Hetedíziglen források – ifj. gróf Andrássy Gyula végrendelete

2023.08.03.
Ifj. csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula 1860. június 30-án született Tőketerebesen id. gróf Andrássy Gyula és Kendeffy Katinka harmadik gyermekeként.

A kép forrás: Wikipédia

Apja révén fiatalon megismerkedett a politika világával és légkörével, ami az egész pályafutását meghatározta. Apja diplomáciai pályára szánta, ő mégis a magyar belpolitikát választotta hivatásként. 1884-től országgyűlési képviselő, 1892–1894 között belügyi államtitkár, 1894-től 1895-ig a király személye körüli miniszterként működött. A Wekerle Sándor által vezetett második kormányban, 1906 és 1910 között belügyminiszteri tisztséget viselt. 1909-ben kötött házasságot testvérének, Andrássy Tivadarnak az özvegyével, vásonkeői és zichy Zichy Eleonóra grófnővel. A politikusi munkája mellett számos jogi szakmunkát is jegyzett. Végrendeletét 1925. június 6-án tette Budapesten. Általános örökösének feleségét, Zichy Eleonórát tette meg, akire minden ingó és ingatlan vagyonát, valamint esetleges követeléseit és érvényesíthető jogait is ráhagyta. A szintén 1925. június 6-án kelt végrendeletét kiegészítő nyilatkozatában tételesen felsorolta a birtokában álló összes vagyonrészt. Az 1925. július 18-án, Tiszadobon írt pótvégrendeletében a tetemes hitbizományi vagyonok sorsáról rendelkezett, továbbá kinyilvánította végakaratát arra az esetre nézve is, ha felesége nála előbb halna meg. Ifj. gróf Andrássy Gyula 1929. június 11-én hunyt el Budapesten.

Forrás: HU-MNL-SzSzBML-VII.1.d.

Végrendeletének, az azt kiegészítő nyilatkozatának és a pótvégrendeletének másolata a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárában, a Nyíregyházi Magyar Királyi Törvényszék anyagában, az Andrássy-hitbizomány irataiban található meg. Levéltári jelzete: HU-MNL-SzSzBML-VII.1.d. (ifj. gróf Andrássy Gyula végrendelete). Az Andrássy család iratai a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárban találhatók a P szekcióban, a magánlevéltárak iratanyagiban. Jelzete: HU-MNL-OL-P 4 Andrássy család iratai (1715–1949).

A végrendeletek kiemelten fontos forrásai a családtörténet-kutatásoknak. Információkat tartalmaznak az adott család vagy személy vagyoni, társadalmi helyzetére és a kapcsolatrendszerére is.

Forrás:

  • HU-MNL-SzSzBML-VII.1.d. (Nyíregyházi Magyar Királyi Törvényszék iratai, Andrássy-hitbizomány iratai, 1915–1949)
  • Szalai László 2014: Az „ifjabb” Andrássy. Ifj. gr. Andrássy Gyula politikai, tudományos és kulturális tevékenységének fő irányelvei. (PhD-disszertáció) Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Budapest.

 

Garas Norbert
segédlevéltáros

 

Utolsó frissítés:

2024.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges