó Ida talán bizonytalan háztartási ismeretei, de a férj, Kiss Pál hivatali rangja által elvárt életszínvonal fenntartása miatt is szükség volt.

A fiumei kormányzóság

A királyi kormányzói palota Fiumében (Háry Gyula)

Nemeskéri Kiss Pál tíz éves császárvárosi hivatalnokoskodás után 1837-ben nyerte el Fiume és a Tengermellék kormányzói tisztjét (1837-1848). Elődje a tisztségben Ürményi Ferenc volt, aki 1822-től irányította a város és a hozzá tartozó terület közigazgatását. Kormányzóságuk alatt fontos vasúti és kikötőfejlesztések indultak meg, amelyek a kiegyezést követően jelentős tengeri kereskedelmi hálózat kiépítését tették lehetővé, növelve ezzel Fiume és környéke gazdasági szerepét az Osztrák-Magyar Monarchiában.

A fiumei kormányzói palota ugyanakkor nemcsak kormányzati, gazdaságfejlesztési és kereskedelmi feladatok, kapcsolatok szempontjából volt kiemelt helyzetben, de vezető szerepet töltött be – különösen Csapó Ida révén – a helyi karitatív tevékenységben is. Csapó Ida talán a fiatalon távozó barátnő, Bezerédj Amália emlékétől is vezéreltetve szeretetházat (Asilio de Caritas) hozott létre (Csapó és Csapó, 1985), de az 1838. évi augusztusi földrengés után is jelentős segítséget nyújtott a rászorulóknak.

A névnapi hagyományokról

A névnap az adott személy keresztény védőszentjének ünnepnapja, aki egyben a keresztelendő égi oltalmazója és példaképe is egyben. A névnapról való megemlékezés írott magyar történeti emlékei a 16. századba nyúlnak vissza. Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsika levelezésének több részlete is a névnap, vagy ahogy akkoriban nevezték, szente napja alkalmából küldött ajándékokról is említést tesz (Bogdán, 2003).

A névnapot a világban eltérő módon ünnepelték, ünneplik. Az azonban a névnapot megünneplő közösségekre általánosan jellemző volt az elmúlt századokban, hogy a társadalom prominens tagjainak névnapját mind az ünnepelt, mind az ünneplők részéről komoly előkészületek előzték meg. A névnapi ünneplés a 18. században uralkodói-nemesi körökben jelentős, akár egész napos vendégjárássá, vagy esti zenés-táncos mulatsággá nőtte ki magát (Bogdán, 2003). A névnapra adott ajándékok más korban sem nagyon tértek el a mai névnapi ajándékoktól: virággal, étellel-itallal, személyes ajándékokkal köszöntötték egymást az emberek. A konvencionális névnapi köszöntőajándékok között különlegességnek számít a köszöntővers, mivel ez az ünneplésnek olyan dokumentuma, amelyet az ünnepelt személyek megőrizhettek személyes irataik között.

A ránk maradt, ilyen jellegű költemények – legalábbis amelyek Csapó Ida személyes iratai közt találhatók - inkább érzelmi, mintsem komolyabb irodalmi értékeket képviselnek. Nem volt ugyanis mindenkinek akkora szerencséje, mint T. N. Nádasdy Sárközy Istvánnénak, vagy egy bizonyos Krisztinának, akiket Csokonai köszöntött a konvencionális sablonoktól eltérő formai-képi ötletességgel (Verstár – ötven költő összes verse), vagy Szász Károlynak, akit 1852-ben Arany János köszöntött Károly-napon (uott). A magyar irodalomból Vörösmartyt és a szekszárdi Garay Jánost nagyra tartó, a Kisfaludy Társaságot anyagilag is támogató (Pesti Hírlap, 1842. 02. 24.) Csapó Ida megbecsülése jeléül azonban mégis megőrizte ezeket a költeményeket.