Pécsiség a negyediken: 4 polgármester életrajza

2021.09.24.

Pécsiség a negyediken: 4 polgármester életrajza

A Pécs polgármesterei 1875-1940 című kötetet mutatták be szeptember 22-én a Baranya Megyei Levéltár Rét utcai épületében. Nagy Imre Gábor szerzővel Pilkhoffer Mónika beszélgetett.

Ideális esetben hiteles forrás hiteles levéltárossal találkozik, aki értő módon teszi közzé.” - mondta Gőzsy Zoltán történész, majd hozzátette. „E könyv kapcsán megvalósult ez a kombináció! A Baranya Megyei Levéltárban Nagy Imre Gábor az 1875-1940 közti korszak őrzője.

Pécs négy polgármesterének életét mutatja be gyermekkoruktól munkásságukon át az emlékezetükig. A kötet a város 65 évet felölelő fejlődését is bemutatja.” A szeptember 22-én tartott eseménynek a könyv megjelenésén túl még két édes apropója volt: az egyik az, hogy Nagy Imre Gábor idén elnyerte a Magyar Levéltárosok Egyesületének egyik legtiszteletreméltóbb díját, a Dóka Klára-díjat, valamint az, hogy ezen a napon ünnepelte születésnapját.

A könyvet annak lektora, Pilkhoffer Mónika (PTE BTK) mutatta be, aki – ahogy Gőzsy Zoltán megjegyezte – maga is sokat kutatott a Baranya Megyei Levéltárban, ismeri a korszakot és a témát. (A https://univpecs.com cikke itt folytatódik)

 

Utolsó frissítés:

2021.10.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges