Lee Seungchul: koreai festő vagyok című kiállításán vettek részt munkatársaink

Szerző: Lökkös Mónika
2024.03.19.
2024. február 26-án „Lee Seungchul: koreai festő vagyok” címmel nyílt kiállítás a Koreai Kulturális Központban. A tárlat témája handzsi papírok, természetes színek, installációk. A művész célja, hogy művein keresztül ismertesse meg a nagyközönséget a hagyományos koreai handzsi papírral, valamint, hogy felhívja rá az kulturális örökségvédelem terén dolgozó szakemberek figyelmét. Az eseményre meghívták a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársait is.

A kiállítás megnyitón beszédet mondott Hong Kyudok koreai nagykövet, a művész Lee Seungchul és a kurátor Chang Seong-woo. A megnyitó után Lee Seungchul tárlat vezetése során a vendégek élőben láthatták a handzsi papír merítésének hagyományos folyamatát, miközben a művész az egyes részletekre magyarázatokkal világított rá. A handzsi papír alapanyaga gőzölt papíreperfa kéregéből készül, melyhez egy hibiszkusz fajta gyökerének főzetét adják, mely nem engedi a lapok összetapadását. Az lapképzés során két egymásra ellentétesen fektetett lapból lesz a papírív. A kiállított alkotások ugyanebből az alapanyagból készültek el, a rostokat természetes színezékkel megfestve.

A művész a kiállításon keresztül mutatja be a hagyományos koreai papír és a természetes festés témájában több mint 30 éve tartó kutatásainak eredményeit. A tárlat első felében a kiállított műalkotások handzsiból készültek, melyek egyrészét a művész természetes anyagokkal színezett meg. Témájukban a koreai kultúrához köthető tárgyakat jelenítenek meg: a Bölcsesség bódhiszattváját, a Holdkorsót és a Kelengyés ládát. A budapesti kiállítás középpontjában az Ezer Buddhának nevezett dombormű sorozat áll, melyet most láthatunk először Európában.  A tárlat másik részében az említett színezékekkel kapcsolatos bemutató és leírás, valamint a Tükörteremben az ezekkel megfestett textíliák láthatóak.

A handzsi papír jelentősége, hogy 2020-ban az olaszországi ICPAL (Istituto Centrale per la Patologia degli Archivi e del Libro) elismerte a kulturális javak konzerválásához használt alapanyagként. Valamint a "Traditional Hanji UNESCO Intangible Cultural Heritage of Humanity Promotion Team" munkája eredményeként a handzsit a "koreai papír, hagyományos tudás és technológia" munkacímen felterjesztették az UNESCO 2024 évi szellemi kulturális örökség jelölt listájára.

A kiállítás Európában már két Koreai Kulturális Központban került bemutatásra 2023 februárjától áprilisáig Rómában, majd májustól júliusig Bécsben. Budapest a harmadik helyszín, ahol június 28-áig lehet a tárlatot megtekinteni.

A kiállítás kísérő programjaként 2024. február 27, 28-án és 29-én a művész, Lee Seungchul és a kurátor, Chang Seong-woo hagyományos koreai papírkészítő workshopokat is tartott mind a nagyközönség, mind a kulturális örökségvédelmében dolgozó szakemberek; levéltárak, könyvtárak és múzeumok dolgozói számára. A workshop során a résztvevőknek lehetőség nyílt megismerkedni a handzsi papír alapanyagaival és tulajdonságaival.

 

 

Utolsó frissítés:

2024.03.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges