Nagyon komoly állami elismerést kapott a levéltáros szakma

2024.03.19.
Hét levéltáros is jelentős állami kitüntetésben részesült március 15. alkalmából, amire korábban nem volt példa. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója úgy véli, hogy a kitüntetések visszaigazolást jelentenek az elvégzett munka kapcsán, és erőt adnak a folytatáshoz.

Hatalmas öröm a levéltáros szakmának, hogy ennyi munkatárs kapott magas állami elismerést március 15. alkalmából, korábban ötévente egy-egy kollégát tüntettek ki, most egyszerre hetünket – jelentette ki Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója annak kapcsán, hogy több aktív és nyugalmazott levéltáros is komoly állami elismerésben részesült az ünnepnapon.
 

Hét levéltárost tüntettek ki

Március 15. alkalmából Kenyeres István történész, főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, címzetes egyetemi tanár és Cseh Gergő Bendegúz történész, levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, levéltári vezető szakfelügyelő, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa elnöke Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott. Ugyanebben az elismerésben részesült Csurgai Horváth József főlevéltáros, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a Kodolányi János Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszékének főiskolai tanára és Erdész Ádám István történész, levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója. Horváth Ferenc főlevéltárost, Vác Város Levéltárának igazgatóját Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítették, Ress Imre történész, levéltáros, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa Magyar Arany Érdemkeresztet kapott, míg Szabó Csaba, az MNL főigazgatója Magyar Érdemrend Tisztikeresztet vehetett át március 15. alkalmából.
 

Kiváló csapatmunka

Az MNL főigazgatója kifejtette: az elismerések azt mutatják, hogy a levéltáros szakma az érdeklődés középpontjába került, amit kifejezetten örömtelinek tart. – A Pauler Gyula-díj a levéltárosoknak adományozható állami kitüntetés, amit évente elvileg négyen kaphatnak meg augusztus 20-án, de az utóbbi időben rendre egy-egy kolléga részesült ilyen elismerésben. Így beszűkültek a díjak lehetőségei a levéltáros szakma számára, ezért is örömteli, hogy most ennyi kolléga vehetett át állami kitüntetést – hangsúlyozta Szabó Csaba. Szavai szerint mindenkinek, így neki is jól esik az elismerés, amit komoly visszajelzésnek tart. – Magam egyébként nem várok díjakra, nem a kitüntetésekért dolgozom, csak megyek előre, mert építeni szeretek. Igyekszem az intézményt is ennek szellemében vezetni. Vagyis járom az utamat, és úgy gondolom, az irány helyes. S jól esik, hogy más is úgy véli: ezen az úton kell tovább mennünk – fogalmazott az MNL főigazgatója.

Szabó Csaba kitért arra, hogy ez a díj ugyanakkor nemcsak az övé. – Egy nagy intézménynek vagyok a vezetője, hétszáz munkatársam van, és 74 telephelyen dolgozunk. Ha most látszunk a politika, a társadalom számára, akkor az az egész intézményi hálózat teljesítménye. Tisztában vagyok az értékeimmel, és egyértelmű, hogy a karmester irányítja a zenekart. Az is igaz azonban, hogy a karmester hiába állna ki a dobogóra, és integetne a pálcájával, ha a zenekar tagjai félrehúznának, és nem lenne összhang. Éppen ezért nagyon hálás vagyok mind a hétszáz dolgozónknak, mert mindenki a maga helyén kiválóan teszi a dolgát azért, hogy egyre magasabb szinten tudjunk szolgáltatni. S teszik ezt annak ellenére vagy azzal együtt, hogy az ágazatban a bérek meglehetősen gyengék – mutatott rá.
 

Erőt adnak a díjak

Szabó Csaba jelezte azt is, hogy egy kitüntetés elnyerése nemcsak visszaigazolást jelent, hanem erőt is ad a jövőre nézve. Szavai szerint bármennyire is bízik abban mindenki, hogy jó úton jár, és az irány helyes, egy-egy megerősítés időnként komoly energiákat ad a folytatáshoz. – Ez különösen igaz akkor, ha tudjuk, hogy az előttünk levő úton a szintkülönbség 400 méter, és az elénk tornyosuló kaptató komoly kihívást jelent. Ilyenkor könnyebben kifulladunk, és megállunk erőt meríteni, és ehhez ad segítséget egy-egy elismerés. A cél továbbra is az, hogy haladjunk a csúcs felé – mondta az MNL főigazgatója. Hozzátette: ahogy eddig, úgy ezután is be fognak számolni az elért eredményekről.

 

Utolsó frissítés:

2024.05.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges